2002. február- II. évfolyam 6. szám

   

Schauermann Péter: "...és fokozza a boldogsághormon kiválasztását..."

Hecker Héla: "...olvassátok végig ezt a cikket. Bár az illem úgy kívánná..."

Csernák Zsófia: "...megválasztották az "Év focistáját" és az "Év szurkolóját"..."

Szabó Pál: "...éneklést tartottunk. Ez egyesek szerint sok volt, de..."

Merics Barbara: "... a pestiek színdarabját élveztük, majd megosztottuk..."

Kilián Gabriella: "...Isten egy üres füzetet ad a kezünkbe, ha vele..."

Novográdecz Csaba:  "...sok vagyok hozzád / veled meg már túl kevés..."

Siptár Miklós: "...Merle ragaszkodott hozzá, hogy a test legyen "vékony...”"  

Adorján Enikõ: "...Padlósúrolás közben egy palotába vágyik a felhõk közé..."

Kovács Zsuzsanna: "... Jó lenne, ha sohasem felejtenénk, felejtenéd el azt..."

Lakatos Judit: "...leesett a tevérõl, eltörte a lábát, és haza kellett fordulnia..."

 

Kedves Kedves

Vas Bence

Kedves Kedves.

 

Te kedves metodista. Most sorolhatnám, hogy légy ilyen, vagy légy amolyan;  figyelmes, kedves, elõzékeny, befogadó és elfogadó, õszinte, megbocsátó, de ne légy sértõdékeny, haragtartó, féltékeny, kicsinyes, ájtatos, kegyeskedõ, képmutató, pletykás, bajkeverõ. Egyszóval tökéletes légy és alázattal meghintve már szinte vonzó leszel te és a te házad népe, azaz te, a Metodista.

 

Amit ifjúsági beszélgetésünkkor Budapesten megjegyeztem, az összefoglalva talán ennyit tesz: a misszió alapja a vonzás. Vagy ha így jobban tetszik, a metodizmus terjedésének alapja a vonzás, az ifjúság fejlõdésének alapja a kívánatos, íncsiklandó élet. Az az állapot, amikor felismerhetõ és feltûnõ lesz mások számára, hogy ott könnyebb Isten szerint, néki tetszõ módon élni; egyszerûen jobb úgy élni.

Persze ezt neked metodista kedves, belsõ igényként kell megélned, lenned ilyen s olyan, mint ahogy soroltam. Felismerve, hogy minden balgaság és hiábavalóság, és makacs akarással keresni a hiábavalóságok Atya által való megszentelését és értelmet nyerését.

 

Én hiszek abban, hogy a Teremtõ elhívja azokat, akik õt keresik. De mondd testvér (metodista), ha téged lát egy keresõ, vajon mire gondol... Ha a lelkészeidet látja, mire gondol? Ha a vezetõidet látja, mire gondol. Nyúzott elcsigázott, színpadiaskodó, megterhelt, kegyeskedõ minisztereid (szolgáid) látja, mire gondol? Görcsös törekvésed mire véli. Lelkészeid görcsösségét mire véli, vezetõid, minisztereid akarását mire véli. És én mire véljem?

Most ne nézz a szomszédodra. (feltehetõleg egyébként sem társaságban olvasod). Súgok neked valamit, de ne a dobhártyádig engedd, hogy jusson. Ott hallani a betûk között, ott sompolyog szégyenlõsen és suttog magában, mint egy mániákus fennakadt diktafon. Nem mondtam neki mást, és nem kértem másra mint, hogy elmondja neked azt a két szócskát: engedd el. Érted? Ne fogd. Szûnj meg. Például akarni. Kis csicsókáid engedd, hogy feloldódjanak. Csicsóka te (még mindig metodista) engedd el.

 

Nem KELL vonzónak lenned, s nem kell ilyen olyan lenned. Hagyd, hogy Téged vonzzon az Isten. Most. Most is. Az atya azt ami az övé magához vonzza, mint egy mágnes. (Persze nekem könnyû dolgom van mert én vas vagyok.) Ha az atyának része van benned, akkor magához fog vonni, de te ne akarj. Most. Most se. Szemlélõdj. És majd keresd a szomszédodat, keresd a tekintetében a keresõt. Örülj vele, sírj vele. Szabad vagy. Rá. Rá is.

 

Szóval kedves metodista. Szóval ha elengednéd csicsókáid az Atya tenné, hogy vonzó legyen az ahogy élsz. Még nem vonzó az életed, ám most rólam ne beszéljünk, mert rólad van szó: kedves metodista.