RÓLUNK SZÓLVA

Olvasom a sajtót. Sok mindenről írhatnék. A "HetiVálasz" címlapján (2005. november 24.) Eperjes Károly színművész Morus Tamás szerepében meghajtja fejét, s kezét összekulcsolva imádkozik. "A jobbik részt választja" - hirdeti a kép címe, utalva ezzel a Politeológia című cikkben valló színész szavaira: "Jobboldali az, aki a jobbik részt választotta - hogy elkerüljön minket a balsors." Így, szó szerint, de Eperjes elárulja azt is, hogy szerinte keresztény szocialista, vagy keresztény liberális nem létezik, ez puszta önáltatás, mivel nem lehet valaki egyszerre istentörvényű és öntörvényű is. A kampány tehát megindult, s ezt az utca embere a "változást" és a "közös értékeinket" hirdető plakáttömegek megjelenésében is kénytelen észrevenni. Úgy tűnik ismét sok mindent fogunk látni, hallani, átélni - s csak bízhatunk abban, hogy nem szerzünk túl sok sebet, s helyesen éljük meg azt a Jézust, aki egy forrongó történelmi helyzetben, kiélezett politikai helyzetben valamiképpen mindig képes volt arra, hogy ne hagyja magát polarizálni, oldalt választani. Jézus kivétel nélkül, mindig az isteni oldalra helyezkedett.

Tovább olvasok. A "Hetek" címlapján riadót fúj (2005. november 18.). A Roma riadó című vezércikkében Hajdú Sándor Soros Györgynek egy bukaresti cigány konferencián elhangzott szavait idézi, amely szerint a franciaországi zavargásokhoz hasonló társadalmi robbanáshoz vezethet a cigányok ügyének elhanyagolása. Soros elgondolkoztató párhuzamot von a nyugat-európai ország észak-afrikai bevándorlóinak helyzete, és a 8-12 milliós legnagyobb európai kisebbség, a cigányság élete között. Peremhelyzetben élők, hátrányosan megkülönböztetettek. Nálunk is. Magyarországon hiába sikerült nagy számban felszámolni a hetvenes években a városszéli "gettókat", putrikat, a kilencvenes években újra az elszigetelődés tendenciái erősödtek meg - írja a cikk szerzője. Félmilliós, a magyar lakossággal szemben nem elöregedő, hanem növekvő nemzetiséggel kell szembenéznünk - mondta el novemberben a Mindentudás Egyetemén Forray R. Katalin. Vannak, akik foglalkoznak a kérdéssel, és vannak, akik más, általuk fontosabbnak vélt ügyekkel törődnek. Istennek hála, egyházunk szívén viseli a cigányág közötti lelki és szociális szolgálatot, jól ráérezve arra kiknek van különösen szükségük a jézusi sóra és világosságra, amely életet ad, és előre mutat.

Lapozok. Az utolsó novemberi HVG-ben (2005. november 26.) Keresztes Imre az izraeli politikai átrendeződést taglalja Terepátrendezés című írásában, amelynek tengelyében az idős kormányfő, Ariel Saron politikai pálfordulása áll. Saron, aki 1973-ban ott bábáskodott a konzervatív Likud párt megszületésekor, feladva a párt alapideológiáját - "Izraelnek meg kell tartania az 1967-es hatnapos háborúban elfoglalt területeket" - 2003-ban bejelentette, hogy "leválik" a palesztinokkal folyó konfliktusról. Aki figyelte a híreket, láthatta eme elhatározás nemrégiben bekövetkezett megrendítő gyakorlati lépését: 38 évi megszállás után Izrael felszámolta a Gázai övezetben az összes zsidó telepet, katonáit pedig kivonta a térségből. Megdöbbentő hír arról az emberről, aki korábban a gázai és ciszjordániai telepítés bajnokaként érdemelte ki a "buldózer" nevet. Miért idézem mindezt? Mert e rövid kis lapszemle befejezéseként, el szerettem volna mondani, hogy ha nehéznek is tűnik, reménytelennek és megvalósíthatatlannak látszik is: a béke útja igenis választható, az Isten ösvénye igenis járható. Nem könnyű ez az út, sőt, minden bizonnyal sokszor nehezebb, mint a másik. Kezet emelni, visszaszólni, visszaütni egyszerűbb, de ezt az utat választva csak emberi horizonton mozgunk, amely sajnos már sokszor bebizonyította, hogy nem képes a világ megváltoztatására. A megbékélés lépése drámai tett. Ahogy a szerző fogalmaz: a 77 éves Saron drámai lépése életének talán legkockázatosabb eseménye is egyben "merész és rizikós döntésekkel teli katonai és politikai karrierje során". A legkockázatosabb - de a legelőremutatóbb is egyben...

RÓLUNK SZÓLVA

Csernák Dávid: Nyári visszatekintés - CinA Projekt 2005

Egy nyári programot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, amin idén sikerült nekem is részt vennem. A minden évben megrendezésre kerülő CinA (Christen in Action) Projektről van szó, ami egy nemzetközi metodista ifjúsági rendezvény. Most nyáron Kelet-Németország középső részén, Thüringia szövetségi tartományban, Schwarzenshofban töltöttünk 10 napot (július 18-27.). Ez a település Rudolfstadthoz körzetében van, attól személygépkocsival 5 percre levő, erdővel körülvett egyházi bírtok, amihez néhány magánház, valamint egyházi szálloda és tanya is tartozik.

Tizennyolcan voltunk együtt négy országból: Németország, Anglia, Oroszország és Magyarország képviseltette magát. (Általában 30 fős csapat szokott összejönni, idén ez kivétel volt.) Sajátossága azon túl, hogy többféle nemzetiségű fiatal vett részt, hogy nem egy szokványos, itthon megszokott keresztyén tábor. Minden délután felújítási munkálatokban vettünk részt az ottani egyházi szálloda környezetében. Munkánk kiterjedt: ajtósmirglizésre, festésre, vakolatbontásra, kertrendezésre. A másik állandó jellegű program a reggeli és esti áhítat és a délelőtti bibliai foglalkozás. Emellett a szervezők igyekeztek beiktatni minden napra valamilyen érdekességet (kirándulás, városnézés, játékok, sport, stb.).

Egy ilyen tábor nagyon jó alkalom nemzetközi kapcsolatok és barátságok kialakítására, és emellett a legideálisabb nyelvgyakorló környezet is. Lehetőség nyílt megismerni a többi ország kultúráját, valamint azt, hogy ők hogyan gondolkodnak hitéletbeli dolgokról.

Nekem a legjobban az tetszett, hogy noha korosztályilag elég vegyes volt a társaság (13-28 év között), a közös programok segítségével mindenkit jobban megismerhettünk, és ezáltal nagyon jó volt a hangulat végig. A tábort ajánlom minden fiatalnak, aki valamilyen szinten boldogul az angollal vagy a némettel. Nagyon jó buli. Sajnálom, hogy Jávor Tamás és Sztupkai Gergő kimaradt ebből, na és persze mindazok, akik nem tudtak eljönni.

Bővebb információ: www.emyc.net

RÓLUNK SZÓLVA

Ünnep és találkozás -

Téli csendesnapok: Györköny, Szeged

Idén decemberben, karácsony és szilveszter között, vizsgaidőszakunk közepén két körzetben is téli csendesnapokat tart egyházunk. A Dunántúlon, a Szekszárd Körzethez tartozó Györkönyben 2005. december 28-30. között Gyurkó József pécsi, és Hecker Frigyes budapesti lelkészek vezetésével kerül megrendezésre a téli regionális találkozó. Jelentkezés és bővebb információ Gyurkó Józsefnél: 06-20/824-8270, 7621 Pécs, Tompa Mihály u. 52. (A főszerk.)

