RÓLUNK SZÓLVA

Ha azt a szót halljuk, hogy böjt, vajon mi jut róla az eszünkbe? Hamvazószerdán kezdődik, a húsvéti időt megelőző szakasz, döntően a lemondásokról szól, javarészt katolikus testvéreink ünneplik. Ha a fogyasztói társadalmunkra gondolunk, eszünkbe jut-e az, hogy mennyire pazarlunk? Hányan jóllakhatnának azokból, amit mi kidobunk. Ismert mindenik előtt, hogy Földünk nagy részén rengetegen éheznek, sőt éhen halnak. Hiány van az alapvető élelmiszerekből, gyógyszerekből. A nagy jólét egy idő után csömört eredményez. Úgy gondolom, hogy ennek köszönhetők a nagyon népszerű életmód táborok, mozgalmak, ahol azt vállalják az önkéntesek, hogy egész életükben, de legalább 2-3 hétig kiszakadva a civilizációból, természethez közel, nomád körülmények között élnek. Másik népszerű kezdeményezés a túlélőtúra. Szakítva a megszokott kényelemmel, vajon mire vagyunk képesek teljesen magunkra hagyva, csak a saját erőnkre támaszkodva, számos kihívásnak, erőpróbának kitéve. Mindenképpen pozitívnak tartom ezeket a kezdeményezéseket, legalábbis elgondolkodtatónak. Kipróbálni azt, hogy mennyire hiányoznak azok az eszközök, amelyek minden-napjainkban már szinte természetesek. Viszont úgy gondolom, hogy egy kicsit öncélúak.

Szerintem ennek az időszaknak nem csak a lemondás a célja, hanem az egymásra való odafigyelés. Ha a Bibliában megnézzük Jézus csodáit, gyakran láthatjuk, hogy a gyógyítás után párbeszéd veszi kezdetét. Sőt, a kereszthalál és feltámadás nem azért lesz-e a legnagyobb csoda, hogy Megváltónk szeretetből, irántunk érzett könyörületből tette? Úgy gondolom, ezt várja tőlünk is. Ő lehajolt hozzánk, megszüntetve ezzel minden gátat és felégetve minden hidat, szabad utat engedve ezzel nem csak Hozzá, hanem egymáshoz is. Úgy mi is keressük a párbeszéd, az egymással való közösség lehetőségét. Úgy érzem, a jólét egyik legnagyobb hátránya, hogy elszigetel minket egymástól. Mindenem megvan, tudom, képes vagyok a magam erejéből. Ha szükséget szenvedek, tudok kérni, beismerem, hogy embertársamra van szükségem, ahogy vállalom, hogy neki rám legyen szüksége. Elindulunk egymás felé, kifejezve azt, hogy egyedül nem, együtt igen.

A gyerekek szaladgáltak a szobában. A gyönyörű, festett váza, a nagyszülők ajándéka ezer darabra esett. Megijedt, mit lehet ilyenkor tenni. Sajnálta volna kidobni. Szerette ezt a vázát, sajnálta volna kidobni. Elhatározta, hogy megmenti. Megkérdezte a Bölcset, mit tanácsol. Azt mondta, hogy nagyon finoman, óvatosan illessze a darabokat egymáshoz, gondosan ügyelve arra, hogy minden darab a megfelelő helyre kerüljön. Ez egy lassú és nehéz munka. Nagyon vékonyan vigye fel a ragasztót. Gondos munkát végezzen, hogy a váza formája megmaradjon. Amikor kész lett, maga is elcsodálkozott. Meglett a szeretetből végzett munka eredménye. Minden darab a megfelelő helyre került. Ha messziről nézte a vázát, nem látszottak az illesztés vonalai. Ha a Szentlélek köt össze minket, nem látszanak a törésvonalak. Csak az látszik, ami a lényeg, ami fontos, ami éltet.

HIT & ÉLET

Khaled A. László: Kicsoda Jézus? - Passió az ifjúsági órán

2004. március 15-én a budapesti metodista ifjúsági csoporttal a Kiscelli utcában húsvéti áhítatot tartottunk, A passió című film fimklubos vetítésére készülve. Az egyórás alkalom a megszokottaktól eltérően nem egy adott téma párbeszédes, közösségi feldolgozásáról, hanem annak egyéni elmélyítéséről, megértéséről szólt. Meditatív esemény volt, amelyen a szemlélődő, az elcsendendesedő ember vett részt. Mindezek természetes módon határozták meg az est csendes és lassú menetét, mely a lényeges dolgok felett való "elmélkedés" miatt nem vált vontatottá. Az áhítat alapvetően képmeditációként értelmezhető, ám az óra struktúrájának egyaránt részét képezi a szöveges, a zenei és az imádságos elcsendesedés is.

