Lakatos Judit: Megjegyzések a metodizmus eredetérõl (MIX  2002.március)

Kedves Olvasóm, elkötelezett és el nem kötelezett ifjú metodista testvérem, ha megkérdeznék tõled, mi is az a metodizmus, vajon mit mondanál?

John Wesley neve bizonyára ismerõs, talán hallottál valamit a megtérésérõl, s ha igazán mûvelt vagy, még azt is tudod, hogy mindez a XVIII. Századi Angliában történt, az ipari forradalom korában. Talán sokkal többet tudsz, talán ennyit sem. Most mégis azt javaslom, nézzük meg, hogyan is kezdõdött az a mozgalom, amelynek késõi örökösei vagyunk.

A metodizmus születését leggyakrabban John Wesley megtéréséhez kötik. A híressé vált szavakat talán ti is olvastátok már, melyek az 1738. május 24-i vasárnapi istentiszteletrõl tudósítanak naplójában:

Háromnegyed kilenc körül, mint éppen azt írta le, Isten munkája milyen változást idéz elõ a szíven a Krisztusban való hit által, szívemet szokatlan módon átmelegedni éreztem. Úgy éreztem, hogy rábíztam magam Krisztusra, és egyedül csak Krisztusra üdvösségem tekintetében: és bizonyosságot nyertem arra nézve, hogy minden bûnömet, az én bûneimet elvette és megszabadított a bûn és halál törvényétõl.

(Parókiám az egész világ, 40.)

A londoni Aldersgate utcában történt változás azonban csak Wesley személyes életét formálta át, õ maga a metodista mozgalom gyökereit sokkal régebbre, s más felismerésekhez kapcsolta.

A XVIII. század elején Angliában sokan érezték, hogy a kiüresedett egyházi élet megújulását csak a hiteles keresztén élet terjedésével lehet elérni. William Law, Taylor püspök, s a középkori Thomas Kempis (akinek Krisztus követése címû munkája magyarul is olvasható) szerepelnek Wesley írásaiban mint meghatározó személyek.

[Az õ munkáik] gyõztek meg engem arról, hogy teljes lehetetlenség félig kereszténynek lenni; elhatároztam, Isten kegyelmébõl, hogy teljesen odaszánom magam neki, neki adom a lelkem, a testem, egész lényem.

1725-1726 táján, huszonévesen jutott el arra a felismerésre, hogy a megszentelt élet vezet el az igazi megújuláshoz. De valami még mindig hiányzott.

1729-ben az Oxfordi egyetemen hallgatók kis csoportja rendszeres alkalmakat szervezett, hogy közösen olvassák az Újszövetséget (görögül!). A találkozóknak hamarosan híre ment az egyetemen, s rendszerességüket, módszerességüket gúnyolva egy ókori fizikus társaság nevét ragasztva rájuk metodistákként kezdték õket emlegetni. Wesley egész életében vágyakozva gondolt vissza ezekre az idõkre, arra az egyszerûségre, szellemi élénkségre és lelki emelkedettségre, amelyben napjaik teltek.

Három dolog miatt tartotta fordulópontnak, s a mozgalom kezdetének ezeket az alkalmakat:
Ekkor született meg a név, ha gúnynévként is, amely számukra is vállalható volt, s kifejezte a mozgalom lényegét.

Ekkor értette meg, hogy a megszentelt élet csak a Szentíráshoz való ragaszkodásban gyökerezhet, s életünk vezérfonala a Biblia kell, hogylegyen.

S végezetül a legfontosabb: magányos útkeresése, töprengései véget értek, társakra talált, közösségre, s megértette, hogy a megszentelt élet nem lehet valóságossá csak a hívõk közösségében.

Élete ettõl kezdve az evangélizáció szolgálatában telt. Amerre járt, amerre megfordultak társai, Charles Wesley, George Withefield és mások mindenütt közösségek születtek, a megújult élet utáni vágy megérintette Anglia társadalmát.

Rengeteget írtak arról, hogy milyen ereje volt a mozgalomnak, hogyan formálódott át az angol társadalom, milyen szerepet játszott az elesett, elfelejtett társadalmi rétegek felemelésében, az egymásért érzett felelõssé vállalás társadalmi méretû terjedésében. Ez nehezen megismételhetõ, egyszeri, rendkívüli alkalom volt a történelemben. Ami azonban tanulság lehet számunkra is, ami miatt a metodizmus történetével egyáltalán érdemes foglalkozni az az, hogy emberi közösségek, bármilyen kis csoport, vagy akár az egész társadalom megújulása csak az Isten iránti odaszánásból, megújult életekbõl eredhet.