LAPZÁRTA                                                                    

2003. február-március

 

Az egyszeri lelkész gondolatai istentisztelet közben

Sztupkai Gergő

Hát igen! Miután negyedszer ismételtem el a kezdő ének számát, ketten még mindig csak most mennek a szekrényhez énekeskönyvért, miközben mások egymástól kérdezik, hogy melyik énekről is van szó. Erre akkor sem jönnek rá, amikor a harmónium már végig lihegte az első strófát. Ezt az éneket valóban kevesen ismerik, azt hiszem, a kántor is közéjük tartozik.

 

Kicsit gyorsítok a tempón, hogy legalább legyen benne valami dinamika és tartsam is magam a gyülekezeti tradicióhoz, hogy az ének és a kíséret külön életet él. A lekció igéit már rég felolvastam, de Kovács bácsi még mindig az Újszövetségben keresi Józsué könyvét. Bözse néni, aki nem régen jött a gyülekezetbe az énekeskönyvet veszi a kezébe a Zsoltár felolvasásnál. Tuti, hogy református.

 

A második énekkel lehetne némi egérutat nyerni, mert nem nagyon tudtam mára készülni. Tehát énekeljünk egy hosszú, 9 versszakosat. Sárvári bácsi azt hiszi, hogy megtalálta az éneket de téved, hiszen látom, hogy egész máshol van nyitva, mint ahonnan mi éneklünk. De ni csak, elkezdi ő is. Fel se tűnik neki, hogy egy gyerekéneket énekel és teljesen más hangnemben. Kíváncsi vagyok mit fog szólni a 4 versszak után?

 

Ezt ma sem úsztuk meg, megszólalt egy mobiltelefon. Lehet hogy csak a fiatalok sms-eznek a hátsó sorokban? De nem. Ez a hang a fogastól jön valakinek a kabátjából. Senki sem mozdul. Már a gyengénhalló nénik is lassan átveszik a mobilcsörgés ritmusát, amikor végre ketten is felállnak és elindulnak a kabátok felé. Az egyikük hamar visszafordul, mert rájön, hogy az övé a zsebében van, és ki van kapcsolva. Alkatel néni megtalálja, fel is veszi és mindenki által jól hallhatóan közli a hívóval, hogy majd később visszahívja. Képzelem mit hallhatott az, aki a vonal másik végén volt.

 

Horváth testvér túl akar járni az eszemen. Szegény jámbor nem tudja, hogy ez eddig csak a gyerekeimnek sikerült. Titokban előreállította a faliórát fél órával, hátha hamarabb abbahagyom. De ezúttal én nyertem, mert a biológiai órámra hagyatkoztam.

 

Bosszant, hogy a gyerekek sorra ejtik ki a kezükből a vadonatúj gyerekénekeskönyveket, akik meg nem, azok szépen hátratörve tartják. Ez azt jelzi hogy énekelni fognak. Fél szemmel Sárvári bácsira sandítok, na most fog e nekik segíteni? Egyébként minden gyereknek jutott énekeskönyv szinte, csak azoknak nem, akik olvasni is tudnak. Péterke az éneklés közben ügyesen magához vett 2 szaloncukrot a karácsonyfáról, pedig én azt hittem, hogy már mindet megettem.

 

Ni csak, mit találtam. A legátus itt hagyott húsvéti prédikációját. Talán még hasznát vehetem.

 

Jaj! A fiatalok is énekelni fognak. Az egyiküknek a múlt héten volt egy szabad délutánja, és a fejébe vette, hogy megtanul gitározni. Most ő is játszani fog. Na, nem is volt olyan rossz. Miután a többiek leültek, hárman még kint állnak, mert ők úgy hiszik, hogy két énekkel szolgálnak.

 

Na végre, enyém a pálya. A tévébe láttam, hogy egy pap az istentiszteletet egy viccel kezdte hát én is bevezetem ezt a szokást és mondtam is egyet mégpedig a következot:

 

Egy pap a misén előad egy történetet: "A múlt héten repülőgéppel kellett utaznom egy konferenciára. Útközben a gép légörvénybe került, amitől az utasok pánikba estek. Miután észrevették, hogy pap vagyok, odagyűltek körém, és rögtön tudtam, hogy valami vallásos szolgálatot várnak tőlem. Így aztán elővettem a perselyt és összegyüjtöttem tőlük az adományokat."

 

Nem arattam valami osztatlan sikert, s mivel a végére már valóban kevés idő maradt nekem, hát felolvastam a teológus itt felejtett jegyzetét.