2002. február- II. évfolyam 6. szám

   

Schauermann Péter: "...és fokozza a boldogsághormon kiválasztását..."

Hecker Héla: "...olvassátok végig ezt a cikket. Bár az illem úgy kívánná..."

Csernák Zsófia: "...megválasztották az "Év focistáját" és az "Év szurkolóját"..."

Szabó Pál: "...éneklést tartottunk. Ez egyesek szerint sok volt, de..."

Merics Barbara: "... a pestiek színdarabját élveztük, majd megosztottuk..."

Kilián Gabriella: "...Isten egy üres füzetet ad a kezünkbe, ha vele..."

Novográdecz Csaba:  "...sok vagyok hozzád / veled meg már túl kevés..."

Siptár Miklós: "...Merle ragaszkodott hozzá, hogy a test legyen "vékony...”"  

Adorján Enikő: "...Padlósúrolás közben egy palotába vágyik a felhők közé..."

Kovács Zsuzsanna: "... Jó lenne, ha sohasem felejtenénk, felejtenéd el azt..."

Lakatos Judit: "...leesett a tevéről, eltörte a lábát, és haza kellett fordulnia..."

 

Kedves Kedves

Vas Bence

Kedves Kedves.

 

Te kedves metodista. Most sorolhatnám, hogy légy ilyen, vagy légy amolyan;  figyelmes, kedves, előzékeny, befogadó és elfogadó, őszinte, megbocsátó, de ne légy sértődékeny, haragtartó, féltékeny, kicsinyes, ájtatos, kegyeskedő, képmutató, pletykás, bajkeverő. Egyszóval tökéletes légy és alázattal meghintve már szinte vonzó leszel te és a te házad népe, azaz te, a Metodista.

 

Amit ifjúsági beszélgetésünkkor Budapesten megjegyeztem, az összefoglalva talán ennyit tesz: a misszió alapja a vonzás. Vagy ha így jobban tetszik, a metodizmus terjedésének alapja a vonzás, az ifjúság fejlődésének alapja a kívánatos, íncsiklandó élet. Az az állapot, amikor felismerhető és feltűnő lesz mások számára, hogy ott könnyebb Isten szerint, néki tetsző módon élni; egyszerűen jobb úgy élni.

Persze ezt neked metodista kedves, belső igényként kell megélned, lenned ilyen s olyan, mint ahogy soroltam. Felismerve, hogy minden balgaság és hiábavalóság, és makacs akarással keresni a hiábavalóságok Atya által való megszentelését és értelmet nyerését.

 

Én hiszek abban, hogy a Teremtő elhívja azokat, akik őt keresik. De mondd testvér (metodista), ha téged lát egy kereső, vajon mire gondol... Ha a lelkészeidet látja, mire gondol? Ha a vezetőidet látja, mire gondol. Nyúzott elcsigázott, színpadiaskodó, megterhelt, kegyeskedő minisztereid (szolgáid) látja, mire gondol? Görcsös törekvésed mire véli. Lelkészeid görcsösségét mire véli, vezetőid, minisztereid akarását mire véli. És én mire véljem?

Most ne nézz a szomszédodra. (feltehetőleg egyébként sem társaságban olvasod). Súgok neked valamit, de ne a dobhártyádig engedd, hogy jusson. Ott hallani a betűk között, ott sompolyog szégyenlősen és suttog magában, mint egy mániákus fennakadt diktafon. Nem mondtam neki mást, és nem kértem másra mint, hogy elmondja neked azt a két szócskát: engedd el. Érted? Ne fogd. Szűnj meg. Például akarni. Kis csicsókáid engedd, hogy feloldódjanak. Csicsóka te (még mindig metodista) engedd el.

 

Nem KELL vonzónak lenned, s nem kell ilyen olyan lenned. Hagyd, hogy Téged vonzzon az Isten. Most. Most is. Az atya azt ami az övé magához vonzza, mint egy mágnes. (Persze nekem könnyű dolgom van mert én vas vagyok.) Ha az atyának része van benned, akkor magához fog vonni, de te ne akarj. Most. Most se. Szemlélődj. És majd keresd a szomszédodat, keresd a tekintetében a keresőt. Örülj vele, sírj vele. Szabad vagy. Rá. Rá is.

 

Szóval kedves metodista. Szóval ha elengednéd csicsókáid az Atya tenné, hogy vonzó legyen az ahogy élsz. Még nem vonzó az életed, ám most rólam ne beszéljünk, mert rólad van szó: kedves metodista.