MIX - a Metodista Ifjúsági Közösségek Szövetségének havilapja

2003. április - III. évfolyam 18. szám

  

2003. március 29-én szombaton hunyt el Szuhánszki János bácsi, nyugalmazott metodista lelkészünk. A mai metodista ifjúság szinte már nem is ismerte őt, pedig személyében a korábbi generációk ifjainak - köztük lelkészeinknek is - egyik példaképétől kell most búcsúznunk. Viszontagságokkal és áldásokkal teli életét, most egy 1998-ban készült riport részletei idézzék fel. A riport alanya János bácsi felesége, Szuhánszki Jánosné Takács Klára, a riport készítője Sztupkainé Pál Zsuzsanna. (Forrás: A női munka története a Magyarországi Metodista Egyházban 1898-1998, 19-21. oldal) (A főszerk.)

 

- Lelkészfeleségként került a miskolci gyülekezetbe, úgy, hogy egyből négy kis gyermekről kellett gondokodnia. Hány évesek voltak akkor a fiúk? Hogyan élt a család?

- 1963-ban a miskolci gyülekezet lelkipásztorához mentem feleségül. Ő özvegyen maradt négy kiskorú fiával. Az Úr hazaszólította feleségét, akit én még a szegedi ifjúságból ismertem. János 9, Gábor 7, István 5, Tamás 2 éves volt ekkor. A két nagyobb már iskolás volt, a két kicsi pedig otthon volt, nem jártak óvodába. Nagyon sokat köszönhetek férjemnek, aki mindenhez értett. Tőle tanultam meg sok mindent, főzést, befőzést, mosást, gyermeknevelést. Minden héten tartottunk egy "mosásnapot". A férjem is segített a nagy család szennyesének kimosásában, persze automata mosógép nem volt. Ezen a napon egyikünk mosott, míg a másikunk főzött és a gyerekeket látta el. Nagyon aranyos, jólnevelt gyerekek voltak a fiúk. Ahogy nőttek, egyre többet segítettek ők is. Boltba mentek, törölgettek, felmostak, kistestvérre vigyáztak. Szerényen éltünk. Egy egész tábla csoki sohasem jutott egy gyereknek. Még két közös gyermekünk született. A születésnapokon együtt ünnepeltünk, ilyenkor szerény ajándék és torta is került az asztalra. Mindig meleg meghitt karácsonyaink voltak. Énekelve vonultunk be abba a szobába, ahol a fenyőfa volt. A férjem igét olvasott, imádkozott. A gyerekek elmondták a verseiket, amelyeket a gyülekezeti ünnepélyre tanultak. Utána mindenki megkapta az ajándékát. A család reggelenként áhítatot tartott az asztal körül. (...)

 

- Hogy történt a gyerekek hitbeli nevelése?

- Gyermekeink hitbeli nevelése a gyülekezetbe járó gyermekekkel együtt történt. Rendszeresen jártak gyermek-istentiszteletre, később serdülőórákra, azután beépültek az ifjúságba. A leghatásosabb nevelés a példaadás. Fiaink előtt nagyon jó példaként az édesapjuk állt. Gyakran láthatták őt térden állva imádkozni a szobájában. (...)

 

- A gyülekezetből és a családból is jelentkeztek fiatalok lelkészi szolgálatra. Mi volt ennek a háttere?

- Az ifjúságból sokan segítettek a gyülekezeti szolgálatokban. Jártak fiataljaink a cigány testvérekhez Alsózsolcára és a környékbeli falvakba. A gyülekezeti testvérek, és a mi fiaink is aktívan tevékenykedtek, magukénak tekintették ezt a missziót. Többen gyermekórát és bibliaórát tartottak. Az ifjúság között aztán egy csodálatos ébredést éltünk át. Éveken kersztül Miskolcon tartottuk az országos ifjúsági csendesnapokat. Ilyenkor 100-200 fiatal volt a gyülekezet vendége, a padlástól a garázsig tele volt a ház. Előfordult, hogy 40 vendég aludt ilyenkor a házunkban. Ezeken a csendesnapokon komoly döntések, elhatározások születtek. A gyülekezeti fiatalok közül hatan jelentkeztek lelkészi szolgálatra. Ezek között volt a mi három fiúnk is. Mind a hatan elvégezték a teológiát. Öten  most is szolgálatban állnak. Senkit sem beszéltünk rá arra, hogy legyen lelkész. "Csak" imádkoztunk azért, hogy Isten adjon munkásokat. És az külön nagy öröm, hogy a mi fiaink is közöttük vannak.

 

- ...Milyen gyülekezeten belüli tapasztalatokról tudnak beszámolni?

- Egész életünket a szó szoros értelmében a gyülekezetben éltünk, hiszen a lakás körülöleli az imatermet, és ha az kicsinek bizonyult, akkor szobáinkkal nagyobbítottuk meg. 42 évet töltöttünk itt, ezek az évtizedek nagyon szoros szálat fűztek közénk és a gyülekezet közé. (...) 1992-ben nyugdíjba ment a férjem. A gyülekezettel való kapcsolatunk nem szakadt meg, hizsen a szomszédos faluban élünk, és a kistokaji gyülekezetben rendszeresen részt tudunk venni az alkalmakon.

 

- Hogyan telnek nyugdíjas napjaik?

- Tíz unokánk van, nyolc kislány és két fiú. Délutánonként én megyek a legkisebb unokámért az óvodába. Együtt élünk betegségeinkkel, az öreg kor nehézségeivel. Hála Istennek nincs hiányunk semmiben. A férjem az elmúlt napokban volt 75 éves. Még szívesen vállal szolgálatokat, ha erre szükség van és az ereje engedi. Igazi szolgálati területünk továbbra is az imádkozás maradt.