2003. január

 

Apróbetûs, de azért szenzációs

Khaled A. László

 

Nos. Nem azért mert én írtam. De mégis. Itt van a kezedben egy szöveg, amit Magyarországon úgy eléggé nem olvasott el még senki. Persze még ettõl sem jelentõs valami. Akkor mondjuk: legalább 100 éve. Sacra-kábé. Mindenesetre, amikor, arról beszélgetünk mondjuk, hogy hogyan kerültenek ebbe az országba metodista eleink eléggé nem tudunk nyúlni konkrétumokhoz. (Lakatos Judit fõszakértõ hallom bólogat, és tényleg így is van, mondhatom én is, hiszen most már hónapok óta ezzel kelek és aluszom...) De. Isten vicces. Na jó: Isten jókedvében néha feltár titkokat, amiket az ember jókedvében elkavar. Arról van szó, hogy az amerikai metodista fõlevéltáros Dale Patterson segítségével (Judit greetings for you!) azt hiszem rábukkantunk arra az Amerikában, mint kiderült 1897. február 4-én csütörtökön kiadott lapszámra (szerkesztõje ekkor már 48 éve, na ki lehet (ne feledjük Isten viccel), Fanny Nast Gamble apukája, na ki õ "felsõ-erdõ-sor"? errõl talán legközelebb.), amelybõl bácskai németek 1897/98-ban megtudják a bécsi lelkész címét, s meghívják...  1898 õszén Möller itt terem, Szegedtõl kb. 100 km-re délre... E roppantul kacifántos útnak eredjetek tik is nyomába. Mindenesetre a nyom forró, tán a már 1900-tól kutakodó, odaérkezõ Melle Ottó (1. állandó és helyi és magyarországi és metodista prédikátor és késõbb szuperintendens) sem ismerte... Saját bevallása szerint nem is tudott túl sokat megfejteni... (A szöveg németbõl tõlem döcög és az idõtõl...)   

 

Munkánk Bécsben

Robert Möller bécsi prédikátortól

Der Christliche Apologete 1897. február 4. csütörtök                               Közlemények (67-68. oldal)

 

(Egy különös esemény miatt ez a nagyon érdekes közlemény, mely már december elején a kezünkbe jutott, elveszett, de szerencsés módon ugyanilyen váratlanul ismét birtokunkba került. Jóllehet késett, érdekességébõl semmit sem vesztett. - Szerkesztõ.) [Ez 1897-es szerkesztõi megjegyzés! - K.A.L.]

 

Valamivel több mint egy éve az Apologete a bécsi metodista gyülekezet 25 éves jubileumáról számolt be, és olvasókörének résztvevõi által adott sok-sok jelzés tanusítja, hogy az Osztrák Császárság egyetlen metodista gyülekezetének története sokoldalú érdeklõdésre talált. Nos, így engedtem meg ma magamnak, hogy az elmúlt 1895-96-os munkaévre egy visszapillantást vessek. Aki egy évvel ezelõtt gyülekezeti alkalmainkat és termünket látta, ma már csaknem ki sem ismerné magát. A termet jelentõsen megnagyobbítottuk, és a gyülekezeti alkalmak ennek megfelelõen szintén megnõttek, úgy hogy minden vasárnap sajnálkoznunk kell azon, hogy a termet nem tudjuk még egyszer "megnyújtani".  Sajnos ez nem megy, és így, ha úgy hisszük eljött az Isten ideje, akkor egy terem építésére, vagy más kiútra kell gondolnunk.

 

