2002. június

 

Csak egy tintapaca...

Schauermann Péter

 

...néha ennyi is elég, hogy valami maradandó és értékes szülessen...

 

Egy biztosítási ügynök, név szerint Lewis Edson Waterman, egy fontos szerződés aláírásához készülődött, nyilván nem először, de a magasztos pillanatban a fránya íróeszköz egy nagy pacával hálálta meg a (feltételezett) gondosságot. Waterman megfogadta, hogy nem nyugszik, és biztosítást sem köt addig, amíg nem sikerül valami olyan írássegítőt kreálnia, amellyel az ilyen kínos pillanatok elkerülhetők. 1883-ban megszületik a Regular, az írás több ezer éves történetének talán első biztonságos (töltő)tolla. Ezt a jószágot akkor nagy újdonságként és a tolvajok bizonyosan nagy örömére egyszerűen zsebre lehetett vágni, megspórolva a tintásüveg és más kiegészítők jelenlétének szükségességét. És a fejlődést már nem lehetett megállítani. Waterman céget alapított újdonsült találmányához, és nem sokra rá megalkotta a mikroszálas tollat, ami a jobb tintaadagolás miatt volt érdekes. A következő évszázadban kitalálja a (műanyag) tintapartont, ami feltételezhetően nagyban hozzájárult a töltőtoll gyors elterjedéséhez. Na nem vett mindenki Waterman tollat, nem is volt rá szükség. Lewis tollainak gyűjtése inkább a nagyobb igényekkel és tömött pénztárcákkal bírók kiváltsága maradt. Olyan szerénységek írtak ilyen darabokkal, mint például Lloyd George miniszterelnök, aki történetesen egy Watermannal hitelesítette Anglia nevében a sokak, (és főleg Magyarország számára) meglehetősen hátrányos Versailles-i békeszerződés okmányait. (Ha a tollak is mesélni tudnának...)

 

De a kelendő termékek gyártói gyorsan versenytársakkal találhatják szemben magukat. Így volt ez Waterman esetében is, aki talán még nem is gondolta, hogy az 1909-ben alapított német írószergyártó és kereskedő vállalkozás, a Mont Blanc, (Waterman egyébként Párizsi lakos volt), pár évtized múlva beéri, ha meg nem is előzi az eredeti töltőtoll gyártóját. 36 év múlva a Mont Blanc elkezdi árusítani a Meisterstück (mesteri darab) nevű tollakat, melyek különleges megmunkálásuknak, kézzel történő összeállításuknak és örökös garanciájuknak köszönhetően nemsokára nagy elismerést vívnak ki maguknak.

 

Mi változott azóta? Manapság már általános ebben a kategóriában a magas technikai minőség, az aranyozott tollhegy, az örökös garancia, na és persze a pacátlanság. De a finnyásabbak, akik megunták a fogyasztói társadalom tömegtermékeit a limitált széria tollai közül válogathatnak, amelyek "kis" felár ellenében egyediek, számozottak és mérsékelt példányszámban készülnek. A Mont Blanc jelmondata szerényen: "The Art of Writing" (az írás művészete).

 

Míves tollnak természetesen különleges "garázs" is dukál. Mindegyik cég kínál szerszámaihoz illő, a márka jellegét és emblémáját magán hordó tokokat, kiegészítőket. Aki a Mont Blanc fehér, hatszirmú virág emblémáját nagyon megkedveli, választhat ezzel díszített órák, napszemüvegek vagy mandzsettagombok közül. (Egyébként nem is néznek ki rosszul.) De először tollat illik venni.

 

Jó-jó, mondhatnánk, de mire jó az, hogy egyesek sok tíz-, százezer vagy netán millió forintoknak megfelelő dollárt vagy márkát, (pardon eurot) költenek arra, hogy egy ilyen míves jószággal varázsolják rá nevüket a divatból kimenő csekkjeik rubrikáiba, vagy szerződések végére? Egyébként is már mindenki emilezik, és elfelejtünk lassan írni is. Jó a kérdés, sok lehetséges válasz is akad, bizonyára az olvasó is tud nem egyet. Azért, ami igaz az igaz. Kellemes érzés egy finoman kidolgozott, csillogóan lakkozott töltőtollal halk sercegések mellett, szépen ívelő betűket tiszta papírra kanyarintani, finoman precízen, pacázás nélkül. Vagy netán ez a The Art of Writing?