NAGY VILÁG
2002.
április
Taktikus statisztika
Schauermann
Péter
Szeretem
a statisztikát. Hogy miért? Nem is tudom. Sosem voltak túl jó jegyeim, nehéz
is volt, mert gyakran olyan feladatot állítottak össze a dolgozatba, hogy
alig tudtuk megoldani, noha az összes példafeladatot végigcsináltuk.
Vonzó volt számomra a matematika közeliségéből adódó egzaktsága. (És
azért hála Istennek elég távol volt az igazi matematikától.) Sokszor
nagy varázslásnak tekintettem, hogy hogyan lehet pár adatból messzemenő következtetéseket
levonni, és némi számítás után valamit 95,5
%-os biztonsággal, valószínűségi alapon megállapítani. Talán a
legjobban az tetszett, hogy következtetéseket
vonhattunk le adatokból jelenségekről. Azt hiszem a fő és legszebb dolog
az egészben, hogy az adatokat nem önmagukban érdekesek, hanem megfelelő
elemzés után elárulni engednek valamit nagyobb társadalmi, gazdasági összefüggésekből,
és ha jól tesszük föl a kérdéseket, akkor jelentős tudás birtokosai
lehetünk. Mire gondolok? Az első magyarországi népszámlálás óta, a
magyar lakosság száma folyamatosan nőtt. 1870-ben 5,011
milliónyi magyart és más nemzetiséget összesítettek elődeink, és 110
év múltán a demográfusok a szám megkétszereződéséről beszéltek. A
magyar népesség 1980-ban elérte a 10,709 milliót.
De köztudott módon, ez a szám az utóbbi élvekben csökkent, és a 2001-es
népszámlálás adatai már csak 10,197 milliót
említenek. Ez tény, sajnos ilyen tendenciák uralkodnak, de a fő kérdés,
hogy miért? Ha tovább vizsgálódunk, kiderül, hogy a születési rátánk
(az 1000 főre jutó élve-születések száma) az európai átlagnál
alacsonyabb, ami megint további okok keresésére késztet. De a másik talán
főbb tényező a magas halálozási ráta. Az "átlagos" magyar állampolgár
hamarabb halálozik el mostanság mint más országok
lakói. Ennek hátterében megint sok tény és probléma tárható föl: (egészségtelen
életmód, helytelen étkezés, sok stressz, kevés mozgás...). Látható,
hogy az elsődleges adatok figyelmes szemlélődés esetén főleg nem
statisztikát érintő fontos kérdésekhez vezetnek. Talán most már érthető
miért lehet olyan izgalmas ez a tudomány.
De
statisztikához tartoznak a különböző közvélemény kutatások is. A cégek,
hogy felmérjék a fogyasztók ízlését rákényszerülnek
arra, hogy ilyen kutatásokat végezzenek. De mivel az egész lakosság nem kérdezhető
ki részletesen, főleg anyagi korlátok miatt, un. részsokaságokat,
csoportokat választanak ki. Ha a csoport összetétele tükrözi az összlakosság
összetételét, ekkor nevezzük a csoportot reprezentatívnak. Ennek kialakítása
nem mindig könnyű. De fontosságát mutatja egy eset, ahol szórakozási
szokásokat mértek egy cég alkalmazottai, és a végén teljesen valótlan
adatot közölt a vizsgálat. A felülvizsgálat kiderítette, hogy a kérdezőbiztosok
munkanap délelőttjén vizsgálódtak, és az emeletes házakban csak az első
szintig mentek föl. Ez azt eredményezte, hogy főleg nyugdíjasok véleményét
sikerült begyűjteni, hiszen sokan dolgoztak a munkaképesek közül, és a
lakótelep első- és földszintjét túlnyomórészt nyugdíjasok lakják. Az
ő szórakozási szokásai természetesen teljesen eltérnek a fiatalokétól.
A
harmadik érdekes kérdés a statisztika felhasználását és a vele való
visszaélést érinti. Engedtessék meg ismételten egy példa. Tekintsünk
egy gazdaságot, ahol az egyik évben 4 db
egyenként 150 kg-os disznót vágnak le. A következő évben
csak három disznót dolgoznak föl, de ezek súlya egyenként 180 kg. Ezek a
tények. De ezeket több szempontból is vizsgálhatjuk. Ha az összsúly
alakulását tekintjük, akkor csökkenést figyelhetünk meg, hiszen kevesebb
disznó kevesebb összsúlyt ért el, (600 kg helyett a következő évben 540
kg-ot.) De ha az egyes disznók súlyának változását tekintjük, akkor növekedést
látunk, hiszen 150 kg helyett, 180 kg-ot nyomtak a levágott állatok. Hogy
miért érdekes a példa? Mert ha pozitív képet akarok festeni a helyzetről,
akkor azt mondom, hogy a levágott disznók súlya 20 %-kal nőtt, tehát jó
a tendencia, csak így tovább. Ha inkább problémásabban akarom láttatni a
változást, akkor azt mondom, hogy a disznók száma csökkent, és az összhús
mennyisége is kevesebb lett. Ezzel azt hangsúlyozom, hogy a helyzet romlott.
A vicc az, hogy mindkettőnek igaza van, a valóságot mutatja. Sokszor ezt
használja ki a politika, amikor egymásnak szögesen ellentmondó adatokat
citálnak, és az ember nem tudja eldönteni, hogy most kinek van igaza. Feltételezve,
hogy senki nem állít valótlant, ez lehet sokszor a megoldás. Mindenki
igazat, de rész-igazat mond. Hát nem gyönyörű?