2002. szeptember

 

A tenger ismeretlen veszélyei

Schauermann Péter

 

Hazánk - sajnos - nem rendelkezik tengerparttal, sõt lassan két éve már kereskedelmi tengerészettel sem, így aztán a tenger számunkra távoli, ismeretlen kicsit misztikus valami. Sok ismeretünk nincs róla, és az is többnyire pontatlan, vagy téves. Ilyen többek között a cápáktól való félelem.

 

A fõleg kalandregényekbõl és filmekbõl származó kép az emberevõ cápáról és tömegesen szedett áldozatairól körülbelül annyira valós, mintha a közúti közlekedés legfõbb veszélyforrásának az autóba belevágó villámot tartanánk. Ami persze létezik, de ettõl még vidáman autókázhat mindenki.

 

Egy amerikai felmérés szerint a kontinens partjainál évente 1-2 halálos cápatámadás fordul elõ, ami azért nem tekinthetõ tömegesnek. ( Néha egy-egy nyári napon az M7-nek több áldozata van. )

 

Ennyire veszélytelen lenne a tenger? Azért nem egészen! Tekintsünk most el a tengeri közlekedésben (is) legfõbb veszélyforrástól, az emberi felelõtlenségtõl, továbbá az idõjárás, földrengés, szökõár vagy a kalózok okozta veszélyektõl, a tenger állatvilágában is található még néhány kellemetlen példány. Na nem a Némó kapitány óriáspolipjára vagy a hajókat egyben lenyelõ vérszomjas bálnákról beszélek, melyek szerencsére csak a mesékben pusztítanak, hanem azokról a nem óriás, nem vérszomjas, nem gonosz, de valóságos kis állatkákról, amikrõl jóformán még nem is hallottunk.  Csak néhány példa:

 

Délkelet-Ázsia, különösen a Fülöp-szigetek egyik kellemetlen lakója az a tengeri kígyófajta, mely mindössze 30-50 cm hosszú, mérge sem túl erõs, egy embert mindössze azonnal elkábít néhány percre. Ami viszont éppen elegendõ idõ arra, hogy ha nincs közelben azonnali segítség, egyszerûen belefulladjon a vízbe. Különös tulajdonsága e kígyónak, hogy kizárólag az áldozat szeme környékét marja meg, ezért egy egyszerû búvárszemüveg hatékony védelmet nyújt. Ezt persze a helybéliek állítják, mert azért saját magam kipróbálni - hatékony ide, hatékony oda - nem mertem.

 

A trópusi vizekben mindenhol elõfordul, de különösen Ausztrália partjainál tömeges néhány igen kellemetlen medúzafajta. Legveszélyesebb az ún. kockamedúza, amelynek mérge olyan erõs, hogy egyetlen állattal való közelebbi találkozás is életveszélyes lehet, azonban ezek a gyönyörû, de barátságtalan gerinctelenek több százas, esetleg több ezres rajokban sodródnak közvetlenül a tenger felszíne alatt. Ha valaki megfelelõ védõruha nélkül keveredik közéjük, nem sok esélye marad.

 

Szintén csak tömegesen veszélyes némelyik piranja faj. Ezek a fõképpen Dél-Amerika körül honos arasznyi halacskák pár százas rajban egy tehén méretû állatból 4-5 perc alatt szó szerint csak a csontot hagyják meg. Ráadásul azon kevés halfajta közé tartoznak, melyek egyaránt megélnek a sós- és édesvízben, ezért szinte bárhol feltûnhetnek. ( Néhány éve egy mexikói mesterséges halastóban, máig ismeretlen módon bekerült példányok szaporodtak el félelmetes gyorsasággal, és a halastó minden más fajtájú halát kiirtották. )

 

Hogy honnan veszem mindezeket? Szerencsére nem saját tapasztalatból. Viszont mindegyiket elsõkézbõl, szemtanuktól vagy helybéliektõl, tehát feltételezhetõen hiteles forrásból.

 

Miért is írok le ilyeneket?  Semmiképpen sem azért, hogy bárkinek is elvegyem a kedvét egy kis tengerparti nyaralástól. Egy átlag turista mondjuk a dalmát vagy a görög tengerparton körülbelül ugyanolyan gyakorisággal találkozik ezekkel, mint egy marslakóval. Viszont beleléphet egy tengeri sünbe, elvághatja a lábát egy kagylóhéjjal, megcsípheti egy tarisznyarák. Esetleg gyomorrontást kaphat a  "friss" osztrigától.

De ezekrõl talán majd legközelebb...