Az áhítat "sikeres" megtartása egy megbízott személy vezetését, koordinálását feltételezi. Az estének egyes feladatai - a szöveges gondolatközlések, az ének-, és imavezetések - szétoszthatóak, de az egyes feladatok kiosztása alapos szervezést igényel. A 60 perc alapvetően négy képre van tematizálva. (Az ötödik kép a Bevezető blokk Jézus arca.) A képeket fóliával, projektorral kell kivetíteni, az egyes témákra eső idő alatt folyamatosan, jól látható helyen. A helységet az áhítat alatt csak a képek fénye töltse be. Az itt kiválasztott képek - és még továbbiak is - az internetről letölthetők a www.apassio.hu honlapról.

Bevezető blokk

Bevezető ének:

Minden időben áldom, dicsérem az Urat...

Bevezető:

"Áhítatot szeretnénk tartani. Szeretnénk elcsendesedni. Kilépni most a zajból. Abból a világból, ami körülvesz.

Nem az utcán vagyunk. Nem a városban, vagy a buszon. Sem a lakásunkban, sem a kollégiumban, vagy a szobánkban. Itt vagyunk most együtt, és itt vagyunk most egyedül. Tulajdonképpen egy egészen mesterséges környezetben, szinte zárt térben. És ez most egyetlen dolog miatt jó: mindannyiunk számára adott a lehetőség, hogy elgondolkodjon életéről. Most senki se a másikéra nézzen, hanem mindenki a magáéra, mindenki csak magába tekintsen.

Jézus passiójáról szeretnénk gondolkodni. A passió szenvedéstörténetet jelent. Minden szenvedésnek története van. Megvan a története az én szenvedésemnek, és megvan a története a te szenvedésednek is, mint ahogy mindannyiunkénak. Ebben az egy órában nem a magunk történeteiről fogunk beszélni. Hanem a Názáreti Jézus történetéről. De miközben egyetlen embernek a szenvedéséről hallunk, és gondolkodunk azt gondolom saját szenvedéseink, saját fájdalmaink, saját életünk is új fénybe, új megvilágításba, új értelembe kerülhet.

Az áhítaton négy képet szeretnék nektek megmutatni. Négy arcát Jézusnak. Négy különböző arcot, négy jelentést, négy lényeges jellemzőt. A szenvedő Jézusnak, és a szenvedésnek ennél valószínűleg több arca is van. De ma legyen csak ennyi."

Ráhangolódás:

"Az első arc előtt szeretném ha a passióra hangolódva, elcsendesedésként egy rövid bejátszást hallgatnánk meg." (Tetszőlegesen választható 2 percnyi zene lejátszása.)

Jézus, a tanító

1. blokk

"Az első képen a tanító mestert látjátok.

A názáreti Jézust, aki a halála előtti óráig, a legvégsőkig tanított. Nézzétek meg ezt a képet. A figyelő szemeket. Ott vannak körülötte tanítványai és szomjazzák, isszák szavát. És ő nem hagyja el őket. Nézzétek egyszer úgy, mint halálraítéltet, nézzétek egyszer úgy az utolsó vacsorát, hogy az valóban Utolsó Vacsora. Figyeljétek úgy az eseményeket, hogy a tanítványok valójában nem tudják, hogy ez lesz az utolsó. Egy valaki tudta ezt.

Nézzétek mennyire fontos az üzenete ennek a képnek: a tanítványok a legvégsőkig nincsenek egyedül hagyva. Jézus mellettük, velük van. Tanít, ahogy tette ezt a korábbi években. Így tesz az utolsó estén is.

Látjátok mi van a kezében? Kenyér. "Ez az én testem." - mondja. Jézus tanít, és tanítása megtöretésről beszél. Jézus nem ígér könnyű életet, Jézus nem beszél könnyű életről, nem azt mondja, hogy majd megússzuk, ha valami baj lenne. Nem. "Ez az én testem." Keresztről beszél. Mint, amit mindannyian kapunk. Mi akkor az örömhír? Mi a nagy üzenet? A nagy üzenet az, hogy a szegény Lázárokat látja az Isten, és várja őket. Isten tud a keresztekről. És a szenvedések árán egyre többet akar adni, egyre előrébb akar vezetni, magához, a szeretethez."

Blokkzáró ének:

Uram, Tehozzád futok, élő vízre szomjazom...

Imádság:

Az ének után imádság. Az imádság egyéni. A pár perces csendet egy felkért személy imádsága zárja be.

Jézus, a szenvedő

2. Blokk

"Ez a kép az emberről szól. Ilyenek vagyunk. Ha azt kapnánk, amit ő kapott, elszenvedett, fizikailag talán ugyanígy néznénk ki. A film egyik legmegrázóbb jellemzője az az iszonyatos naturalizmus, amellyel ábrázolja az emberi test megtöretését.

Megdöbbentő képek tucatja szerepel a filmben. Olyat látunk, amit így nem szoktunk, nem szoktak nekünk megmutatni. A korbács itt bőrt hasogat, mintha papírlapot vágnánk, a töviskoszorú a fejbőrbe szúródik, az egyik szemét pedig, annyira megütik, hogy a film felében csak félszemmel lát a Jézus alak.