Szegeden a két ünnep között (nem húsvét és karácsony), évzáró csendesnapot szervezünk 2005 dec. 29-től 2006 jan. 1-ig. A program összeállítása folyamatban van, sok értékes ötletet kaptunk már és az elmúlt évek tapasztalatait is szeret-nénk felhasználni. Reméljük az időjárás is kedvez együttlétünknek, és lehetőség lesz szánkózni a közeli hegyekben. A csendesnap az újévi szövetségmegújító istentisztelettel ér véget. Várjuk előzetes jelentkezéseiteket, érdeklődéseiteket a következő számon: Sztupkai Gergő 06-30/423-4684 Imádságban gondoljatok együttlétünkre, és "rendeljétek" meg a havat! (Sztupkai Gergő)

ZENE

Tömöri Boglárka: Dicsőítés az alsózsolcai gyülekezetben:

Ahol hangsúlyt fektetnek a dicsőítésre

Bizonyára valamennyien részesei lehettünk már annak a különös élménynek, amikor az alsózsolcai testvéreink szívüket kitárva, őszinte nyítottsággal, felszabadulva és hihetetlen lelkesedéssel Istent dicsőítik. Ennek a szabadságnak és nyitottságnak a titkát keresve kértem meg Erdei-Nagy Lacit a Kiscelli utcai Egyházközpontban megrendezésre került lelkésztovábbképző alatt, hogy meséljen egy kicsit a gyülekezetükben folyó dicsőítésről.

- Laci, foglald összes pár szóban, hogy hogyan kezdődött el nálatok a dicsőítőcsapat munkája!

- Alsózsolcán a dicsőítőcsoport a 90-es évek elején indult el, amikor Hecker Róbert megkért, hogy alakítsak énekkart. Igaz, hogy félve, vonakodva, de megalakítottam egy kisebb létszámú kórust, amely egy éven belül 20-25 főre nőtte ki magát. Azóta is működik ez az énekkar, funkcionál, voltunk kint Svájcban, Németországban ezzel a kórussal szolgálni, és tényleg, hála az Úrnak, olyan emberek vannak benne, akik nagyon szeretnek énekelni. Általában ez a cigány emberekre jellemző is, hogy szeretnek énekelni. Hogy miért? Mert a cigányoknak a nyelvkészsége, szókincse nincs meg megfelelően. Nem alakult ki a képzetlenség, az iskolázatlanság miatt, és így mindig a dallam nyelvével fejezték ki magukat. Ezért van, hogy nagyon szeretnek énekelni. A dallamban elmondhatják bújukat, bánatukat, örömüket, s ez az oka annak, hogy nálunk, Zsolcán sokkal több az ének a gyülekezeti alkalmakon. A dicsőítésre minden alkalommal nagyobb hangsúlyt fektetünk rá. Gondolok itt a bibliaórákra és az istentiszteletekre. Általában nem az igehirdető mondja meg a textushoz illő énekeket, hanem a gyülekezet kér éneket. Mert nagyon jól tudják a lelkészek, lelkészeink is, hogy ezek az énekek azok, mellyekkel imádkozunk az istentisztelet előtt. Ezek az énekek segítenek ráhangolódni az igehirdetésre és figyelmünket Isten felé fordítani. Ezért fontos ez, és ezért éneklünk több éneket, mint más gyülekezetekben.

- Számarányait tekintve mit jelent ez? Hány énekről van szó?

- Istentiszteletek előtt öt ének mindenképpen elhangzik, ifjúsági énekek, dicséretek vegyesen, de leginkább az ifjúsági énekek, tudniiillik azok hamar megtanulhatók, kevesebb a szöveg, a versszak, így már az idősebbek is ismerik ezeket az énekeket. Dicséreteket is szoktunk énekelni, de többnyire ifjúsági énekek gyakoribbak. Ennek két oka is van, az egyik az, hogy nem harmóniummal vannak kísérve, a másik ok pedig az, hogy a cigány emberek szeretnek vidámabb, ritmusosabb énekeket énekelni. Meg persze az ifjúsági énekek azok, melyeket lehet gitárral kisérni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a dicséreteket nem lehet, inkább nem jellemző. Vasárnaponként fél kettőtől van istentisztelet, de a kórus már fél egytől ott van a gyülekezetben. Külön énekel a kórus, külön a gyülekezet. A kórus rendszerint 2-3 éneket szokott énekelni a gyülekezet előtt, s általában a végén még egyet.

- Milyen hangszerrel kísértek még a gitár mellett?

- Nagyon érdekes a felállás: 4 gitár, egy dob. A német partnergyülekezetünkől komoly berendezést kaptunk, egy 400 wattos keverőt hangfalakkal, mikrofonokat, állványokat. Ezenfelül Szuhánszky István is benyújtott egy pályázatot, amellyel 400ezer forintot nyertünk. Ebből vettünk hangszereket, dobot, gitárokat. Ilyen felállásban kísérjük az énekeket, de arra vigyázunk, hogy ne legyen túl hangos. Mindig megkérdezem a gyülekezettől, hogy hangos-e, s ha azt mondják, hogy igen, akkor lejjebb vesszük a hangerőt, hogy ne legyen olyan fülsértő.

- Mesélj az énekkar próbáiról!

- Az énekkar próbája változó, a próbákat én vezetem, de sajnos nincs túl sok időm arra, hogy próbáljunk, de amikor időm van, akkor nagyon nagy odaadással csinálom. Általában csütörtökönként szokott lenni énekes bibliaóra után, és a hét folyamán, főleg hétköznapokon is be-iktatunk még egyet-egyet.

- Szoktatok-e gyülekezeten kívül fellépni?

- Szoktunk járni meghívásokra, a művelődési házban is fel szoktunk lépni, amikor felkérést kapunk a polgármesteri hivataltól, ezenfelül különböző rendezvényeken, ünnepségeken. Most legutóbb az augusz-tus 20-i rendezvényen léptünk fel, illetve volt még egy: az új ravatalozó átadása, amelyre megkért bennünket a polgármester asszony, hogy szolgáljunk énekekkel. Szoktunk énekelni Miskolcon is, a legutóbb Kistokajba is elkísért két asszonytestvér. Elénekeltük a "Szívem tágra nyitom.." kezdetű éneket, nagyon hálásak voltak érte az ottani testvérek. És örömmel mentünk, mert nagyon szívesen bizonyságot teszünk az énekeinkkel, ha kell.

- Milyen a kórus össztétele? Fiatalok, középkorúak, idősebbek?

- Van benne két 50 éven felüli asszonytestvér, vannak 40 és 50 , illetve 30 és 40 év közötti asszonytestvérek, a többi pedig mind fiatal. Körülbelül 15-en vannak a fiatalok, akik főleg középiskolás lányok, fiúk. A lányok kb. 8-10-en vannak, akik rendszeresen járnak a próbák-ra, és lelkesen elkísérnek még Sajópetribe is szolgálni. És ugyanígy a fiúk is 5-6-an, akik rendszeresen ott vannak és segítenek az ének-szolgálatban. Nagyon hálás vagyok értük Istennek, szeretik az Úr Jézust, és nem kell őket kényszeríteni, hogy dicsőítsük Istent. Ha a lelkesedésük alábbhagy a próbákon, akkor különböző képeket használok arra az aktivizálásukra, pl. ha be van borulva, akkor, azt mondom nekik, hogy "Most gondoljatok arra, hogy ragyogóan süt a nap, csicseregnek a madarak, csukjátok be a szemeteket és képzeljétek magatok elé!

