NAGY VILÁG

2002. április


Taktikus statisztika

Schauermann Péter

 

Szeretem a statisztikát. Hogy miért? Nem is tudom. Sosem voltak túl jó jegyeim, nehéz is volt, mert gyakran olyan feladatot állítottak össze a dolgozatba, hogy alig tudtuk megoldani, noha az összes példafeladatot végigcsináltuk. Vonzó volt számomra a matematika közeliségéből adódó egzaktsága. (És azért hála Istennek elég távol volt az igazi matematikától.) Sokszor nagy varázslásnak tekintettem, hogy hogyan lehet pár adatból messzemenő következtetéseket levonni, és némi számítás után valamit 95,5 %-os biztonsággal, valószínűségi alapon megállapítani. Talán a legjobban az tetszett, hogy következtetéseket vonhattunk le adatokból jelenségekről. Azt hiszem a fő és legszebb dolog az egészben, hogy az adatokat nem önmagukban érdekesek, hanem megfelelő elemzés után elárulni engednek valamit nagyobb társadalmi, gazdasági összefüggésekből, és ha jól tesszük föl a kérdéseket, akkor jelentős tudás birtokosai lehetünk. Mire gondolok? Az első magyarországi népszámlálás óta, a magyar lakosság száma folyamatosan nőtt. 1870-ben 5,011 milliónyi magyart és más nemzetiséget összesítettek elődeink, és 110 év múltán a demográfusok a szám megkétszereződéséről beszéltek. A magyar népesség 1980-ban elérte a 10,709 milliót. De köztudott módon, ez a szám az utóbbi élvekben csökkent, és a 2001-es népszámlálás adatai már csak 10,197 milliót említenek. Ez tény, sajnos ilyen tendenciák uralkodnak, de a fő kérdés, hogy miért? Ha tovább vizsgálódunk, kiderül, hogy a születési rátánk (az 1000 főre jutó élve-születések száma) az európai átlagnál alacsonyabb, ami megint további okok keresésére késztet. De a másik talán főbb tényező a magas halálozási ráta. Az "átlagos" magyar állampolgár hamarabb halálozik el mostanság mint más országok lakói. Ennek hátterében megint sok tény és probléma tárható föl: (egészségtelen életmód, helytelen étkezés, sok stressz, kevés mozgás...). Látható, hogy az elsődleges adatok figyelmes szemlélődés esetén főleg nem statisztikát érintő fontos kérdésekhez vezetnek. Talán most már érthető miért lehet olyan izgalmas ez a tudomány.

 

De statisztikához tartoznak a különböző közvélemény kutatások is. A cégek, hogy felmérjék a fogyasztók ízlését rákényszerülnek arra, hogy ilyen kutatásokat végezzenek. De mivel az egész lakosság nem kérdezhető ki részletesen, főleg anyagi korlátok miatt, un. részsokaságokat, csoportokat választanak ki. Ha a csoport összetétele tükrözi az összlakosság összetételét, ekkor nevezzük a csoportot reprezentatívnak. Ennek kialakítása nem mindig könnyű. De fontosságát mutatja egy eset, ahol szórakozási szokásokat mértek egy cég alkalmazottai, és a végén teljesen valótlan adatot közölt a vizsgálat. A felülvizsgálat kiderítette, hogy a kérdezőbiztosok munkanap délelőttjén vizsgálódtak, és az emeletes házakban csak az első szintig mentek föl. Ez azt eredményezte, hogy főleg nyugdíjasok véleményét sikerült begyűjteni, hiszen sokan dolgoztak a munkaképesek közül, és a lakótelep első- és földszintjét túlnyomórészt nyugdíjasok lakják. Az ő szórakozási szokásai természetesen teljesen eltérnek a fiatalokétól.

 

A harmadik érdekes kérdés a statisztika felhasználását és a vele való visszaélést érinti. Engedtessék meg ismételten egy példa. Tekintsünk egy gazdaságot, ahol az egyik évben 4 db  egyenként 150 kg-os disznót vágnak le. A következő évben csak három disznót dolgoznak föl, de ezek súlya egyenként 180 kg. Ezek a tények. De ezeket több szempontból is vizsgálhatjuk. Ha az összsúly alakulását tekintjük, akkor csökkenést figyelhetünk meg, hiszen kevesebb disznó kevesebb összsúlyt ért el, (600 kg helyett a következő évben 540 kg-ot.) De ha az egyes disznók súlyának változását tekintjük, akkor növekedést látunk, hiszen 150 kg helyett, 180 kg-ot nyomtak a levágott állatok. Hogy miért érdekes a példa? Mert ha pozitív képet akarok festeni a helyzetről, akkor azt mondom, hogy a levágott disznók súlya 20 %-kal nőtt, tehát jó a tendencia, csak így tovább. Ha inkább problémásabban akarom láttatni a változást, akkor azt mondom, hogy a disznók száma csökkent, és az összhús mennyisége is kevesebb lett. Ezzel azt hangsúlyozom, hogy a helyzet romlott. A vicc az, hogy mindkettőnek igaza van, a valóságot mutatja. Sokszor ezt használja ki a politika, amikor egymásnak szögesen ellentmondó adatokat citálnak, és az ember nem tudja eldönteni, hogy most kinek van igaza. Feltételezve, hogy senki nem állít valótlant, ez lehet sokszor a megoldás. Mindenki igazat, de rész-igazat mond. Hát nem gyönyörű?