Nézzétek meg a képet. Látjátok, ahogy az egyik szem szembenéz? Csillog, alig látni a sötétben. Nekem azt mondja ez a szem: "Ismerem a szenvedésedet. Emberbőrben, hústestben iszonyatos dolgokon mentem keresztül." Ilyen Istenünk van: ennyire ismeri emberi érzéseink, ennyire konkrétan tudja mi az, hogy fájdalom."

Blokkzáró ének:

Ó, halld meg imám, ó halld meg imám...

Imádság:

Az ének után imádság. Az imádság egyéni. A pár perces csendet egy felkért személy imádsága zárja be.

Jézus, az Isten

3. Blokk

"Ez a kép nem emberi. Erre nem vagyunk képesek. Nem visszaszólni, tűrni. Ha iszonyatos, ha kibírhatatlan. A film számomra ezért nagy film: segített megérteni Jézusnak ezt a döbbenetes jellemzőjét, lényegét. Jézus nem bántott, nem sértett, nem ütött vissza. És ez nem dacos, dühös hallgatás volt. Jézus itt Istenként van jelen. Szeret. Ő maga, a lényege, a lénye a szeretet világossága. Ez nem emberi. Ahogy végigcsinálja. Ahogy végigtűri, végigszereti értünk ezt az utat. A filmet megnézve azt hiszem képes lesz az ember arra, hogy hihetetlennek, és csodálatra méltónak tartsa, amit Jézus tesz. Jézus végigszenvedi. Jézus kitart.

Borzalmas út ez. Borzalmakkal teli. Szembeköpések, csúfolások, puszta szadista kínzás. És végig teszi, végigjárja, hogy megmutassa mennyi-re, halálosan szeret. Hogy bebizonyítsa: Isten a szeretet, Isten vár. Isten megbocsátja, meg akarja bocsátani a távolságot, amit tartunk tőle, mert szeret. Csak jöjjetek hozzá!"

Blokkzáró ének:

A szívemet átadom én. Ó, nézd leteszek mindent...

Imádság:

Az ének után imádság. Az imádság egyéni. A pár perces csendet egy felkért személy imádsága zárja be.

Jézus, a barát

4. Blokk

"Az utolsó kép, azt hiszem a filmnek az egyik legszebb, legmeghatóbb jelenete. Egy pillanatkép. Egy világos, fényes pillanat. Ez a film nem ilyen, a passió nem erről szól. De a súlyos szenvedés képi töménységének enyhítésére állandó elemként vissza-visszatérnek az emlékek, néhány képkocka.

Egy ilyen ritka pillanat a negyedik kép. A baráttal, a fiúval, a játékos Jézussal. Gyönyörű. Ilyen Istenünk van. Jézus az ács. A názáreti mester. Háttérben egy asztal. Keze munkája. Előtérben anyjával. Nincs távolság. Pedig lehetne. Micsoda erő birtokában levő ember ez. Micsoda tudások és bölcsességek. Micsoda király lehetne, ha akarna. De azt járja be, amit vállalt. Egy egyszerű ember, egy tiszta lény tökéletesen érdemtelen halálát, szenvedését. Jézus bejárja ezt. A film brutalitása, kegyetlensége, és a hatalmas istensége mögött ott van ő is: Jézus, a barát."

(Amennyiben van rá lehetőség itt nézzétek meg a filmből az "asztal-jelenetet"!)

Blokkzáró ének:

Még többet Tőled, még többet...

Imádság:

Az ének után imádság. Az imádság egyéni. A pár perces csendet egy felkért személy imádsága zárja be.

IRODALOM

Dsida Jenő: Hálóing nélkül

Föl-fölvetem és némán eltünődöm,

mi is lelt tegnap este engemet?

Ruháimat már szálig levetettem, még nem vettem föl

hálóingemet, egyedül álltam,

kissé tétovázva, szobámban, egyedül és meztelen

s a villanyt aztán lassan elcsavartam. Irtózatos sötét lett.

Esztelen és irgalmatlan, végtelen sötétség,

este, melynek már szinte teste van, a pillanatok

estek, és zuhogtak, és én dadogtam:

- Késő este van, éjszaka is talán,

s ki tudja, reggel virrad-e ily sűrű sötétre még

és nem nyel-e magába mindörökre e kátrányos,

fekete sűrűség?

Eszembe jutott minden, ami rossz volt,

rossz gondolat, vers, csók, kihűlt falat

és annyi régi sápadt ismerősöm,

ki messze van, vagy lent a föld alatt.

És hirtelen és furcsán ráijedtem, hogy ami eddig élt,

csak a ruha: kabát, kalap, harisnya és cipő volt,

nadrág, nyakkendő, kesztyű és puha ing,

mely fedez és véd a zord hidegtől,

véd és takar magamtól engemet:

Jaj, elvesztettem minden szál ruhámat, önmagamat és

védő ingemet.