- Hihetetlenül szabadok vagytok zenélés közben, s csodálkozva szoktam figyelni, hogy mennyire elevenen él bennetek a zene. Mesélj nekem erről a szabadságról!

- A cigány emberek rendkívül érzelemgazdagok, ha örömük, ha bánatuk van, azt énekbe öntik. A dallam nyelvével beszélünk, s ez az ami igazán kifejezi a cigány mentalitásunkat, az érzéseinket, a mondanivalónkat. Én úgy tudok kiteljesedni igazán, ha gitár van a kezemben. Úgy érzem magam teljesnek, ha dicsőítek. S mivel örömmel zenélek, ez az örömöm is benne van a zenémben. Nem kényszerből "ütöm" a gitárt, ez az öröm jön át a gitáron.

- Hogyan tanultál meg gitározni?

- Autodidakta módon tanultam meg, teljesen önállóan, illetve ellestem dolgokat. Nem foglalkozott velem külön senki. 13 éves koromban vettem először kezembe a gitárt. Istennek az ajándéka ez! Zongorára jártam egy évig. A kántori szolgálatot én látom el a gyülekezetben. Nagyon sokáig harmóniummal kísértem az énekeket, de sajnos nagyon rossz állapotba került, ezért kiiktattuk. Ja, igen! Külön működik még a zenekar az énekkaron kívül, amely instrumentált énekeket játszik.

- Milyen ez a zenekar? Mesélj róla néhány szót!

- A zenekarnak érdekes a felállása. A szóló gitár játsza a dallamot, 3 gitár a kíséretet, közülük az egyik a klasszikus pengetést, egy másik a díszítést, és a másik a ritmust. Van hozzá basszusgitár-alap dob is. Nagyon szép, nekem legalábbis nagyon tetszik. Nagyon nyugtató ez a zene, nincs szöveg, csak a hangszerek beszélnek. Már nyolc ilyen hangszerelt énekünk van, de tervben van még kb. ennyinek a hangszerelése.

- Ki irányítja a munkát?

- Én vezetem a zenekart is, s a feladatokat is én adom ki. Néha kicsit fárasztó, de úgy érzem, hogy ha az Úr adott ilyen ajándékot, akkor azt bűn lenne elhallgatni. Hát így dicsőítjük Istent Alsózsolcán.

- Kiváncsian várjuk a folytatást, reméljük, a zenekart is ha-marosan hallhatjuk! Nagyon köszönöm, hogy időt szakítottál a beszélgetésre, Laci! Isten áldjon Benneteket továbbra is!

NAGY VILÁG

Szabó Mariann: Bátorság és hatékonyság - a Swatch Watch óra története

A svájci órák uralma hosszú ideig megdönthetetlennek látszott. Ez egyrészről köszönhető volt az ország pozicionálásnak, és monopol helyzetének ezen a piacon, másrészt annak, hogy sikerült azt az image-t kiépíteniük miszerint: "a jó óra Svájcban készül". Azonban ez az állapot megszűnt a II. világháború után. 1967- ben a japánok piacra dobták a kvarc órákat, ami ugyan rosszabb minőségű és rövidebb élettartamú volt a svájciaknál, mégis alacsony ára miatt könnyedén és hamar vásárlókra talált. Akkoriban készült volna egy világszintű közvélemény-kutatás, azt hozta volna ki, hogy a legkedveltebb óra a kvarc, amikor valójában az volt a legolcsóbb, és szinte mindenki azt vásárolta meg.

A svájci órák piaci részesedése drasztikusan csökkent, nagyon kevés órát adtak el. Itt megállhatott volna a svájci órák sikertörténete, hasonlatosan az ókori kultúrákhoz: fénykor után hanyatlás, majd bukás. Ha így lett volna, akkor most valószínűleg nem olvashatnál erről kedves olvasó. Ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben rukkoltak elő a Swatch Watch cég kezdeményezői egy fantasztikus ötlettel: "Meghökkentő forma, erőteljes marketing és alacsony ár!" Ezzel az irányvonallal szakítottak a tradíciók által néha megkötözött svájci óraiparral, és felismerték azt, hogy ebben a nehéz helyzetben ez lesz a megváltó út.

A legfontosabb kérdés az ár volt. Az előállítási költségeket úgy tudták minimalizálni, hogy a fém alkatrészek csavarozása helyett, műanyag részek hegesztésével dolgoztak, így versenyképessé váltak a kvarc órákkal szemben. A formai kivitelezés is igen újszerű volt: izgalmas, sokszínű modelleket készítettek. Mindegyik karórának egyénisége volt, külön neveket adtak nekik, így a tulajdonosok "nevükön szólíthatták kedvenceiket". A modelleket külföldi- elsősorban olasz formatervezők készítették. (És készítik is a mai napig).

A Swatch Watch marketing tevékenysége is igen sokrétű: az erőtejes reklámtevékenység mellett (ami kevés pénzből oldalnak meg, mégis hatékony) nagy figyelmet fordítanak az értékesítésre is. Nem minden boltban lehet termékeiket megvásárolni, csak ún. "kitüntetett boltokban" amikben, külön részleget alakítanak ki az órák számára ("üzlet az üzletben") és az eladást is a Swatch Watch tanfolyamain képzett eladókkal valósítják meg.

A Swatch Watch óra nem csupán időmérő eszköz: egy szimbólum, a fiatalosság, dinamikusság jelképe, amit a test, a ruházat bármely felületén hordtatunk. Évente két kollekciót bocsátanak ki (nyári és téli), ahol egyaránt megjelennek a régi darabok felújított változatai és az egészen új órák is. A kultusz része, hogy minden egyes ruhakollekcióhoz más óra illik, így biztosítva van az, hogy a frissen kijövő kollekció termékei gazdára találjanak. (Ez is egy nagy eltérés a svájci tradíciókhoz képest: a régi svájci órákat egy életre vásárolták, és maximum felhúzatni vitték az országba). Külön órákat gyártanak a sportolásokhoz: úszáshoz (a S. W. vízálló), hegymászáshoz...

Az órák elsősorban a fiatalok körében népszerűek, az egész rendszer az ő szolgálatukban áll: legyen a Swatch Watch az életstílusod, vedd meg az újabbat, légy dinamikus! 2005-re a cég komoly hagyományokkal rendelkező, világszinten kiemelkedő világvállalattá vált. Az órák mellett gyártanak mobiltelefont, magnetofont, és autót is. A törzsvásárlók némelyike, akik gyűjtőkké váltak, horribilis összegeket képesek kifizetni, egy régebbi darabért, vagy egy speciális korlátozott számban kibocsátott óráért, a nagy találkozókon, árveréseken. Természetesen a hamisítókkal nagy harcot kell vívniuk. A hitelesség megtartása minden vállalatnak nagyon fontos. Ezen a téren is állandó újításokkal, megszorításokkal eredményeket érnek el.

A Swatch Watch termékei hazánkban is megtalálhatók, itt árban a közép-kategóriás skálához tartoznak, 10-15 ezer forintért mi is vásárolhatunk megbízható, modern órákat, amiknek háttérben fantasztikus ötletek, és dinamikus, bátor és hatékony tevékenységű vállalat áll!

REFORMÁCIÓ

Fabiny Tibor: Hogyan legyünk az ige egyháza? - III.

