2003. szeptember

 

Márkus Melinda

Mózes

 

Egyiptom földjén történt régen, nagyon régen,

Mikor kecskék, birkák legelésztek a réten;

Született egy zsidó fiú az egyik héten.

 

Eközben a fáraó otthonában azon folyt a vita,

Vajon miért terpeszkedik náluk annyi izraelita?!

Hogy ne sokasodjanak, hogy lehetne elérni?

Már egyszerűen lehetetlen tőlük elférni.

 

A főnök hívatta a zsidó származású szülésznőket,

S a fiúgyermekek megölésére kötelezte őket.

Azonban Istenfélők voltak a bábák,

Életben maradtak ezúttal a babák.

 

De ez nem nyerte el eme fejedelemség fejének tetszését: ezennel rettenetes fegyvert keresett ezen kellemetlen gyereksereg ellen. Nevezetesen ezt rendelte el:

 

- El kell vennetek eme csemeték életét, melyek veszett legényekké cseperedhetnének fel! Persze legkevésbé sem kellemes cselekedet, ellenben elég véres; de ne kegyelmezzetek! Lesznek elegen így is. Ímígy irtsd ki mind, ki hisztis pici!

 

*  *  *

 

Egy lévi legény és lévi lány is arra laktak,

Megszerették egymást és nemrégen fészket raktak.

Egyszer, mialatt kicsiny fiukat dédelgették lelkesen,

Az asszony ezt rebegte férjének ékesen:

 

- Nézd, de szép a feje, szeme s a keze,

De most következék csak a neheze:

Hogy nevelhetnénk ügyesen,

Nem lehetek tovább Gyesen!

 

Baljós fellegek ereszkednek az éjben,

Egyetlen Mózesünk élete veszélyben!

E héber némber tüstént elindult, hogy megmentse a csemetét,

Árkon-bokron át menetelt, hogy védelmezze életét.

A szíve is igen reszketett már,

Mindkét lábát belepte a sár,

S karján csüngött a Mózeskosár.

 

Majd a Nílus habjaira bocsátotta legféltettebb kincsét,

És a rím kedvéért levágta a kisded hajának egy tincsét...

 

Isten tervét Mózessel abban az időben még nem fedte fel,

Mikor a gyermeket a vízből a fáraó lánya szedte fel.

Örökbe fogadta, mert megtetszett neki a szép feje s a lába,

Így került az apróság a fáraó házába, a palotába.

 

*  *  *

Mondá ez a Mózes, mikor már nem volt gyerek:

- Alkalmasint egy egyiptomi férfit verek.

Héber atyafimat támadta meg éppen,

Ezt semmiképpen sem úszhatja meg épen!

 

Mózes markáns markától megremegett ez este, e beste teste.

- Ennek befellegzett! - ezt érezte, mert kezének erét megleste.

Imígy esett meg ezen ember eleste.

Hősünk ökle nem törne át az acélon,

Ütésével most mégis túllőtt a célon...

 

Kitudódott a dolog, menekülni kellett,

Mendegélt, majd megállapodott Midján mellett.

Mózes itt töltött sok szép órát,

Miután elvette Cippórát.

Igaz, kissé cipóképű volt ez a Cippóra,

De Mózes foga fájt a finom házicipóra.

 

Izrael fiai ezalatt a szolgaság igája alatt nyögtek,

Fájdalmukban Istenükhöz, az Úrhoz könyörögtek.

 

Mózes nemcsak szemeit; apósának juhait is legeltette,

És ezeket messze, egészen a Hóreb hegyéig terelgette.

Érzékszervei egy rendkívüli jelenségre lettek figyelmesek.

Így szóla: - Közellebb lopódzok, míg el nem esek,

Ilyet nem pipáltak se fáraók se nemesek!

 

Vályúvá váljak, ha ez nem egy csipkebokor, ami ég;

Minő látomás, ... és hangot is hallat, ...ez itt a vég!

Azt nem tudni, milyen hang volt az, tenor netán alt,

De az köztudott, hogy az ÚR volt az, aki megszólalt.

 

- Ejnye! Ne gyere beljebb ezzel; vedd le! Ezen testrészed, melyen mész, fedetlen legyen, mert szent hely ez, melyen tekeregsz!

Ez Isten lenne? -

Sejlett fel benne.

Mózes saruját rögvest leoldá,

És az ÚR mondandóját megtoldá:

 

- Beszédem vésd eszedbe! Nem kedvtelésem népem szenvedelmének szemlélése. Én nem részvétlen szent lennék. Elterveztem: megmentem és veled vezetem el ezen hébereket. Tejjel és mézzel megkent helyre terelem népemet. Menj! Veled leszek! Ezen hegyhez gyertek!

 

Mózes nem állhatta meg, hogy akadékoskodjon,

Ki ő - kérdé az Urat - hogy Izrael fiaiért fontoskodjon?

És egyébként is, mit mondjon a népnek?

Mi lesz, ha eszét nem tartják majd épnek?!

 

Azt se tudja még, hogy kire hivatkozzon,

Mit nyilatkozzon, vagy mikor nyiratkozzon...

 

Az Atya válasza hangza:

- Én teremtettelek téged,

És a földkerekséget.

Izrael, a kiválasztott nemzet Istene vagyok ám,

Szeretett gyermekem Jákóbom, Izsákom és Ábrahám!

VAGYOK AKI  VAGYOK,

Terveim nagyok.

- Héber vének segedelmével menj be ezen terep fejedelme elé! Ne kérdezd: e hely fejese helyes-e? Ez nem lényeg! Jeleket teszel ezen véneknek, ezért nem kételkednek benned. Eredj!

