HIT-ÉLET
2003.
október
Kiss
Gyöngyi
A
hitet ne hagyjátok!
Mindig
azt valljuk, hogy az Istenben hinni örömet jelent. Boldogságot, amit csak
az Isten adhat, biztonságot, ami erőt ad, megtapasztalást, ami erősíti
hitünket. Az Istenben hinni a legnagyobb öröm - hangzik bizonyságtevőink
ajkairól is. Talán azért, mert Isten maga a szeretet. Vagy talán mert
nincs is más, aki minket, embereket szeretni tudna. Sokszor ábrázoljuk úgy
hitünket, mint az örök boldogságot, a soha véget nem érő Istentől való
örömet. Hitünk nem más, mint kapcsolat köztünk és az Isten közt. Ez által
érezzük az Ő szeretetével kényszerítő erejét, amely megadásra készteti
szívünket a Mindenható Isten előtt, megtagadva önmagunkat és hordozva
nap mint nap keresztünket.
Miket,
akik ismerjük az Istennek ezt a szeretetét,
mégis sokszor megkísért a gondolat: Ha Isten a szeretet, miért kell
szenvednünk? Vajon a hit csupán annyi lenne, hogy szenvedünk az Istenért?
Megéri-e egyáltalán szenvedni egy ilyen Istenért?
De
sokszor találkozunk ennek a gondolatnak épp az ellenkezőjével:" Krisztus
már szenvedett értünk, tehát nekem már nem is kell tennem semmit, csak élveznem
ennek előnyeit." “ Ha Isten szeret, úgy is elnézi a bűneimet, hiszen
ezért halt meg Jézus."
Aki
igazán megismerte az Istent, aki szívében igazán átélte az Isten szívének
fájdalmát az emberek bűnei miatt, az nem gyalázza így az Istent. Ő nem
leli kedvét a mi szenvedésünkben. Ha mégis megengedi azt, tanításunkra
engedi meg az életünkben. Céltalan, reménytelen, magába roskadt keresztyénségünk
pedig nem a hit öröme, hanem hamis bizonyságtétel a szerető Istenről. Az
Istenért szenvedni nem azt jelenti, hogy egész életünkben minden miatt
szenvedünk, akármi ér is minket, hogy kedvesek legyünk Előtte, hanem azt
jelenti, hogy a világ támadásait bátran elviseljük, és harcolunk a saját
bűneink ellen - az Isten népének és hitünknek megerősítésére, és a
világ előtt való bizonyságtétel gyanánt.
Ha
mindezeket megértjük, már nem eshetünk a másik kísértés bűnébe sem.
A hitnek az sem lényege, hogy kiélvezzük az életet. A hívők élete nem
erről szól. Többre hívattunk el annál, semhogy keresztyénekhez, néha még
emberhez sem illő szórakozásokat keressünk, hogy földi élményekben
keressük boldogságunkat, néha teljesen elfelejtve az Istent, aki csak a vasárnapok
kényszeres, magunkra erőltetett örömét érdemli a szívünkben.
Az
igazi, Istenben való hit harcmezőn edződik és az Isten dicsőségének
szolgálatában áll. Az Isten dicsérete a mi egyedüli örömünk. Ebben van
a mi erőnk, és életünk legnagyobb áldása. A hívő ember boldogan ajánlja
fel életét az Istennek és örül, hogy a Legfőbb Úr szolgálatába léphet.
A hívő élet örömének ez az egyetlen titka. Ez a szolgálat nincs harc nélkül,
de szemünk előtt ott lehet az Isten ígérete, aminek beteljesedése lesz a
mi legnagyobb örömünk.