Nem vagyok már senki tisztelt barátja, kit köszönteni illik,

nem vagyok senki teremtett asszony szeretője,

se lapok munkatársa nem vagyok, se kártypajtás,

törzsvendég a klubban, se szerkesztő úr többé nem vagyok,

se vándor,

aki meredélyre kaptat, se út, se cél - és költő sem vagyok,

csak ember, aki minden idegével

lágy takaró s melengető vacok után sír

és csak áll a nagy sötétben

s meztelenül

Isten előtt vacog.

IRODALOM

Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.

Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam

a munkát.

Le is feküdtem. Ám a gép az agyban

zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,

csak forgolódtam dühösen az ágyon,

nem jött az álom.

Hívtam pedig, így és úgy, balga szókkal,

százig olvasva s mérges altatókkal.

Az, amit írtam, lázasan meredt rám.

Izgatta szívem negyven cigarettám.

Meg más egyéb is. A fekete. Minden.

Hát fölkelek, nem bánom az egészet,

sétálgatok szobámba le-föl, ingben,

köröttem a családi fészek,

a szájakon lágy, álombeli mézek,

s amint botorkálok itt, mint a részeg,

az ablakon kinézek.

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?

Te ismered a házam,

s ha emlékezni tudsz a

hálószobámra, azt is tudhatod,

milyen szegényes, elhagyott

ilyenkor innen a Logodi-utca,

ahol lakom.

Tárt otthonokba látsz az ablakon.

Az emberek feldöntve és vakon,

vízszintesen feküsznek,

s megforduló szemük kacsintva néz szét

ködébe csalfán csillogó eszüknek,

mert a mindennapos agyvérszegénység

borult reájuk.

Mellettük a cipőjük, a ruhájuk,

s ők a szobába zárva, mint dobozba,

melyet ébren szépítnek álmodozva,

de - mondhatom - ha így reá meredhetsz,

minden lakás olyan, akár a ketrec.

Egy keltőóra átketyeg a csendből,

sántítva baktat, nyomban felcsörömpöl,

és az alvóra szól a

harsány riasztó: “ébredj a valóra."

A ház is alszik, holtan és bután,

mint majd száz év után,

ha összeomlik, gyom virít alóla,

s nem sejti senki róla,

hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.

De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég,

valami tiszta, fényes nagyszerűség,

reszketve és szilárdul, mint a hűség.

Az égbolt,

egészen úgy, mint hajdanába rég volt,

mint az anyám paplanja, az a kék folt,

mint a vízfesték, mely irkámra szétfolyt,

s a csillagok

lélekző lelke csöndesen ragyog

a langyos őszi

éjjelbe, mely a hideget előzi,

kimondhatatlan messze s odaát,

ők, akik nézték Hannibál hadát

s most néznek engem, aki ide estem

és állok egy ablakba, Budapesten.

Én nem tudom, mi történt vélem akkor,

de úgy rémlett, egy szárny suhant felettem,

s felém hajolt az, amit eltemettem

rég, a gyerekkor.

Olyan sokáig

bámultam az égbolt gazdag csodáit,

hogy már pirkadt is keleten, s a szélben

a csillagok szikrázva, észrevétlen

meg-meglibegtek, és távolba roppant

fénycsóva lobbant,

egy mennyei kastély kapuja tárult,

körötte láng gyúlt,

valami rebbent,

oszolni kezdett a vendégsereg fent,

a hajnali homály mély

árnyékai közé lengett a báléj,

künn az előcsarnok fényárban úszott,

a házigazda a lépcsőn bucsúzott,

előkelő úr, az ég óriása,

a bálterem hatalmas glóriása,

s mozgás, riadt csilingelés, csodás

halk női suttogás,

mint amikor már vége van a bálnak

s a kapusok kocsikért kiabálnak.

Egy csipkefátyol

látszott, amint a távol

homályból

gyémántosan aláfoly,

egy messze kéklő,

pazar belépő,

melyet magára ölt egy drága, szép nő,

és rajt egy ékkő,

behintve fénnyel ezt a tiszta békét,

a halovány ég túlvilági kékét,

vagy tán egy angyal, aki szűzi

szép mozdulattal csillogó fejékét

hajába tűzi,

és az álomnál csendesebben

egy arra ringó

könnyűcske hintó

mélyébe lebben,

s tovább robog kacér mosollyal ebben,

aztán amíg vad paripái futnak

a farsangosan lángoló Tejutnak,

arany konfetti-záporába sok száz

batár között, patkójuk fölsziporkáz.

Szájtátva álltam,

s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,

az égbe bál van, minden este bál van,

és most világolt föl értelme ennek

a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek

tündérei hajnalba hazamennek

fényes körútjain a végtelennek.