Miután az előző számban az inspiráció különböző megközelítéseit ismerhettük meg, most Fabiny Tibor evangélikus teológus professzor tanulmányának befejező részéhez érkeztünk. Talán csak a nevünkben vagyunk az ige egyháza - fogalmazza meg kérdését saját egyháza kapcsán, majd az alábbiakban hozzáteszi tanácsait is, amelyek talán a mi épülésünkre is szolgálhatnak. (Az evangélikus lelkészek előtt elhangzó tanulmány eredeti címe: A Szentírás ihletettsége. A biblikus gondolkodás lehetősége a fundamentalizmus és a racionalizmus között.) (A főszerk.)

2. A racionalizmus csapdája

A felvetett kérdésben "Hogyan legyünk az ige egyháza?" benne van az is, hogy nem vagyunk az ige egyháza. Vagy talán csak a nevünkben vagyunk az. Mivel magyarázható ez a sajnálatos jelenség? Rövid válaszom: a modern teológia iránt érdeklődő tanítóink a 20. századi nagy hermeneutikai vitában véleményem szerint a rossz oldalra álltak. A Barth-Bultmann vitára gondolok most elsősorban. Barth hermeneutikája közvetlenül a Bibliából, Bultmanné pedig a heideggeri egzisztencialista filozófiával való találkozásból fejlődött ki. Barth a szószéken kezdte pályáját, s hermeneutikáját a Biblia újrafelfedezése, annak "meglepő, új világa" inspirálta. A Római-levél kommentár, majd a Kirchliche Dogmatik kötetei az egyház érdekeinek rendelik alá az értelmezést. Számára az elsődleges kérdés nem a szöveg jelentése, hanem az, hogy mi az Isten igéje, s ki vagyok én az Isten igéjével szemben. Barth számára a hermeneutika a dogmatika része. Bultmann viszont Heidegger alapján az emberi szituáció (világ, történelem, filozófia) alapján kutatja a megértés lehetőségét, Barth szerint azonban emberi szempontokkal nem lehet megközelíteni Isten igéjét, hiszen Isten sohasem válik objektummá, amit mi interpretálunk; Isten mindig szubjektum marad, aki minket interpretál. Isten beszél a történelmen keresztül, ő interpretálja a történelmet. Nem az a fontos Barth számára, hogy miképpen értem meg Isten igéjét, hanem az, hogy alárendeljem magam az engem interpretáló Isten igéjének. Az Isten igéjébe vetett hit megelőzi az egzegézist, s az Isten igéjére adott helyes válasz az engedelmesség. De ez nem merev biblicizmus vagy fundamentalizmus, mert az engedelmesség annak szól, akiről az Írás tanúskodik: Jézus Krisztusról. Barth hermeneutikája a kinyilatkoztatás és a hallás hermeneutikája.

Barth és Bultmann hermeneutikai konfliktusában a hallás és a megértés elsődlegessége az alapvető kérdés. Barth szerint először hallok és utána értek, ám Bultmann szerint megértés nélkül a meghallás is lehetetlen. Bultmannal ellentétben Barth nem tartja meghaladottnak az inspiráció gondolatát, noha az számára nem a szöveg minőségét jelenti, hanem annak az isteni képességnek az igenlését, hogy Isten használhatja az Írást arra, hogy emberekkel közölje a kinyilatkoztatást. Nem a Biblia önmagában a kinyilatkoztatás, hanem annak szerzői tanúbizonyságot tesznek Istennek Jézus Krisztusban történt kinyilatkoztatásáról.

A filozófiai hermeneutika hagyományát leginkább impozáns módon kétségtelenül Rudolf Bultmann építette be teológiájába. Mint ismert, ő áthidalhatatlan szakadékot látott a Biblia és a modern ember világképe között. A korai Heidegger alapján a megértés nyelvi, filozófiai és kulturális szempontjaira kérdez rá, mert megértés ilyen előfeltevések nélkül szerinte nem lehetséges. 1941-es programadó tanulmányában hirdeti meg az Újszövetség sokat vitatott mítosztalanításának gondolatát. Célja, hogy a Szentírás mitologikus világképének elvetésével elősegítse a ma is nekünk szóló üzenet, a kerygma meghallását. Bultmann a hamis botrányt (a mítoszban való megütközést) akarja eltávolítani, és a modern embert a valódi botrány, a kereszt beszéde elé állítani, és így döntésre felszólítani. Bultmann azt bizonyítja, hogy a mitologiátlanítás nem saját találmánya, hiszen az már ott van az Újszövetségben, amikor az elveti a zsidó-eszkatologikus reményeket.

Szeretném illusztrálni, hogy miképpen változott egyházunkban Bultmann megítélése. Karner Károly a "Mítosz vagy evangélium" című 1943-as még ezt írja: "Egyet azonban nem tehetünk meg, t.i. azt, hogy lehántsuk a Logosról a szarksz-ot, és »kiszabadítsuk« abból a »köntösből«, amelyben Isten burkolta. Minden ilyen vállalkozással csak tönkretesszük a szarksz-ot, elpusztítjuk a Logos és a szarksz felbonthatatlan egységét, anélkül, hogy megragadhatnánk és elsajátítanánk a Logost."1 Ezzel szemben pár évvel ezelőtt megjelent tanulmány Bultmann-t "igazi valódi eretnek"-ként méltatja, aki "új életet hoz a közösségbe, teremtő-kreatív erőket ébreszt fel. Van bátorsága ahhoz, hogy letörje azt a héjat és burkot, amelyet el kell távolítani, és nem sajnálja lehullani hagyni az öreg leveleket a fáról, hogy ezzel helyet készítsen az újnak a növekedéséhez."2

A 18. századi felvilágosodás alapján megindult racionális bibliakutatás természetesen sok eredményt hozott a bibliatudományban. De a nyereségnek sokszor veszteség is az ára. A történetkritika minden pozitívuma és eredménye ellenére sajnálatosan "dezintegrálta" a Bibliát. Történeti módon gondolkodott, s ezért a szöveg legrégebbi rétegének megtalálását tűzte ki célul, a szöveg értelmezési rétegeit mint fölösleges "abroncsot" kívánta lehántani az eredetinek, legrégibbnek vélt változatról. Persze, hogy melyik a legrégebbi változat, arról a tudósoknak eltért általában a véleménye. A dezintegrálás "dekanonizálást" is jelentett, a történeti alapon álló kutatók a "kánon átkáról" beszéltek. E történeti szemléletben pontosan a szöveg önálló természetének, illetve a szövegnek a hívő közösségben továbbélő tanulmányozása sikkadt el, a hatástörténet, illetve a szövegnek az a "pályája", amiről Ricoeurék is írnak. Ebben az összefüggésben az inspiráció is értelmét veszti.

Mindennek hátterén talán érthető, hogy az egy évvel ezelőtt született ún. "Fogság-levél" miért tette kifogás tárgyává azt az Evangélikus Hittudományi Egyetemünk egyik ünnepélyes alkalmán elhangzott mondatot, hogy "Biblia nem igényli magának az inspiráltság tekintélyét". E mondat szövegkörnyezetében a történetkritika védelmében arról is olvashatunk, hogy "Lukács evangéliumának szerzője például - aki egyébként gyakran emlegeti a Szentlelket - könyve megírásával kapcsolatban azt hangsúlyozza, hogy mintegy történész érdeklődésével nyomozott események után, amiket leírt."3 A mondat számomra azért rendkívül problematikus, mert úgy hangzik, hogy a szerző mintegy "elnézi" az egyébként tisztességesen történészi módon gondolkodó Lukácsnak, hogy teológiájában megmaradt olyan mitologikus foszlány, mint például a Szentlélek. A tanulmány végén, amikor a szerző a hitet definiálja, szinte tüntető módon tartózkodik a Szentlélektől. Ezt olvassuk: "A hit megragadottság - Istentől, Jézus Krisztustól, a Szenttől a maga elrettentő és ellenállhatatlanul vonzó voltában."4 Számomra ijesztő, hogy a Szentháromság harmadik személye Rudolf Otto vagy Mircea Eliade mysterium tremendumává alakul át ebben a megfogalmazásban. Tanulmányunk kiindulópontja éppen az volt, hogy inspiráció nincsen pneumatológia; az Írás hiteles olvasata és értelmezése pedig a Szentlélek megvilágosító ereje nélkül.

