RÓLUNK SZÓLVA                                                                 

2003. június

 

Kovács István

Az első MIX focibajnokság

 

Budakeszi festői vidéke adott otthont az első "szervezett" MIX focibajnokságnak, mely 2003 áprilisában került megrendezésre. 5 városból 7 csapat érkezett a megmérettetésre: Budakeszi, Nyíregyháza, Pécs, Szeged és Budapest jobbnál jobb képességű focisztárjai képviseltették magukat a tornán.

 

Nos, minden úgy kezdődött, ahogy ez minden focibajnokságon kezdődni szokott: egészséges és egészségtelen önbizalom, duzzadó lábizmok ("bikavádlik"), soha nem látott arcok (szerződtetett profik) és persze a fogadkozások.

 

Az egymás méregetése után következett a labda és a pálya méregetése: a profibbak még a labdák között is találtak "nem úgy pattanót…". Az idő csak a bajnokság első feléig volt kegyes a résztvevőkhöz. Ahogy a küzdelem kezdett komolyodni, úgy az időjárás is egyre komorabb arcot vett fel. Ezután már a talaj sem volt az, aminek mindenki megálmodta. Sokszor lehetett nevezni inkább - nem tudok jobb szót - "sárcsúszókának" a focit, mint annak, aminek az előbb említettem. Ennek ellenére azért sem a szép játék, sem pedig az álomgólok nem maradtak el (ld. "Csoszi" c. oktatófilmet).

 

Hatalmas iramban kezdődtek a mérkőzések, és bizony a nagy múltú Nyíregyházának is csak nehézségek árán sikerült győzelmet aratni ellenfelein. Ennek ellenére a bajnokság szünetében úgy nézett ki, hogy újra ők az egyik legnagyobb esélyesek arra, hogy a döntőbe jussanak. A szünetben feltöltekeztünk testileg, lelkileg. Testünket paprikás krumplival tápláltuk, míg lelkünkre a bajnokság házigazdájának, Szuhánszky Gábornak volt gondja. Köszönjük a lehetőséget ezúton is neki, hogy ott tarthattuk náluk a focit!

 

A szünet után rögtön jött a folytatás, mert az idő későre kezdett járni egyeseknek. A fáradtság egyre inkább előhozta az emberekből az alacsonyabb szintű fajok megnyilvánulási formáit: a bírók egyre többször forogtak veszélyben és természetesen egymást sem kímélték a küzdő felek. A labdaszedő gyerekek is a fáradtság jeleit mutatták, a labdák egyre inkább megritkultak: az egyik egy juhnyáj között, egy másik valahol az erdőben pihenve töltötte csendes vegetációját.

 

Végre aztán a csapatok "megfogyva bár, de törve nem" befejezték áldásos tevékenységüket. Megfogyva, mert a vonat, vagy egyéb elfoglaltság egyeseket annyira sürgetett, hogy korábban elmentek, és törve nem, mert mindenféle sérülés nélkül túléltük a bajnokságot. Ez tényleg nagy szó, gratulálok magunknak!

 

Ezek után következett a díjkiosztó "ünnepség". A tapasztalaton túl mindenkinek jutott valami. Még a Boci csoki gyártó cég is képviseltette magát a díjak között. Khaled Laci testvérünknek pedig külön hála a remek kupáért és az érmekért! A győztes Budakeszi felnőtt csapata lett, akik annyira nem tartották jónak azt, hogy megfogyatkozott létszám mellett nyertek, hogy kijelentették, Nyíregyházával - de csakis vele - újra megmérkőznek a kupáért. Szép és nemes gesztus.

 

Így zajlott le tehát az első MIX focibajnokság, melyet remélhetőleg a jövőben újabbak fognak követni. A történtek mindenesetre jó tapasztalatul szolgálhatnak a következőkre nézve.

 

Az első MIX focibajnokság számokban:

 

helyezés

csapatnév

lejátszott mérkőzések

győzelem

döntetlen

vereség

pontszám

1.

Budakeszi felnőtt csapat

4

3

0

1

9

2.

Csernák I.

3

2

0

1

6

3.

Budakeszi ifi csapat

3

1

1

1

4

4.

Pécs

4

1

0

3

3

5.

Nyíregyháza

3

3

0

0

9

6.

Budapest-Szeged (Litvánok)

2

0

1

1

1

7.

Csernák II.

3

0

0

3

0

 

*Nyíregyházának idő előtt el kellett mennie, így nem tudta lejátszani minden mérkőzését.