MIX - a Metodista Ifjúsági Közösségek Szövetségének havilapja

2004. június - IV. évfolyam 30. szám

 

Szuhánszky Tímea

Ifjúsági Bizottsági jelentés

a 2003/2004-es konferencia évről  (2.rész)

 

Terveink a következő évre

Az elkezdett munkát szeretnénk továbbvinni a következő évben.

 

1. feladatcsoport

 

Szeretnénk a kiértékelt kérdőíveket gyakorlati oldalra lefordítani, ezzel segíteni a körzetekben folyó munkát, ösztönözni a fiatalokat a feladatok elvégzésére.

Szeretnénk, ha minden ifjúságban működne egy olyan vezetőség, amely tudja, hogy mi az ifjúságának célja, hol áll ifjúsága, felelősséget érez körének fiatal-jaiért, imádkozik értük, vagyis tudatosan gondolkodik és cselekszik Isten országáért és körzeti ifjúságáért.

 

Szeretnénk, ha az egyes ifjúságok egymással jó kapcsolatban lennének, többször találkozhatnának, összejárhatnának, mindezt az országos rendezvé-nyeken kívül is, (erre egyébként vannak már példák.) Ezt erősítendő, valamint hogy a körzetek vezetői, vezetőségei egymással könnyebben kommunikálja-nak, örömeiket, problémáikat, imakéréseiket megoszthassák egymással egy levelezési listát hoztunk létre. (ifivez@yahoogroups.com)

 

2. feladatcsoport

 

Szeretnénk a mostani csatornákat (imalevél, honlap, levelezőlista, újság) jól kihasználni, esetleg újabb ötletekkel bővíteni.

 

3. feladatcsoport

 

Szeretnénk, ha a következő évben is az eddigi programok megrendezésre kerülnének hasonló célokkal és hasonló lebonyolításban.

 

Tavaszi Ifjúsági Csendesnap - már lezajlott

Nyári Ifjúsági Konferencia - Tiszaligeten

Nyári Családos Konferencia - Tiszaligeten

Ifjúsági Munkatársképző

MIX-nap

Téli csendesnapok - elképzelhető, hogy lesz országos szintű

 

- Pólópályázatot hirdetünk a fiatalok körében, metodista ifjúsági pólót, esetleg 

   MIX pólót tervezünk. Ezzel is az egységet szeretnénk kifejezni.

- Az idén a vizitúra helyett gyalogtúrát szerveznek a fiatalok.

- A zenekar a nyári konferencián (ifjúsági, családos) lép fel, augusztusban e-

   vangélizáción vesz részt Hetesen.

 

4. feladatcsoport

 

Idén előreláthatólag két nemzetközi metodista ifjúsági konferencia lesz.

 

Distinctive       - Európai Metodista Ifjúsági Konferencia, július Belfast (É-

                                 szak-Írország)

CINA Projekt    - Metodista Ifjúsági Találkozó, augusztusban, Schwarzenshof

                                 (Németország)

 

Egyéb feladatok, vízió a jövőre:

 

1. Szeretnénk a metodizmussal foglalkozni, az elkötele-zettség gondolatával.

 

2. Az Ökumenében szervesen résztvállalni, hisz Magyaror-szágon az idén alakult meg a Magyarországi Ökumenikus Tanács Ifjúsági Bizottsága, melyben a reformátusok, evan-gélikusok, ortodoxok, baptisták mellett teljes jogú tagok vagyunk.

 

3. Szeretnénk "testvér" egyházakkal közös programokat szervezni (pl: Názáreti Egyház), illetve külföldi metodistákkal kapcsolatot kiépíteni.

 

4. Szeretnénk lelkészeinkkel együtt végezni munkánkat, szükségünk van az ő támogatásukra, teológiai, tapasztalati, hitéleti tudásukra.

 

5. Pályázatok írását tervezzük a jövőben, így nyerve támo-gatást a különböző eseményekre, rendezvényekre.

 

Befejezésül

 

Ezúton szeretném megköszönni az elmúlt évben elmon-dott imákat, felajánlott segítségeket, a visszajelzéseket. Köszönjük az építő kritikákat és a dícséreteket. Kérem, hogy továbbra is gondoljatok ránk imádságban, segítsétek munkákat, ösztönözétek fiatal testvéreinket az egyházban betöltött munkájukban, feladataikban. Bíztassátok őket az elhivatottságra, mert ez igen fontos a mai világban, ahol az ember nehezen találja meg a helyét. Adjuk meg az igazi otthont a gyülekezetben, hogy ne elvágyódjanak innen a fiatal testvérek, hanem szeressenek köztünk lenni, és akik itt vannak, azokat oly könnyen ne eresszük el, érezzék a szeretetünket, hogy szükségünk van rájuk. Csak közös erővel tudunk nyitni, fejlődni.