Hogyan legyünk az ige egyháza? Úgy, hogy szabaduljunk meg a tudomány bűvöletétől! A tudomány ugyanis eszköz, s éppen a bultmanni hermeneutika hangsúlyozta (ez Bultmann pozitív jelentősége), hogy nincsenek előfeltevés nélküli kérdéseink. Kérdéseink mindig arra irányulnak, ami a legbensőbb vágyunk, amin "csüng a szívünk", ahogy Luther mondotta. Nagy kérdés azonban, hogy mi ez az érdek. Számomra elfogadhatatlan, mert elnagyolt és önkényes, az a felosztás, hogy a Bibliának három megközelítési módja van: a kritikátlan elfogadása mindennek, a kritikus elvetése mindennek és végül a "bátor és őszinte vizsgálat", mely "minden rendelkezésre álló eszközzel megtudja az igazat, a valóságot, az igazságot"5 . Nagy különbség, hogy a Bibliát azért olvassuk-e, mert abban a felvilágosodás korának igazság-, és valóság fogalmát keressük, vagy pedig azért, mert igaz emberré akarunk válni. Nagyon is igaza volt Bultmannak, hogy mindig valamilyen érdek motiválja kérdéseinket.

3. Zárógondolatok. Gyakorlati javaslatok

Hogyan legyünk az ige egyháza? Mi a biblikus gondolkodás? Akkor lehetünk ismét az ige egyháza, ha újra megtanulunk biblikusan gondolkodni, ahogy Paul Ricoeur is írja. Igaza van Ricoeurnek, hogy "a görög, a karteziánus, a kantiánus, a hegeliánus modellen kívül is létezik gondolkodás".6 Több mint egy évtizede megjelent angol nyelvű könyvemben7 , majd számos magyar nyelvű írásomban is felidéztem Kierkegaardnak és Northrop Frye-nek azt a felismerését, hogy végeredményben két típusú gondolkodás létezik. Az első a kauzális gondolkodás, ami múlt-orientált (alapja az értelem, a megfigyelés és a tudás); illetve a másik, ami a Bibliára jellemző jövő-orientált "tipologikus" gondolkodás: ennek alapja a hit, a remény és a vízió. Vagyis arról van szó, hogy nem csak a ráció, az emberi értelem, hanem a hit is lehet a gondolkodás alapja. Ahogyan Mária is "szívében forgatta" a hallottakat, mi is gondolkod-hatunk a hitünkkel. A hitünk forrása pedig nem valami misztikus élmény, hanem az isteni ige, ami az Ó-, és az Újszövetségi Szentírás bizonyságtételén keresztül egy Személy hangján szólít meg bennünket. A Szentírás számunkra nem egy kulturális dokumentum, amit hűvös ésszel analizálhatunk, mivel Isten igéjének természetéhez tartozik, hogy olvastatja magát, s azt akarja, hogy meghallják. A hirdetett ige átmenetileg vált írott igévé, de az írásbeliség átmenetiségében is azt kívánja, hogy élő szóvá, újra hirdetett igévé váljon, hogy az emberek meghallják, hogy gyógyuljanak tőle, és életük legyen. A Zsidókhoz írt levél szavaival: "Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az izületek és a velő szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait" (4,12).

Melyek a gyakorlati következtetések? Mindenek előtt vissza kell szereznünk, vissza kell nyernünk a bibliaolvasás örömét! Vissza kell szereznünk a bibliaórák tisztességét, amit a korszellem elrabolt tőlünk! Nem emberi okoskodás, hanem Isten igéjének a hívő közösségében való keresése, kutatása és megtalálása; "a szántóföldbe rejtett kincs" teremt egyedül hitet és igaz embereket. Budapesten évtizedek óta szomorúan tapasztalom, hogy a legtöbb gyülekezetben bibliaórák címén nagy, elvont témákról bölcselkednek a résztvevők. A közösség inkább társaság, ahol egy nemzedékhez tartozó emberek egymás között jól érzik magukat. Ritkán veszi a lelkész a fáradságot, hogy bibliatanulmányozó sorozatokat indítson, mert az - úgymond - nem korszerű, s kiment a divatból. Pedig vegyük csak kezünkbe Túróczy Zoltán prédikációit, olvassuk el azokat, s akkor megérthetjük, hogy miért jutottak akkoriban olyan sokan krisztushitre, miért növekedtek a gyülekezetek, miért élt az egyház. Persze nosztalgiából nem lehet megélni, saját magunknak fel kell fedezni az igét, meg kell tanulnunk Bibliát olvasni. Sajnos a mi időnkre is igaz az, hogy "ritkaság volt az Úr igéje, nem volt gyakran látomás" (1Sám 3,1). Ilyen időben ne szégyenkezzünk más egyházaktól, hiteles igehirdetőktől, vagy akár világiaktól is tanulni!

Befejezésként ezért egy világi szerzőpár művére hívom fel a figyelmet. Dér Katalin és Horváth Pál Bibliaismeret című könyvét hittanoktatásban, a gyülekezeti munkában. A könyv negyedik része a "Biblia olvasása" címet viseli, amiben Dér Katalin számos tanácsot ad az olvasóknak: 1. Vedd és olvasd! 2. A megfelelő lelkiállapot szükséges; 3. Vegyük figyelembe az olvasott könyv műfaji sajátosságait! 4. Konzultáljunk lelkésszel! 5. Kezdjük az Újszövetséggel! 6. Ne mellőzük a Héber Szentírás olvasását! 7. "Festina lente" (Lassan siess!), 8. Figyeljük meg a választott rész apró mozzanatait; 9. Lélekkel és ésszel tanulmányozzuk az "önmagát magyarázó" írás szerkezetét! A további fontos pontok után a "belső csendre", a "nyugalomra" és az "összeszedettségre" figyelmeztet, rámutatva, hogy a Biblia olvasása folyamán fokozatosan kialakulhat egy "belső hallás", amikor az eszünkkel és a lelkünkkel egyaránt jelen tudunk lenni a szöveg számára.8

A Teológián Muntag Andor professzor szokta mondani: megvan annak a sajátos íze, ha a Bibliát évente egyszer legalább folyamatosan végig olvassuk. Készíthetünk magunknak tervet, hogy minden hónapban újraolvassunk legalább egy ószövetségi és egy újszövetségi könyvet. . A gyülekezetekben a presbitériumok és a lelkészek fedezzék fel a Biblia tanulmányozásának lehetséges módjait, hogy miképpen lehet segédanyagokat, munkafüzeteket találni, vagy készíteni erre a célra. A Biblia olvasásában sose tévesszük szem elől az Ó- és az Újszövetség egységét, hiszen az Új mindig visszautal az Ó-ra, az Ó pedig általában előremutat az Új-ra. A modern szövegtudomány "intertextualitásnak" nevezi ezt a jelenséget. Fontos tudatosítanunk: az Ószövetség volt Jézus Bibliája. Külön eladást igényelne a "Jézus és az írások" témaköre (Jn 5,39). A bibliaolvasásban forduljunk bátran a reformáció korában újra felfedezett "hit analogiája" (analogia fidei) és az "önmagát magyarázó írás" (scriptura sui ipsius interpres) elvéhez. A Károli Bibliában található belső utalások sokat segítenek az azonos motívumok, gondolatok, a Biblián aranyfonalként végighúzódó tartalmi egység felismerésében.