Virradatig

maradtam így és csak bámultam addig.

Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél

ezen a földön, mily kopott regéket,

miféle ringyók rabságába estél,

mily kézirat volt fontosabb tenéked,

hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél

és annyi rest éj,

s csak most tűnik szemedbe ez az estély?

Ötven,

jaj, ötven éve - szívem visszadöbben -

halottjaim is itt-ott, egyre többen -

már ötven éve tündököl fölöttem

ez a sok élő, fényes égi szomszéd,

ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.

Szóval bevallom néked, megtörötten

földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,

s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,

de pattanó szívem feszítve húrnak

dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,

annak, kiről nem tudja senki, hol van,

annak, kit nem lelek se most, se holtan.

Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,

úgy érzem én, barátom, hogy a porban,

hol lelkek és görönyök közt botoltam,

mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak

vendége voltam.

IRODALOM

Reményik Sándor: Ahogy lehet

Fogcsikorgató türelemmel,

Összeszorított szájjal -

Krisztus-követő bús próbálkozással,

Majd daccal, lobbanóval,

Fojtott igével és visszanyelt szóval,

Tenyérrel, mely sima örökké,

Csak a zsebben szorul ököllé -

Keserű, tehetetlen nevetéssel

Békülve meg akármi rendeléssel,

Nem csodálkozva már - és csodálkozva mégis,

Hogy rajtunk ez is, az is megesett:

Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,

Kínszenvedést virágzó életet.

Ahogy lehet...

Megalkuvás zsoltárát énekelve,

végtelen rabmenetben csak megyünk,

Nincs semmi fegyverünk,

Fegyvertelen a lelkünk lázadása,

Pedig a vérünk minden csöppje vágyik,

Vágyik a Péter vad mozdulatára,

Amikor Istenének védelmében

A Málkus fülét hirtelen levágta.

Kik vagyunk mi?

Ó, nem az Alázat,

Csak a megalázottság fiai.

Nemzedékek büszke hídfői közt

Görbülő ív, görnyedő átmenet:

Testvéreim, bizony nem élünk jól mi,

Nem apáinknak tetsző életet.

De aki máskép tehetne helyünkben,

Az vesse reánk az első követ!

Minden percünk kínzó kiegyezés:

Ahogy lehet...

Testvérem, korcs hős, alkuvások hőse,

Félbenmarad, megmásul mondatod?

Egy szikra talán mégis zengve pattan

Lángtörvényből, mely benned kavarog.

Dagadnak benned árvizes erők,

Zúdulna niagarás zuhatag:

Elégedj meg, ha megtöltesz belőle

Kristálytiszta vízzel egy poharat.

Visszaszorítnak, hátrább, egyre hátrább,

És amit hagynak, egyre kevesebb:

Hát vesd meg lábadat ott, ahol megállhatsz,

S azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet,

Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból,

A töredéket eltört mondatodból,

Minden megmaradt árva keveset:

Ahogy lehet...

Láttad a Karsztok szirt-sivatagában

A liliputi termőföldeket?

Pár négyzetméter - mit a lavina,

A kőkörgeteg könnyen eltemet.

S a karsztok boldogtalan magvetője,

A földmívelés madárijesztője

Ezt a kis humuszt mégis szereti,

Kicsi kőkerítéssel keríti,

Pedig szinte sírjának is kevés.

Ó karszti sors, ó karszti temetés...

Te is, testvérem, karszti sorsodat

Fogadd el, s védd meg karszti földedet,

Azt a sírodnak is kevés humuszt,

Azt a pár négyzetméternyi helyet,

S azt a fölséges isten-lábnyomot,

Mit lavina minden rohama

Eltörölni még sohasem tudott.

Védd ezt a talpalatnyi telkedet,

Cserépkancsódat és tűzhelyedet,

Utolsó darab száraz kenyered!

De azt azután foggal, tíz körömmel,

Démoni dühvel és őrült örömmel -

Ahogy lehet...

RIPORT

Kovács Zsuzsanna: Emberarcú racionalizmus

Megszállott racionalisták, elvont matekzsenik, már-már betegesen logikusak. - Ez a kép élt bennem a közgazdászokról. Később rájöttem, hogy az ő túlzott precizitásuk az, ami biztonságos hátteret teremt a mindennapi dolgainkhoz. Nem túl látványos ez a feladat, de nélkülözhetetlen. Schauermann Henrik és Szili Anna beszélt arról, mit is csinálnak ők valójában, milyen a bankárok, és közgazdászok világa.

Hol dolgoztok most jelenleg? Milyen munkakörben?

Sch. Henrik: Február végéig a Deutsche Banknál, és márciustól egy új helyen. A hitel lebonyolítási területnek vagyok a vezetője.

Sz. Anna: A Magyarországi Metodista Egyház szuperintendensi hivatalának vagyok az irodavezetője, tehát a tennivalóknak nagyvonalakban irányítója, amelynek egy részét természetesen én végzem el. Itt dolgozom több, mint három éve.