 

Mózes...

Erre kellemetlenkedve ezt felelte:

- Nem tetszene nekem ezen rész, mely kényelmetlenséget: beszédet helyez elém. Nekem nehéz nyelvem leend. Ne engem kérj erre!

De ezen Seregek Feje menten helyretette:

- Ejnye-bejnye! Ne feleselj feleslegesen! Nyelvedre helyezem, melyet beszélned kell! Nem engedetlenségre teremtettelek!

-  Mész és kész!

 

Ha akarod minden áron,

Veled mehet tesód, Áron.

 

*  *  *

 

Így ketten, ezen megszeppent szentek,

Egyiptom ura elé bementek.

Ezt brekegték el:

 

- Kedves fejes, ezen héber emberek fejedelme ezt kérné: - engedd el népemet; nekem szentelhessen egy hetet!

- Nem teszem! Persze!

Nagyon megy nekik a tánc és az ének,

Lusták ezek mind, ifjak és a vének!

Legszívesebben csak heverésznének!

- Nem engedem el veletek eme egyedeket! Nem-nem! Élete ezennel még nehezebb lesz!

 

Mózes és Áron reményvesztve ültek,

Majd ismét Isten elé penderültek.

- Ne féljetek, ne rettegjetek! Én leszek ezen embersereg feje! Bevezetem tejjel-mézzel bemeszelt terepre! Menjetek el mégegyszer és tegyetek jeleket! Képessé teszlek erre benneteket!

Ezek persze eleget tettek ezen rendelkezésnek.

 

Mózes...

E megye fejének ezt nyekegte:

- Engedd el ezen sereget velem, mert belebetegszel!

Jeleket tett, de eme rettegett elem ennek ellenére sem engedett. Teljesen megkeményedett.

 

*  *  *

 

Egyiptom földjén egy ízben,

Vér keveredett a vízben.

A Nílusban aznap nem volt kapás,

A sorban ez volt az első csapás,

Amit szenvedések egész sora követett,

A fáraó így azt aratta, amit vetett.

 

Száz táska sáska, ezer véka béka ejtette őket kétségbe,

Majd az Úr borítá Egyiptom földjét három napos sötétségbe.

Végül a vérrel megkent házakon kívül mindent elért a végzet,

Az elsőszülöttekkel - legyen ember vagy állat - az ÚR mind végzett.

 

Ez végre tényleg hatott,

Izrael elindulhatott.

 

Az Atya szava hallatsza:

-- Ezen cselekedetemet, mellyel népemet elvezetem, emlékezetessé teszem. E héten nem ehettek kelesztett kenyeret.

 

- Nem kell, hogy emlékezzetek a nyolcadik csapásra, a sáskára;

Viszont évente készítsetek kovásztalan kenyeret páskára!

Tudom, szívesebben ennétek túróssáskát,- és táskát,

De nem lehet! Rendesen kell megtartani a páskát!

 

- Meneteljetek elfele! Ellenségetek kezébe nem estek: egész seregét e Veres tenger erejével fegyverezem le. Te ezzel szemben még nedves sem leszel! Én cselekszem ezeket veled!

Megsokasítalak benneteket, s teszlek szent néppé,

S akik üldözőbe vesznek, azokat zúzom péppé!

 

Mózes...

Eme éneket zengte fejedelmének:

Reggelente felkelek,

És neked énekelek,

Egeknek felséges Feje!

Kezednek rettenetes ereje

Megmentette eme hébereket.

 

E veres rengeteg fele mentem,

És megremegtem népemmel menten,

Mert e sereget e tengerbe vetetted,

szekerével egyetemben. És e tetted

Félelmetes lészen,

Mert ellenségem e tenger megemészté egészen.

 

Nem lehet kétséges:

Szentséged fenséges!

 

*  *  *

 

Szép reményekkel telve menetelését megkezdte e nemzet.

 

Céljuk előttük lebegett már részben:

- Ott fürdünk majd tejben és mészben,

Ha a parancsolatokat elraktározzuk az észben,

És ha a pusztából kikerülünk egészben...

De ez nehezen ment. Kellemetlenségek keletkeztek.

Egyesek elégedetlenkedve léptek fel e vészben:

 

- Nem lenne elég kenyér belemben! Ezért vezettél erre?! Nem kell egy hét és ebbe belegebedek!

Ah, minő sivár hely az a puszta!

Nem terem ott se pizza se pasta.

Izraelnek sokáig nem jutott rája,

Istenének azonban gondja volt rája.

Így lett a kiváló manna a kajája.

Persze eme kenyér nem jelentett teljes sikert,

E versecskére ihletett meg két héber ikert:

 

- Szavamra, oly messze a szavanna!

Kaja akad, de csak nyamvadt manna.

Nem volt más, csak ez a fanyar falat ma számban,

Tán akad majd szarvasmarhakaraj  Masszában!

 

Ott azonban a nép ismét perelt, mert más probléma akadt:

Nem volt mit inni, de egy ütésre a sziklából víz fakadt.

A nép orrát nem sokáig lógatta,

Mózes őket tüstént indulásra nógatta.

 

Ekképpen tekeregtek rengeteget, s eme Seregek Feje szeretettel vezette ezeket. Népévé tette, megszentelte.

 

Ellenségeket kergetett el érdekében, rendeleteket helyezett keblére.

S ne feledd, kétezer éve ezekért; és érted csepegett el vére.

E Szeretetnek Fejedelme cselekedte ezeket. Ez nem mese.

 

S ezzel nem lészen

 

Vége,

 

 mert ezen szeretetre neked felelned kellene.