Istennek hála, több évtizede használatos egyházunkban a világ evangélikussága által naponként közösen olvasott , Útmutatónk, Losungunk. Szeretném elmondani, hogy meg lehet tanulni, meg lehet szeretni a Losungot követő rendszeres bibliaolvasást is. Személyesen is örömmel tanúsíthatom: működik az ilyen módon történő olvasás. Minden ellenkező híreszteléssel szemben a bibliaolvasás, a bibliatanulmányozás, a bibliaóra nem valami unalmas, régimódi dolog, hanem hallatlanul izgalmas, benső örömöt okozó tevékenység. A Jelenések könyvében az angyal ezt mondja az apostolnak: "Vedd át, és edd meg!" (Jel 10,9). A Szentírás rendszeres olvasása valóban az evéshez hasonlítható leginkább. Szent Ágoston kérdezte egy helyen, hogy vajon miért vannak a Szentírásban világos és homályos részek egyszerre. Bölcsen azt válaszolta: azért vannak benne világos dolgok, hogy azok éhséget csillapítsanak. De azért maradnak benne még mindig homályos részek, hogy azok pedig a csömörtől megóvjanak. Lelkésztestvéreimnek azt kívánom, hogy a naponkénti bibliaolvasás tényleg hitünket, életünket tápláló eledelünk legyen; tapasztaljuk meg a nekünk is mindig új meglepetéseket tartogató bibliaolvasás örömét, az éhséget csillapító erejét; és ezt a benső örömöt és erőt tudjuk továbbadni a reánk bízottaknak!

JEGYZETEK

1 Karner Károly: "Mítosz vagy evangélium?", Keresztény igazság, 1943, 343.old.

2 Takácsné Kovácsházi Zelma: "Miért éppen Bultmann?", Lelkipásztor, 1997/2, 45-47.old

3 Takácsné Kovácsházi Zelma: "Mennyire tartoznak a teológiai kutatás eredményei az egyház nyilvánossága elé?", Lelkipásztor, 2002. január, 25.old.

4 Uo.27.old

5 Takácsné Kovácsházi Zelma: "Igen, a Biblia! De hogyan (értsük)?", Diakonia, 1991/1.8-13.old

6 Ricoeur-Lacocque. I.m.14.old.

7 Tibor Fabiny: The Lion and the Lamb. Figuralism and Fulfilment in the Bible, Art and Literature, London, Macmillan, New York, St. Martin’s Press, 1992.

8 Dér Katalin - Horváth Pál: Bibliaismeret, Bp., Műszaki könyvkiadó, 1999. különösen: 31-318.old.

APROPÓ

Apropó: MEKDSZ és/vagy gyülekezet?

Érettségi után egy átlagos fiatal más városban folytatja tanulmányait. Ha addig is tartozott közösséghez, természetes, hogy az egyetemi tanulmányok alatt is szeretne lelki otthonra találni. Létezik egy olyan diákszervezet, amely pont arra hivatott, hogy a felsőoktatásban tanuló fiatalokat egybegyűjtse. Hasonló életkor, hasonló problémák (új környezet, új tanulási-számonkérési rendszer, új város, új emberek), és az sem döntő, hogy ki milyen felekezethez tartozik, mert ez egy ökumenikus szervezet. Ki lehet próbálni magunkat rengeteg szolgálatban, lehet gyakorolni az együtt munkálkodást, egymás hordozását, a kívülállók felé való szolgálatot. Mivel ez egy nyitott közösség, elképzelhető, hogy olyan fiatal is csatlakozik, akinek semmilyen gyülekezeti kötődése sincs. Lehet, hogy jobban feloldódik egy olyan helyen, ahol hozzá hasonló korúak vannak, és olyan problémákról beszélgetnek, amivel ő is szembesült már.

Viszont az egyetemi évek sem tartanak örökké...Vajon, egy volt mekdszes fiatal be tud-e kapcsolódni egy gyülekezetbe? (Ahol olyan gondokkal is szembe kell nézni, amivel még nem találkozott: generációs ellentétek, fegyelem, rend-rendszerbe való illeszkedés.) Tud-e hasonló lelkesedéssel, életkedvvel, nyitottsággal szolgálni akkor is, ha elutasításra talál? Egy frissen megtért fiatal tud-e gyülekezetet találni? Hogyan valósítható az meg, hogy valaki szolgáljon a MEKDSZ-ben is és a gyülekezetében is? Vajon egyik a másik rovására megy-e? Sajnos, az is megfigyelhető, hogy a legtöbb városban (döntően azokban, ahol nincs egyetem vagy főiskola) ez a korosztály hiányzik, akiknek néhány év múlva a gyülekezet oszlopának, magjának kell(lene) lenni. A fórumon ezekre a kérdésekre kerestük a választ. (Matusik Ágnes)

Sokszor azt lehet pl. a MEKDSZ-ben megtanulni, hogy hogyan lehet szolgálni, és ezt gyakorolni egy olyan közegben, ahol nem fúrják az embert hátulról, nem értetlenkednek, nem csinálnak mindent másképp, ellenkezően olyanok, akik nem értenek az adott területhez, illetve együtt bénázzuk el a szervezést, vagy bármit, és tudunk a hibákból tanulni. Az évek során a MEKDSZ tábor a profizmus felé mozdult el, a mi táboraink még mindig alap problémákkal küszködnek (szervezés, lebonyolítás bakik).

Nagyon sajnálatos dolog, hogy a MEKDSZ-ben aktívvá vált emberek sokszor nem tudnak visszailleszkedni a gyülekezetükbe, és értetlenkedve nézik őket, hogy nem a bólogató tömeg szerepet szeretnék betölteni. Ezen az utóbbi években a metodista egyház, főleg a Kiscelli utcai gyülekezet sokat nyert, pozitív a szaldó a MEKDSZ miatt jöttek, és az elmentek közt. Az a véleményem, hogy az emberek számára a MEKDSZ-t megmutatva lehet lelkes és aktív hívő fiatalokat mutatni, és talán nyitnak, aktivizálódnak egy lendületes, fiatalos felekezetközi légkörben, amire nem képes egy merev egyházi közeg. Nálam az egyház nem működött ilyen katalizátorként sajnos, de lehet hogy másnál igen. Igazából érdekes, hogy a MEKDSZ-ben a metodisták felül vannak reprezentálva a népszámlálási arányokhoz képest. De nem hinném, hogy bárki aktívabb tudna lenni, ha nem került volna kapcsolatba a MEKDSZ-szel, vagy épp csak az egyházra nézne.