Mi szerettetek volna lenni gyerekként, és hogy kerültetek ebbe a szakmába?

Sch. Henrik: Kiskoromban még nem nagyon tudtam, mi szeretnék lenni. Egy álmom volt: ez a régészet. Később úgy láttam, nagyon kicsi rá az esély, hogy megvalósuljon, ezért más területet kerestem.

És hogy jött ez?

Sch. Henrik: Nagyon egyszerűen. Megnéztem, hova kell matematikával és történelemmel felvételizni, és ez a Közgazdaságtudományi Egyetem volt.

Hogy kerültél a Deutsche Bankhoz?

Sch. Henrik: Egy kéttannyelvű gimnáziumba jártam, és érettségi előtt volt egy előadás arról, hogy meg lehet pályázni egy ösztöndíjat Németországba, egy banki iskolába. Mivel nagyon szerettem volna külföldön tanulni, ezért megpályáztam, és sikerült. Így kimentem Németországba, és mikor elvégeztem, a Deutsche Banknál kaptam állást itt, Budapesten.

Sz. Anna: Mi szerettem volna lenni kiskoromban? Doktor néni! Nagyon sokat voltam beteg gyerekkoromban. A karácsonyi és a húsvéti szüneteket kórházban töltöttem. Volt ott egy nagyon kedves gyermekorvos bácsi, aki nagyon megszeretett, - szerintem nagyon jó orvos is lehetett, mert mindig meggyógyított. - Ez nagyon komoly benyomás volt számomra, hogy ezt érdemes csinálni, segíteni a gyerekeken lelkileg is. Ő igen sokat beszélgetett velem akkor a kórházban, tehát nem éreztem magamat egyedül, annak ellenére, hogy a családtól távol voltam. Később tanár néni szerettem volna lenni, tehát a gyerekek és a segítés volt az a két irány, ami kisebb koromban foglalkoztatott.

Mért lettél végülis közgazdász?

Sz. Anna: 14 éves koromban édesapa tanácsára a közgazdasági szakközépiskolába mentem. Ez alatt az idő alatt még mindig ott forgott bennem, hogy át kellene menni egy másik középiskolába. Mikor elérkezett az érettségi, és az, hogy hogyan tovább, akkor már nagyon komolyan kértem Istent, hogy mutassa meg, merre kell mennem. Végülis a Közgazdasági Egyetemre jelentkeztem, és olyan kéréssel fordultam Isten felé, hogy egész világosan válaszoljon: Ha felvesznek, akkor tudom, hogy közgazdásznak kell lennem, ha nem vesznek, akkor a másik irányba kell haladnom. Innen jött ez az Isteni vezetés, de már szerintem édesapám irányadásában ott volt Isten gondolkodása.

Hogy kerültél a jelenlegi helyedre?

Sz. Anna: Végzettségileg közgazdász vagyok, illetve adótanácsadó. Az adós témákba dolgoztam be jól magamat. Mikor az egyháznak nagyon nagy szüksége volt arra, hogy egy közgazdász kerüljön az irodába, akkor többször is megkeresett a szuperintendens, korábban Frigyes bácsi, később Csernák István. Mikor Istentől megkaptam az igen választ, hogy itt van a helyem, akkor jöttem. Ez egy éves folyamat volt, gondolkoztam, imádságban hordoztam, hogy tényleg nekem kell-e ide kerülni, és ezt elvállalni.

Milyen tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valaki jó bankár, közgazdász legyen?

Sch. Henrik: Mindenképpen szükséges, hogy az ember precíz legyen, hogy szeresse azt a típusú munkát, amikor eseteket kell megoldani. Nem igazán emberi kapcsolatokról van itt szó, hanem feladatokról. Néha ezek a munkák aprólékosak, sok kicsi részletet kell megcsinálni ahhoz, hogy az egész kép összeálljon, máskor pedig kevesebb, de nagyobb lépésből állnak. A banki munkához mindenképp kell a becsületesség, az, hogy az ember őszintén álljon hozzá, és ha elrontott valamit, azt megmondja. Mivel csoportokban dolgozunk, szükséges, hogy tudjunk más emberekkel együtt dolgozni. Szakmailag szükséges, hogy az ember valamilyen szinten ismerje a közgazdaságtant, a banki folyamatokat, és ilyen szakképzettsége legyen.

Sz. Anna: Nagyon fontos a pontosság és a precizitásra való törekvés, a kitartás. És persze a törvények betartása. Ezek a fő alapelvek.

Mi a szakmád szépsége?

