Ifjúsági Bizottság 2012

         

Ifjúsági Bizottsági jelentése Évi konferencia 2012. április 11-14. 

            

Letöltés     

     

Tisztelt Püspök Úr,

Tisztelt Évi Konferencia,

Kedves Testvérek!

 

 

INFORMÁCIÓK

 

A bizottság állandó tagjai (Bozsó Ágnes, Gyurkó Donát, Müller Izabella, Szuhánszki Eszter, Vigh Bence) mellett, minden évben meghívunk négy segítőt, akik egy éven át bekapcsolódnak a bizottság munkájába. Ezzel az a célunk, hogy az ifjúsági közösségek szélesebb körben képviselhessék magukat a bizottságban, illetve mi magunk is több szempontból alakítsunk ki közös látást a fiatalokra nézve, továbbá, hogy folytonosságot adjunk a jövőbeni ifjúsági bizottság számára.

Idén szeptembertől Bozsó Andrea, Csernák Barnabás, Dobozy Péter és Szuhánszki Laura

kapcsolódott be munkánkba.

Három alkalommal találkoztunk bizottsági ülésen az elmúlt időszakban, a köztes időben pedig e-mailen tartottuk egymással a kapcsolatot.

A bizottsági levelezőlistára továbbra is lehet kívülről is levelet küldeni, tehát a fenti e-mail címen keresztül évközben is elérhetőek vagyunk. Szívesen válaszolunk kérdésekre, észrevételekre, kritikákra.

 

 

A CÉLOK KIÉRTÉKELÉSE

 

1) „Az előző években kialakult, országos táborok megszervezése (tavaszi, nyári, téli).” Mindhárom tábort megszerveztük, nyáron Balatonszemesen, télen a Kiscelli utcai egyházközpont épületében, tavasszal a nyíregyházi gyülekezetnél fogadtak be minket. Ezúton is nagyon köszönjük az érintett gyülekezetek rendkívüli vendégszeretetét.

2) „Intenzívebb kapcsolattartás a bizottsági ülések közötti időben (aktívabb levelezés)” Sokat fejlődtünk ezen a téren, azt hiszem ezt jelzi az elmúlt évben írt több száz e-mail is.

3) A táborszervezésre specializálni munkánk struktúráját (projekt csoportok létrehozása) Az idei tavaszi tábort már ebben a felállásban szerveztük, és bár van még mit fejlődni, alapvetően egyetértünk ennek a felállásnak a hatékonyságában.

4) „Együttműködés a tini bizottsággal, a tinédzserek táboroztatása ügyében” Ez ügyben annyi változás történt, hogy bizottságunk több tagja is részt vett, illetve részt vesz a konfirmációs táborok vezetésében, továbbá a legutóbbi táborunkban korhatárt húztunk a jelentkezésnél, „átutalva” a tinédzserek pásztorolását a tini bizottágnak.

5) „Táborainkban továbbra is elsődleges helyet adni az evangélizációnak, és a lelki tartalomnak (esti istentiszteletek, spirituális vezető)” Minden táborunkban egy-egy lelkészt hívunk spirituális vezetőnek, vele egyeztetjük a tábor igei felépítését és programját. Az elmúlt évben Khaled László, Gyurkó József és Szuhánszky István voltak lelki atyáink. Táborainkban leghangsúlyosabb részei az istentiszteletek voltak.

 

Nem tartozott céljaink közé, de az elmúlt év kiértékelésének fontos része, hogy a Reménység fesztivál ifjúsági bizottságában, valamint más ökumenikus rendezvények szervezésében is részt veszünk, ezeket a rendezvényeket saját fiataljaink között népszerűsítjük, és jó tapasztalatokat szerzünk.

