Lakatos Judit: Konferenciázó metodisták (MIX 2002. április)

A Békeharang régi számait lapozgatva nem gyõzünk csodálkozni, mennyi konferencia zajlott a metodista egyházban. Rendszeresen tartottak a gyülekezetek negyedévi konferenciákat, minden évben országos konferenciát is tartott az egyház. a megfelelõ szintû, választott fórum hozott. Más szabadegyházak is követnek hasonló gyakorlatot.

Kevesebben tudják talán, hogy konferenciának hívtak minden hitmélyítõ alkalmat is, ma inkább csendesnapokat mondanánk. Ezekbõl sem volt kevés. S bármily meglepõ, a ma már minden egyházban megrendezett hitmélyítõ konferenciák eredete a metodista mozgalomban található. Az angolul camp meeting-nek nevezett összejövetelek mibenléte felõl sincs igazán konszenzus a történészek között, még kevésbé az elsõ tábor idejérõl és helyérõl. Vannak, akik John Wesley és George Withefield szabadtéri istentiszteleteikben látják e sajátos hitéleti alakalom gyökerét, mely Észak-Amerikában lett igazán népszerû, s ott nyerte el formáját.

Két évszázad alatt sokat változtak a metodista táborok, de a lényeg, az ébredés ösztönzése, a gyülekezetplántálás, a nevelés, a misszió, a közösség építés mint cél végig jellemzõje maradt. Az elsõ táborok spontán jöttek létre délen, délnyugaton, Carolina és Georgia államban. Az egyik legelsõ összejövetelt Észak-Karolinában tartották a Füves Patak partján. Itt már korábban kialakult egy kis gyülekezet, amelynek azonban saját templomot nem sikerült felépíteni.

1794 nyarán a hívek egy hatnapos összejövetelt terveztek a lelki megújulás érdekében, melyre olyan sokan érkeztek, hogy a patak partján egy lombsátort kellett építeni, ahol a közös összejöveteleket tartották. Az emberek éjszaka is együtt maradtak, a többség a társzekereken aludta, amin érkezett.

A tábor sikerén felbuzdulva váltak rendszeressé a Füves Patak partján a táborok. Ezeken az alkalmakon több híres amerikai prédikátor kapott elhívást. Az 1790-es években tartott elsõ táborok nem mind zajlottak ilyen békésen, volt, ahol a szövetség katonái gyújtották fel a sátrakat és feloszlatták az összejövetelt. Azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy egyre népszerûbbek ne legyenek a keresztyén táborozások, közös lelki gyakorlatok.

A lelki növekedés és a misszió lehetõségét látták benne a 30-as években Magyarországon is. A növekvõ egyház, az ébredési idõszak jellemzõje volt, hogy az emberek keresték egymás társaságát, szívesen vonultak ki egy idõre a hétköznapok világából, hogy lelki áldásokat kapjanak.

Aki mindig csak ád, annak végre kifogy tartaléka, ha soha nem nyer kiegészítést vagy friss erõsítést. Egymás gondolatainak és
tapasztalatainak kicserélésére épp oly szüksége van a prédikátoroknak, mint az elcsendesedésre, imádkozásra és biblia-
olvasásra. A Methodizmus nagy mozgalmának egyik titka a sok konferencia. Aki ezt nem látja és nem értékeli, az még nem hatolt az evangéliumi mozgalmak mélyére. A Methodizmus a világ legnagyobb szabad-egyháza. Ezzé sohasem válhatott volna, ha nem állandóan erõsítette volna magát konferenciákon. írja a Békeharang névtelen cikkírója, buzdítva a gyülekezeti tagokat a konferenciákon való részvételre, az utazók anyagi támogatására.

Néhány táborról olvashatunk rövid beszámolókat, néhányról fénykép is fennmaradt. Arról azonban, hogy miben is rejlett az igazi erejük, népszerûségük, csak a résztvevõk tudnának beszámolni. Mi csak az egyház létszámának, missziói erejének növekedését nyugtázhatjuk. A számos csendesnap biztos nem kis szerepet játszott a 30-as évek ébredésében.