LAPZÁRTA
2003.
február-március
Az
egyszeri lelkész gondolatai istentisztelet közben
Sztupkai
Gergő
Hát
igen! Miután negyedszer ismételtem el a kezdő ének számát, ketten még
mindig csak most mennek a szekrényhez énekeskönyvért, miközben mások
egymástól kérdezik, hogy melyik énekről is van szó. Erre akkor sem jönnek
rá, amikor a harmónium már végig lihegte az első strófát. Ezt az éneket
valóban kevesen ismerik, azt hiszem, a kántor is közéjük tartozik.
Kicsit
gyorsítok a tempón, hogy legalább legyen benne valami dinamika és tartsam
is magam a gyülekezeti tradicióhoz, hogy az ének és a kíséret külön életet
él. A lekció igéit már rég felolvastam, de Kovács bácsi még mindig az
Újszövetségben keresi Józsué könyvét. Bözse néni, aki nem régen jött
a gyülekezetbe az énekeskönyvet veszi a kezébe a Zsoltár felolvasásnál.
Tuti, hogy református.
A
második énekkel lehetne némi egérutat nyerni, mert nem nagyon tudtam mára
készülni. Tehát énekeljünk egy hosszú, 9 versszakosat. Sárvári bácsi
azt hiszi, hogy megtalálta az éneket de téved, hiszen látom, hogy egész máshol
van nyitva, mint ahonnan mi éneklünk. De ni csak, elkezdi ő is. Fel se tűnik
neki, hogy egy gyerekéneket énekel és teljesen más hangnemben. Kíváncsi
vagyok mit fog szólni a 4 versszak után?
Ezt
ma sem úsztuk meg, megszólalt egy mobiltelefon. Lehet hogy csak a fiatalok
sms-eznek a hátsó sorokban? De nem. Ez a hang a fogastól jön valakinek a
kabátjából. Senki sem mozdul. Már a gyengénhalló nénik is lassan átveszik
a mobilcsörgés ritmusát, amikor végre ketten is felállnak és elindulnak
a kabátok felé. Az egyikük hamar visszafordul, mert rájön, hogy az övé
a zsebében van, és ki van kapcsolva. Alkatel néni megtalálja, fel is veszi
és mindenki által jól hallhatóan közli a hívóval,
hogy majd később visszahívja. Képzelem mit hallhatott az, aki a vonal másik
végén volt.
Horváth
testvér túl akar járni az eszemen. Szegény jámbor nem tudja, hogy ez
eddig csak a gyerekeimnek sikerült. Titokban előreállította a faliórát fél
órával, hátha hamarabb abbahagyom. De ezúttal én nyertem, mert a biológiai
órámra hagyatkoztam.
Bosszant,
hogy a gyerekek sorra ejtik ki a kezükből a vadonatúj gyerekénekeskönyveket,
akik meg nem, azok szépen hátratörve tartják. Ez azt jelzi
hogy énekelni fognak. Fél szemmel Sárvári bácsira sandítok, na most fog
e nekik segíteni? Egyébként minden gyereknek jutott énekeskönyv szinte,
csak azoknak nem, akik olvasni is tudnak. Péterke az éneklés közben ügyesen
magához vett 2 szaloncukrot a karácsonyfáról, pedig én azt hittem, hogy már
mindet megettem.
Ni
csak, mit találtam. A legátus itt hagyott húsvéti prédikációját. Talán
még hasznát vehetem.
Jaj!
A fiatalok is énekelni fognak. Az egyiküknek a múlt héten volt egy szabad
délutánja, és a fejébe vette, hogy megtanul gitározni.
Most ő is játszani fog. Na, nem is volt olyan rossz. Miután a többiek leültek,
hárman még kint állnak, mert ők úgy hiszik, hogy két énekkel szolgálnak.
Na
végre, enyém a pálya. A tévébe láttam, hogy egy pap az istentiszteletet
egy viccel kezdte hát én is bevezetem ezt a szokást
és mondtam is egyet mégpedig a következot:
Egy
pap a misén előad egy történetet: "A múlt héten
repülőgéppel kellett utaznom egy konferenciára. Útközben a gép légörvénybe
került, amitől az utasok pánikba estek. Miután észrevették, hogy pap
vagyok, odagyűltek körém, és rögtön tudtam, hogy valami vallásos szolgálatot
várnak tőlem. Így aztán elővettem a perselyt és összegyüjtöttem tőlük
az adományokat."
Nem arattam valami osztatlan sikert, s mivel a végére már valóban kevés idő maradt nekem, hát felolvastam a teológus itt felejtett jegyzetét.