Ez most azt jelenti hogy aki nem MEKDSZ-es az nem lehet aktív? Vagy nem lehet jó szervező? Szerintem, bár nem vagyok benne annyira a dolgokban, szóval a MEKDSZ arra jó, hogy azok a hivő fiatalok akik mondjuk más városba mennek tanulni, olyan helyet találjanak ahol hasonló korú, gondolkodású emberekkel találkozzanak. Pl. egy evangélikus lány Pestre költözik de a sok evangélikus templom meg közösség és ismeretlen közeg ilyesztő számára ezért elmegy a MEKDSZ-be. És ezzel nincs gond. A gond akkor van ha ezt a szövetséget fontosabbnak tartod a saját egyházadnál, a leki otthonodnál, ott ahol felnöttél ahol megtértél, ahol imádkoznak érted... ahol lehet hogy nagyobb szükség lenne rád.

Kisvirág 2005. nov. 14. 15:33 - 2005. nov. 15. 16:13

Palika! Részben igazad van... De be kell látni, hogy egy egyházban alkalmazkodni kell egy bizonyos rendhez, fegyelemhez. A MEKDSZ-nek vannak pozitív oldalai is. Nyugodtan át lehet venni, ami pozitív, pl. póló, dicsőítő csoport, egyátalán az, hogy az emberek kedvet kapjanak a szolgálathoz... Szerintem nem alá-fölérendeltségi viszony kellene, hanem mellérendelt. a gyülekezeteknek segíteni kellene, hogy a leendő vagy a volt MEKDSZ-esek beépüljenek a gyülekezetekbe. De szerintem azt is figyelembe kell venni, hogy egy mai dolgozó ember átlagban 10 órát dolgozik. A gyülekezet ne egy második munkahely legyen elsősorban, ahol csak akkor veszik az embert emberszámba, ha "szolgál" valamivel, hanem menedéknek, háttér-országnak, támasznak kell lennie, és akkor szerintem nőne a szolgáló kedv is... Szerintem mindenkire rá lehetne bízni, hol szolgál szívesen, hol érzi jobban magát a helyén, hol van rá nagyobb szükség. Igaz, hosszú távon-főleg a tanulmányok után-a gyülekezeti szolgálatnak kell átvennie a helyet, de mégis, lehet a MEKDSZ egy gyakorló pálya. (Szubjektív vélemény: viszont, amikor MEKDSZ-es voltam, hiányoltam a tekintélyt, a gyülekezetben viszont a személyességet...) Az egyetemista éveknek egyszer vége szakad... És utána csak kellene gyülekezetet találni. Oda beilleszkedni, elhordozni, hibáival együtt. És a MEKDSZ-ben az is jó, hogy nyitott a "nem hívő", gyülekezeti kötődéssel nem rendelkező fiatalok felé. Magyarul, jobban tud embereket fogni. És kevéssé áll fenn a belterjessé válásnak a veszélye. Viszont, jó lenne, ha az emberkék a gyülekezetben is megtalálnák a helyüket, a nekik való szolgálatot. (És ne érezze azt, hogy rá a MEKDSZ-nek van szüksége, a gyülekezetének viszont nincs...)

Hi 2005. nov. 15. 17:40 - 2005. nov. 15. 21:32

Ha az emberek inkább mennek MEKDSZ-re, és "elhanyagolják" ifijüket, akkor ez nem (csak) a MEKDSZhibája!!! Hanem legtöbb estben inkább az ifié, amely nem tudta neki azt megadni, amit a MEKDSZ igen. Ez értem főleg arra, ha valaki eltűnik a Golgota gyülekezet felé Budapesten, mert az utóbbi években nem egy ember volt. Szuhánszky Istvánnak volt ezzel kapcsolatban egy jó prédikációja Kistokajban tavaly (én akkor ott hallottam). Azért hallottam több emberről, akinek a Golgota hosszabb távon (kb. fél év) nem jött be, és visszatért az eredeti gyülijébe, avagy folytatta "zarándokútját" az egyházak között. Még nem voltam Golgiban, de aki jár oda is és hozzánk is, az tegye meg, hogy próbálja meg itt is bevezetni azt, ami ott bevált.

Én is ezt látom inkább, és a mekdszes évek után az ember próbál vissza vagy beilleszkedni egy közösségbe. Pl. felnőttél egy helyen, tanulsz máshol, és munkát kapsz egy harmadikon, könnyen elképzelhető, és új közösségbe kell beilleszkedni. Vagy visszamégy oda, ahol felnőttél, de az egyetemi évek alatt nem tudtad annyira ápolni a gyülekezettel a kapcsolatot. Vagy feljön az ember Budapestre és itt ragad . Vannak, akik tényleg eltűnnek a gyülekezetekből, főleg fiatalok. Van, aki a Golgotában kötött ki. Személyes véleményem erről (nem jártam még a Golgotába, csak másodkézből való infók alapján), hogy egy fiatalos, lendületes közösség, és a kora miatt még nem jöttek elő azok aproblémák, amik a gyülekezeteinkben a fiatalokat eltántoríthatják egy kisebb ellenállás felé. A másik kérdés, hogy igeileg is többet ad-e?

Péter 2005. nov. 16. 17:18

A MEKDSZ egy nagyon különleges hely, ez volt, és marad is számomra a jövőben. Egy olyan különleges hely, ahol Isten sokat tanított, formált, ajándékozott nekem magából, emberekből, gondolatokból. Nagyon örülök, büszke vagyok, hogy mekdszes lehetek, lehettem. A MEKDSZ célja a gyülekezetek kinyújtott karja lenni, ezt komolyan is gondolják. Azaz a MEKDSZ nem egyház, nem is akart az lenni, nem is akar azzá válni,és tagjait, a vele kapcsolatba kerülő diákoknak is azt hangsúlyozza, hogy mindenki találja meg azt a gyülekezetet, ahova Isten állítani akarja. Így értelmezhető úgy, mint egy missziós szervezet, amit diákok működtetnek, vezetnek. A nem hívő fiatalokat talán sokszor jobban eléri, sok ok között van az, hogy semleges helyen működik, az egyetemeken, azaz nem kell semmilyen egyház épülketébe belépni, azt keresni, így könnyebben jönnek idegenek. Másrészt mivel ökumenikus szervezet, ezért bármilyen egyház tagja megfordulhat benne, mert nem egymáshoz hívjuk a fiatalokat, illetve nincs ilyen érzetük. A cél, hogy diákok jöjjenek, Istennel találkozzanak, majd épüljenek be saját gyülekezetükbe és ott szolgáljanak. A MEKDSZ tehát egy átmeneti hely, ez kíván lenni. Ha valaki számára abban a pár évben a MEKDSZ-ben való szolgálat domináns lesz, én nem látom tragikusnak. Mert lehet, hogy többet tanul ott, mint otthon, lehet, hogy jobban érzi magát, lehet hogy Isten ott akarja látni.

Itt hadd jegyezzem meg azt,hogy 1998-ban kerültem be a pécsi diákkörbe, és lassan belefolytam a munkába, egy nagyon jó félévünk és csapatunk volt, és úgy terveztem, hogy ezt a dolgot folytatom tovább. De Isten úgy éreztem, hogy mást akar, azt akata, hogy az ifinkre koncenrtáljam az erőmet és a figyelmemet, mert valóban (legalábbis nálam) nem lehet egyszerre két dolgora öszpontosítani. A MEKDSZ diákkör aktív tagja voltam, de nem voltam vezetője, mindig ott voltam, de az ifi volt a fő szolgálatom. Ezzel azt akarom mondani, hogy az én esetemben ez volt, lehet, hogy valakit Isten arra hív, hogy otthon maradjon, valakit meg arra, hogy a MEKDSZ-ben (vagy a Timóteusban), ez nem jobb, vagy rosszabb. Illetve sok esetben résztvevője lehetsz párhuzamosan MEKDSZ diákkörnek és ifinek, aktív lehetsz mindkettőben.