Sch. Henrik: Ez egy jó kérdés. Talán az, hogy a bankban az ilyen háttérterületekkel foglalkozó emberek teszik lehetővé azt, hogy azok az ügyletek, szerződések, amiket az ügyfelek aláírnak, azok megvalósuljanak. A mi esetünkben a hitelezésnél, ha valaki szeretne egy hitelt, és megígérték neki, akkor tényleg meg is kapja a pénzét, hogy utána, amíg a hitel fut, addig minden rendben legyen. Valamint általában az, hogy az ügyfél számára megígért dolgok teljesüljenek.

Sz. Anna: Juj, de szép kérdés! Tulajdonképpen külső szemlélőként azt gondolhatja az ember, hogy ez egy nagyon száraz dolog, és nagyon elvont figuráknak való, de minden missziós vonulatnak az eredményét teljesen látom a számokból, és vannak bizonyos dolgok, amiket tudatosan is irányítunk. Például ha valamelyik missziós vonalat erősíteni akarjuk, akkor oda több pénzeszközt próbálunk csoportosítani. Ez egy nagyon érdekes, izgalmas lépés egy közgazdász számára. Valahol tudom azt, hogy ez egy szükséges feladat, mint ahogy szüksége van a gyülekezetnek arra, hogy egy tiszta helységbe érkezzen meg. Azt is valakinek el kellett készíteni, hogy kellemes és szép legyen, hogy jól érezze magát az ember, mikor belép. Mi irodások háttérmunkások vagyunk.

Volt-e olyan helyzet a munkahelyen, amikor egy apró pontatlanságnak nagy következményei lettek?

Sch. Henrik: Minden munkahelyen adódnak olyan helyzetek, mikor valaki elront valamit, aminek kisebb-nagyobb, rövidebb-hosszabbtávú következményei lehetnek. Ilyen nálunk is többször volt. Én, mint egy csoport vezetője felelős vagyok azokért a dolgokért is, amit a munkatársaim rontanak el, és azokat is nekem kell tisztázni, rendbe tetetni velük. Ilyen szempontból elég sok kínos szituáció volt, ami másoknak is kellemetlenséget okozott.

Sz. Anna: Szakközépiskolában mindig nagyon jó tanáraim voltak, és megtanították, hogy a jó könyvelőnek az egyik lába mindig a börtönben van, a másik pedig kívül, tehát úgy kell dolgozni, hogy az az egy lehetőleg mindig kívül maradjon. Amikor elkezdtem dolgozni, az volt az imádságom, hogy Istenem, tudom, hogy nem tudok hiba nélkül dolgozni, de őrizz meg attól, hogy valami nagyon nagy hibát vétsek. Elég komoly munkakörök voltak régen a vállamon, sok milliárd ment át a kezemen, és egyszer kiszámoltam valami elenyésző töredék század százalék hibát, ami azért forintban nem volt kevés. Itt az egyházban olyan hibára nem emlékszem, ami ne lett volna kijavítható.

Hogyan éled meg a munkahelyeden a hitedet?

Sch. Henrik: Nehéz kérdés, ami újra és újra felmerül, mert alapvetően a bank nem keresztény munkahely, nem olyan, mint a lelkészi hivatás. Én úgy élem meg, hogy próbálok, mint főnök, a munkatársaimhoz korrekt és igazságos lenni, és megpróbálom valahol azokat az értékeket megélni, amiről a kereszténység szól. Ha szóba kerül, akkor persze elmondom, hogy templomba járok, és hogy ezt vagy azt hogyan gondolom. De azért az idő nagy részében arról van szó, hogy az ember hívőként viselkedjen, reagáljon, megbocsásson, ne vegyen részt lobbikban, és egyéb nem barátságos dolgokban. Próbáljon meg ember lenni.

Sz. Anna: Itt keresztény közösségben dolgozunk. Ez egy olyan kimondhatatlan kiváltság, védelem, amit csak egy olyan ember tud igazán értékelni, aki ebben a körben dolgozik. Egymást segítjük. Hol egyikünk erősebb hitben, hol a másik. Vannak folyamatok, amiket meg lehet oldani kisebb, vagy még kisebb kapukon keresztül való menetellel. Ilyenkor azért imádkozom, mutassa meg Isten, hogy az ő tisztaságához melyik áll legközelebb. Vannak dolgok, amik kicsit több fáradtságba kerülnek, de menjünk egyenes úton. Másrészt a kívülállók felé való megélés fontos. Volt évfolyamtársaim mondták, hogy nagyon tisztelik a munkát, amit csinálok. Én magam lepődtem meg, mikor a múltkori találkozón többen odajöttek, kérdezgettek, és sok erőt kívántak. Nem vagyok akárhol főosztályvezető, mint sokan mások, hanem egyszerűen azt érzem, hogy a helyemen vagyok, és itt, a helyemen Isten meg tud áldani.