Az elmúlt év számunkra az Isten csodálatos megsegítésének éve volt. Isten áldása kísérte az igét; drága lelkek tértek meg és gyülekezeti alkalmunk emberek százának volt áldásforrás. A legboldogabb és legáldottabb munka közepén tavasszal érkezett a hatóság parancsa - egy 1892-ben ellenünk kiadott tíltás alapján -, hogy a gyülekezeti alkalmainkat azonnal be kell szüntetni. De a hûséges Isten õrködött felettünk, és magasabb helyrõl való védelem lett az osztályrészünk, úgy hogy nyugodtan tudtunk tovább dolgozni. Egyúttal megmutattatott nekünk az az út, amely által  nehéz helyzetünket elhagyva, újra törvényes alapra juthatunk. Egy második felsõbb hatósági tíltás, gyülekezeti alkalmaink beszüntetésének fenyegetésével, Isten jó keze által ugyanígy hatályon kívül helyeztetett, és mi - miközben egyik oldalon a hatóságnál fellebviteli fokon haladtunk tovább, hogy törvényes létünket ismét elnyerjük - a másik oldalon zavartalanul dolgozhattunk tovább. A termünk nyáron is - miközben Bécs, mint más nagyvárosok, elnéptelendett, és lakossága vidékre vonult - sohasem volt üres, ami azt jelenti, hogy sohasem voltak üres helyek benne! (Most 135 ülõhelyet számlálunk.) A legmagasabb hatóság döntése ügyünkben máig sem született meg, mindazonáltal mi a legbizonyosabban bizakodunk abban, hogy Isten, aki eddig csodálatosan megsegített, a jövõben is segíteni fog. Ebben az évben sok kedves prédikátor látogatott meg bennünket, akik a gyülekezetnek igével szolgáltak; köztük Ernst és Heinr. Mann, R. G. Richner, T. Schell és P. Junker a Püspöki Metodista Egyházból. Legutóbb prédikátorunk az "Ünnepi hét" alatt volt itt, november 1-tõl, 8-ig. A vasárnapi iskolában bár sok keserû tapasztalatunk volt  a hûtlen vasárnapi iskolai tanítóinkkal, de ezzel szembenálltak a kedves tapasztalatok a tanítónõk és a tanulók hûségével. Vasárnapi iskolánknak 130 egészen rendszeres tanulója van, akik között csak nagyon kevés a kisgyerek, a tanulók 10 és 19 év közöttiek. Kedves bárónõnk gyermekotthonában 14 leány van egyik diakonisszánk hûséges és ügyes vezetéses alatt, akiknek egy angol nõvér, mint tanárnõ áll az oldalukon. Ebben a kedves seregben tanítóként és lelkigondozóként dolgozni a bécsi prédikátor kiváltságai közé tartozik. Itt minden csütörtökön bibliaóra van, ahol idegenek is jelen vannak, úgy hogy a gyermekotthon (fél órányi távolságban fekszik termünktõl) a gyülekezet állomásának tartandó. Ugyanezen tetõ alatt található "Márta-Mária-Egyesületünk" állomása is, amelynek a háziasszony gyermekotthonán kívül még négy ápoló diakonisszája van Bécsben, akik az utolsó évben 4000 márkás jövedelemet értek el. Lakásukat és ellátásukat von Langenau bárónõ fedezte. Ez év októberében egy új állomást nyitottunk Ottakringben, és ott egy szép, teljesen új, majdnem csak katolikus embersereg elõtt volt alkalmunk vasárnaponként és péntekenként az evangéliumot hírdetni. Annyi helyünk volt itt, és annyi ember jött el gyülekezeti alkalomra (több  mint 50), hogy itt is egy nagyobb helység kellett. Isten meg fogja ezt nekünk adni, ebben bizonyos vagyok, ha eljön a kellõ ideje. Dalaink, egyszerû, népszerû, meleg prédikációink mély benyomást tesznek az emberekre, akik azelõtt semmi hasonlót nem hallottak.

 

Ez év márciusa óta egy evangélizátor is velünk dolgozik, a 200.000 bécsi cseh között. A református államegyház eddig egyedül foglalkozott velük; de mióta ezt a munkát felvettük, a "szabad református egyház" is a csehekhez Bécsbe egy prédikátort. Ha a föld óriási, munka van bõségesen. Cseh gyüleke-zeti alkalmaink két különbözõ helyen tartatnak, és a munka alaposan megáldott az alapos megtérések által. Két kedves cseh testvérünk nyáron Amerikába vándorolt. Bárcsak olyan hûségesek és buzgók lennének a metodista egyházban, mint nálunk voltak! A cseh isten-tiszteletekre sok szlovák is eljön, akik Bécsben házalókként élnek. November 15-én egy cseh szeretetvendégségünk volt. Két nagy asztalt, fehéren megterítve, barátságos kezek által teával és süteménnyel ellátva, 50 személy foglalt el. Egyik asztalnál csupa  szlovák, férfiak, nõk és leányok nemzeti viseletben. (Ennek a szeretetnek a látványa, ezeknek az egyszerû emberek magával ragadott. Úgy tûnt nekem, hogy prófécia az, hogy a metodista egyház asztalánál még sok ezer szlovák, horvát, szlovén és rutén fogja megtalálni a jóságos Istent. Hogy ülnek éppen ezek a népek a sötétségben, mélyen sötétben!) Bizonyságokat tettünk, olyan melegen és örömmel, hogy a szeretetvendégség végül a felébredt lelkek bûnvallásával záródott. A misszió a szláv nyelvû népek között a metodista egyház legmelegebb érdeklõdését érdemli.

 

Kérjük továbbra is az Isten gyermekeinek közbenjárását az óceánon túl; szükségünk van imádságaitokra! Isten védelmezze és segítse munkáját a nagy császárvárosban, Bécsben! Az olvasók között osztrákoknak is kell lenniük, akiknek Bécsben vagy a környékén rokonuk van, ezért megnevezem nekik címemet: Bécs VIII. Trautsohngasse 8.