Lakatos Judit: Konferenciázó metodisták
(MIX 2002. április)
A Békeharang régi számait lapozgatva nem gyõzünk csodálkozni, mennyi
konferencia zajlott a metodista egyházban. Rendszeresen tartottak a gyülekezetek
negyedévi konferenciákat, minden évben országos konferenciát is tartott az
egyház. a megfelelõ szintû, választott fórum hozott. Más szabadegyházak
is követnek hasonló gyakorlatot.
Kevesebben tudják talán, hogy konferenciának hívtak minden hitmélyítõ
alkalmat is, ma inkább csendesnapokat mondanánk. Ezekbõl sem volt kevés. S bármily
meglepõ, a ma már minden egyházban megrendezett hitmélyítõ konferenciák
eredete a metodista mozgalomban található. Az angolul camp meeting-nek
nevezett összejövetelek mibenléte felõl sincs igazán konszenzus a történészek
között, még kevésbé az elsõ tábor idejérõl és helyérõl. Vannak, akik
John Wesley és George Withefield szabadtéri istentiszteleteikben látják e
sajátos hitéleti alakalom gyökerét, mely Észak-Amerikában lett igazán népszerû,
s ott nyerte el formáját.
Két évszázad alatt sokat változtak a metodista táborok, de a lényeg, az ébredés
ösztönzése, a gyülekezetplántálás, a nevelés, a misszió, a közösség
építés mint cél végig jellemzõje maradt. Az elsõ táborok spontán jöttek
létre délen, délnyugaton, Carolina és Georgia államban. Az egyik legelsõ
összejövetelt Észak-Karolinában tartották a Füves Patak partján. Itt már
korábban kialakult egy kis gyülekezet, amelynek azonban saját templomot nem
sikerült felépíteni.
1794 nyarán a hívek egy hatnapos összejövetelt terveztek a lelki megújulás
érdekében, melyre olyan sokan érkeztek, hogy a patak partján egy lombsátort
kellett építeni, ahol a közös összejöveteleket tartották. Az emberek éjszaka
is együtt maradtak, a többség a társzekereken aludta, amin érkezett.
A tábor sikerén felbuzdulva váltak rendszeressé a Füves Patak partján a táborok.
Ezeken az alkalmakon több híres amerikai prédikátor kapott elhívást. Az
1790-es években tartott elsõ táborok nem mind zajlottak ilyen békésen,
volt, ahol a szövetség katonái gyújtották fel a sátrakat és feloszlatták
az összejövetelt. Azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy egyre népszerûbbek
ne legyenek a keresztyén táborozások, közös lelki gyakorlatok.
A lelki növekedés és a misszió lehetõségét látták benne a 30-as években
Magyarországon is. A növekvõ egyház, az ébredési idõszak jellemzõje
volt, hogy az emberek keresték egymás társaságát, szívesen vonultak ki egy
idõre a hétköznapok világából, hogy lelki áldásokat kapjanak.
Aki mindig csak ád, annak végre kifogy tartaléka, ha soha nem nyer kiegészítést
vagy friss erõsítést. Egymás gondolatainak és
tapasztalatainak kicserélésére épp oly szüksége van a prédikátoroknak,
mint az elcsendesedésre, imádkozásra és biblia-
olvasásra. A Methodizmus nagy mozgalmának egyik titka a sok konferencia. Aki
ezt nem látja és nem értékeli, az még nem hatolt az evangéliumi mozgalmak
mélyére. A Methodizmus a világ legnagyobb szabad-egyháza. Ezzé sohasem válhatott
volna, ha nem állandóan erõsítette volna magát konferenciákon. írja a Békeharang
névtelen cikkírója, buzdítva a gyülekezeti tagokat a konferenciákon való
részvételre, az utazók anyagi támogatására.
Néhány táborról olvashatunk rövid beszámolókat, néhányról fénykép is
fennmaradt. Arról azonban, hogy miben is rejlett az igazi erejük, népszerûségük,
csak a résztvevõk tudnának beszámolni. Mi csak az egyház létszámának,
missziói erejének növekedését nyugtázhatjuk. A számos csendesnap biztos
nem kis szerepet játszott a 30-as évek ébredésében.