 

Az utóbbi időben új kihívással szembesültünk. Az ifjúsági táborokon résztvevő fiatalok több

korcsoportra oszthatók. A tavaszi tábor alsó korhatára a középiskola 9. osztályának megkezdése volt. Ám egy újabb, létszámban is figyelemreméltó korosztály van megerősödőben egyházunkban, ők pedig a huszonkét éven felüli fiatal felnőttek. Közülük többen is (úgy is mint gyülekezeti ifjúsági csoport) megkeresték a bizottságot, hogy szervezzünk tábort, külön az ő számukra is. Úgy látjuk, nem csak az igények változtak, meg, hanem ennek a korcsoportnak a helyzete is. Míg a korábbi generációkban a huszas évek közepére a társtalálás, házasság és családalapítás szakaszába értek az emberek, addig a mostani generációnál ez kitolódott későbbi életkorra. Ők azok, akiknek még nincs saját családjuk, és még az ifjúsági közösséghez tartozónak tartják magukat, ám a tinédzserekhez képest más életkérdések foglalkoztatják őket. Segítségünket kérik, igényt tartanak a csendesnapokra, és komolyan akarjuk venni, hogy ezt az igényüket a metodista egyházban keresik. Ám nagy kihívás számunkra ez a kérdés, mert az eddigi táboraink és feladataink is jelentősen igénybe veszik erőforrásainkat.

 

 

JAVASLATOK, KÉRÉSEK AZ ÉVI KONFERENCIA SZÁMÁRA

 

1) Egyre több fiatal nő fel terhelt családi háttérben. Látjuk ennek súlyos következményeit az életükben. Nehezen találják az ellenkező neműkkel való egészséges érintkezést, magukra veszik szüleik terheit, vagy éppen infantilis viselkedéssel próbálnak kikerülni a feszültségek alól. Óriási a szeretetéhségük, minőségi időre van szükségük és szembetűnő mennyire igénylik a figyelmet, miközben ők maguk egyre inkább figyelemzavarral küszködnek. Ezért kérjük a körzeteket, hogy erősítsék meg az ifjúságok vezetését, hogy a közösségek stabil pontokká válhassanak a fiatalok számára. Kérjük a lelkészeket, hitben elöljáró testvéreket, szólítsák meg a fiatalokat, ajánlják fel a lelki beszélgetések, lelki vezetés lehetőségeit!

2) Tavalyi jelentésünkben a metodista egyház Szociális Alapelveire hivatkozva kértük a körzeteket, hogy hívjanak meg egy 25 éven aluli fiatalt a gyülekezetek vezetőségébe. Örömmel értesültünk arról, hogy néhány helyen már megvalósult ez a kérés, de tudomásunk szerint vannak gyülekezetek, ahol ez a meghívás még nem ért el a fiatalokhoz. Szeretnénk megerősíteni kérésünket az évi konferencia minden körzete felé, hogy a gyülekezetek vezetőségébe hívjanak meg egy 25 éven aluli fiatalt!

3) Javasoljuk a körzeten belüli ifjúságok életkori sajátosságainak figyelembevételét, különös tekintettel a peremkorosztályokra; a tinikre és a 22 éven felüliekre!

4) Táborainkban részt vesznek metodista, más felekezethez tartozó, és gyülekezetbe nem járó, nem keresztény fiatalok is. Úgy látjuk, hogy ezek az országos csendes napok nagyban meghatározzák a fiatalok lelkiségét, gondolkodását és a metodista egyházhoz való kötődésüket is. Más egyházi táborokhoz képest az országos metodista csendes napok jóval kedvezőbb áron érhetők el. Ám sokszor még így is megterhelő egy-egy családnak kifizetni a részvételi díjat és az utazás költségeit. Ezért továbbra kérjük a körzeteket, amennyiben tehetik támogassák a fiatalok eljutását csendes napjainkra bátorítással és anyagi segítséggel is! Köszönjük az elmúlt évi támogatásokat is!

 

 

ÚJ CÉLOK

 

A következő konferenciai évre vonatkozó céljaink a következők:

1) Az előző években kialakult, országos táborok megszervezése (tavaszi, nyári, téli)

2) Táborainkban továbbra is elsődleges helyet adni az evangélizációnak, és a lelki tartalomnak

3) A 22 éven felüli korosztály helyzetének felmérése, és a feléjük való szolgálatra vonatkozó terv kidolgozása

 

Tisztelettel kérjük a jelentés elfogadását!

 

Az Ifjúsági Bizottság nevében,

Vigh Bence

 

Budapest, 2012. március 30.