Kisvirág 2005. nov. 17. 08:29

Annyi szapultuk már szegény MEKDSZ-t , de én most mégis egy negatív vonására hívnám fel a figyelmet. Több gyülekezetei is figyelembe véve azt tapasztalom, hogy eléggé eltolódott az arány a diplomás emberek irányába. Lehet, ez a MEKDSZ-nek is köszönhető, ami természetes, mert a MEKDSZ-nek az a dolga. De egy gyülekezetnek nyitottnak kell lenni mindenki felé. És így sajnos csak elsősorban a diplomások felé lesznek nyitva. Valahol meg kell tanulni szólni mindenki felé. A MEKDSZ jól csinálja a dolgát, de természetes, hogy valamire nem képes.Ami a gyülekezet szempontjából fontos.

LAPZÁRTA

Robert Fulghum: Már lángolt amikor ráfedüdtem - részlet

Szoktál-e valamit forgatni a szívedben? Azóta foglalkoztat ez a szó, hogy Jézus születésének történetében ráakadtam. "Mária pedig mind ez igéket megtartja, és szívében forgatja vala" - mondja a Szentírás. Ha belegondolsz, mire utal a "mind ez" kifejezés, hát nem is csoda, hogy forgatta a szívében. Itt van egy tizenéves gyereklány, aki az imént szült az istálló hátulsó fertályában, és némileg tanácstalan, hogy ki is lehet az apa. Férje az adók miatt morog, meg amiatt, hogy a helybeli főmufti, bizonyos Heródes elrendelte a csecsemők legyilkolását. És ha még ez sem volna elég, amin elgondolkozhat, hát akkor ott van még a látogatóba érkező csillagjósok, birkatenyésztők és angyalok nagy jövés-menése, akik egymásnak adják a kilincset a kérdéseikkel, kinyilatkoztatásaikkal, és szent énekeikkel. Mindennek tetejébe az állatok, akik Máriával együtt szoronganak odabent, beszélnek. Általában nem sok tehén beszél héberül, de úgy látszik, most ez is megtörténik. Ennyi már azért bárkit erősen gondolkodóba ejtene. Úgy vélem, a "forgat valamit a szívében" a tökéletes kifejezés arra, amit Mária tett.

A jó öreg Jób annak idején hasonlóképpen gondolkodóba esett a hamuhegy tetején. Meg Jónás is. A fülledt sötétségben ücsörögve, nyakig egy bálna gyomornedveiben és egy félig megemésztett tintahal maradékában. Lefogadom, hogy ezek a fickók is forgattak egyet s mást a szívükben.

Hozzám hasonlóan. Én is szoktam dolgokat forgatni a szívemben. Minden évben három vagy négy nappal újév után. Amikor nem történik semmi különös, és éppen ezért különleges ez az időszak. Az első nap, amikor végre minden visszazökken a rendes kerékvágásba. A rokonok már mind hazamentek. A karácsony is ahogy jött, úgy elmúlt, és bármilyen is volt - jó, rossz, vagy semmilyen - , túlvagy rajta. Eltelt a szilveszter és újév napja is, és akár nagy lármát csaptatok, akár egyszerűen végigaludtad, vége. Az ünnepi rendetlenség felszámolva, a ház kitakarítva, a maradék kidobva. Az adóbevallással még korai lenne vesződni és a kerti munkáknak sem jött még el az ideje.

De azért mégsem valódi uborkaszezon ez. Egy vasárnap délutáni séta a környéken azt bizonyítja, hogy az élet megy tovább. Tüzetesebb vizsgálatra a fákon előtűnnek az új tavasz rügyei, az ágyások mélyén pedig a nárciszok és a krókuszok valami mocorgást érzenek a lábujjaik hegyében. Ezt onnan tudod, hogy te is halvány bizsergést érzel saját gyökereidben. És már a nappalok is egyre hosszabbak. A szívedben forgatni valamit nem annyit tesz, hogy merengsz, vagy szomorkodsz, még csak nem is töprengsz. Hanem annyit, hogy mélyen elcsodálkozol valamin.

Idén egy délutánt átmorfondíroztam a Csodálkozás Napján. A lányokról morfondíroztam, akiket réges-rég szerettem. Hol lehetnek most. Hogy nézhetnek ki. Vajon lemaradtam-e valami jó dologról. Mi lenne, ha megkeresném és felhívnám őket. ("Hé, én vagyok az!" "Ki az az én?")

Azon morfondíroztam, akik még nem tudják, de jövő ilyenkor már nem lesznek köztünk, hogy morfondírozhassanak. Vajon segítene-e rajtuk, ha már most tudnák. És mi van azokkal a gyerekekkel, akik jövő ilyenkor már köztünk lesznek, de még csak a szüleik vágyában

léteznek?

A bebörtönözöttekről morfondíroztam - főleg azokról, akiket igazságtalanul büntetnek és kínoznak. Van-e számukra remény? A csodálkozás napi morfondírozás közepette egyszer csak azon veszem észre magam, hogy titkos paktumot kötök saját magammal. Erről az ember másoknak nem beszél, mert nem akarja, hogy olyan bárgyú dolgokon kapják rajta, amilyen az újévi fogadkozás. Ezt megtartod magadnak, így nem kerülhetsz szorult helyzetbe, amiért azt teszed, amiről pedig szüntelenül megfogadtad, hogy nem teszed. (Egyszer összeállítottam egy listát az előző évben véghezvitt jó cselekedeteimről, aztán az egészet fogadalmi formába öntöttem és korábbra kelteztem. Jó érzés volt.)

Morfondírozás közben felidéztem középiskolai éveimet. Amikor a téli szünet után először újra iskolába mentem titokban megesküdtem, hogy idén jobban fog menni. És egy pár napig tényleg jobban is ment. Nem mindig ment rendszeresen jobban - az embernek fiatal korában sok minden eltereli a figyelmét - , de egy pár nap alatt - a reményteli lehetőségek néhány napja során - legalábbis bebizonyítottam, hogy valóban többre lennék képes. Ha akarnám.

Most, életem derekán, amikor gondolataim óvatosabbak, jóval bizonytalanabbak és jobban tükrözik tapasztalataimat, szinte öntudatlanul megígérem magamnak ugyanezt. Többre lennék képes. Meg az elnök, a pápa és az emberiség többi tagja is. Valamennyien többre lennénk képesek.

Erről eszembe jut egy történet. Egy ember megtalálta a király lovát, de mivel nem tudta, hogy a királyé, megtartotta magának. A király viszont rájött, elfogta az embert, és lótolvajlásért meg akarta öletni. Az ember magyarázkodni próbált és azt mondta, hajlandó ugyan elszenvedni a büntetést, de azt tudja-e a király, hogy ő meg tudná tanítani azt a lovat beszélni. És noha a király már így is igen tiszteletreméltó uralkodó, mennyivel inkább az lesz egy beszélő lóval. Erre a király azt gondolva, ugyan mi veszteni valója lehet, beleegyezett. Egy évet adott rá. Nos, a barátai mind bolondnak tartották az embert. De ő úgy vélekedett: "Ki tudja? A király is meghalhat, én is meghal-hatok, eljöhet a világvége, a király meg is feledkezhet az egészről. De az is lehet - persze csak lehet - , hogy a ló beszélni fog." Az embernek hinnie kell abban, hogy bármi megtörténhet.

Ezért aztán, amikor a feleségem azt kérdezte, hol voltam, így válaszoltam: "Ó, hát egy lóval beszélgettem." Most már neki is van mit forgatnia a szívében.