APROPÓ

Matusik Ágnes: Föllebbentett fátylak - Zajlanak az ügynökügyek

Vajon érdemes nekünk a napi politikai eseményekkel foglalkozni vagy annyira fertőzött lett már a közéletünk, hogy inkább tartsuk magunkat távol a témától? Akik az utóbbi véleményt osztják, azok szerint most a zavarosban fogok halászni. Na, nem azért, hogy az olvasóknak beszédtémát nyújtsak, vagy esetleg sebeket tépjek fel, hanem azért, mert úgy gondolom, a napokban kirobbant ügynökbotránynak vannak számunkra is megszívlelendő tanulságai.

Mindenki számára világos, hogy az elmúlt rendszer -úgyis - igyekezett magát fenntartani, hogy besúgókat alkalmazott, akik munkatársaikról, sőt rokonaikról rendszeresen jelentettek az önkényuralmat fenntartó hatóságnak. Sajnos, sok ember életét lehetetlenítették el így. A privát szféra egyetlen elemét sem kímélték. Senki sem lehetett biztonságban. Azok az emberek, akik ebben részt vettek, akár a maguk akaratából, akár megfélemlítés hatása alatt lettek beszervezve - ma is - köztünk élnek. Sokan közülük aktív szerepet vállalnak társadalmi életünkben. Az, hogy a korábbi tettük mennyire volt erkölcsös vagy sem, milyen büntetést érdemelnek, annak eldöntése a bíróság dolga.

Nem gondolom, hogy itt és most pálcát kellene törni bárki feje fölött. Viszont fontos szerintem annak tisztázása, hogy mennyire fontos, hogy felelősséget vállaljunk a tetteinkért. Sajnos, a múlt rendszer hibájának tartom azt, hogy az embereket egy állandó rejtőzködő létre való berendezkedésre indította. Bujkálás, sumákolás, kiskapuk keresése, falazás. Úgy gondolom, hogy emberi életünk alapvető kísértései ezek. Viszont, ha vállaljuk, mit tettünk, ha nem takargatjuk a múltunkat, már nincs mitől félnünk. Nincs, aki napfényre hozná a sötét múltunkat, mert azt mi már magunk megtettük.

Persze, a szóban forgó ügynökbotrány egy sajátságos eset, az akkori kor összefüggésében lehet csak megérteni. Viszont mindannyian elgondolkozhatunk azon, mennyire akarunk a világosságban élni. Úgy érzem, nem akkor érezhetem magam védettnek, ha mindenki, aki tud a viselt dolgaimról, a lekötelezettem, hanem akkor, ha kész vagyok- az Úrtól kapott bátorság birtokában- fellebbenteni magamról a fátylat. Persze, lehet, hogy sokan csalódnak majd emiatt bennem, de sokak számára ösztönzőleg is hathat a példám. Az Úr előtt leplezetlenül kell megállnunk, és nem hazudhatunk magunknak sem. Jó lenne, ha közösségeinkben a múlt, a bűnök megvallása lenne az út, így segíthetnénk egymást a fejlődésben, az Úrhoz közelebb jutni.

Szerkesztőségünk aktuális témákban rendszeresen várja az olvasói írásokat! A cikkeket doc formátumban a mixujsag@mix.metodista. hu e-mail címre kérjük beküldeni!

NAGY VILÁG

Szabó Pál: Digitális kőtábla

A cím egy kicsit furcsán hangzik, és a kőtáblákról Mózes juthat eszünkbe, amint a hegyről lejőve mérgében összetöri őket. Ezzel nem járunk messze az igazságtól, mert ő így tudta megsemmisíteni azonnal az üzenetet, amit át kellett volna adnia a népnek. Manapság pedig legtöbbször az üzenetet, vagy hívjuk inkább információnak meg szeretnénk tartani, őrizni a későbbi időkre.

Nézzünk meg egy könyvtárat: sok-sok könyv, és ha szeretnénk belőle valamit, akkor vagy végig nézzük egyenként, hogy ezt a könyvet szeretnénk-e, és a végén esetleg rájövünk, hogy nincs is meg, vagy próbáljuk rendszerezni őket egy feleslegesnek tűnő folyamattal, időnket rászánva, hogy később a kulcs szavak alapján kereshessünk benne. Ez a kép teljesen ráillik az informatikára is. Azaz vannak adatok, amit bejuttatunk a rendszerbe, és szeretnénk majd visszakeresni, ha szükségünk lesz rá. Ehhez azonban olyan meta-adatokat kell készíteni, amik leírják és kereshetővé teszik az adatbázist.

Ezt általában maximum kétszer szokás elvégezni, de legtöbbször egyszer is elég, amikor az éles rendszerbe valami bekerül. El kell dönteni, hogy meddig van rá szükségünk: egy év, két év, esetleg "örökké" meg kellene őriznünk? Amit törlünk, arról is jó valami leírást készíteni, hogy mi volt rajta. - Ez nem a mi otthoni környezetünket írja le elsősorban, hanem inkább egy iroda működésében van jelentősége. Minden egy idő után átkerül az archívumba, amit már soha nem fogunk szortírozni. Egy zsák, amibe folyton töltünk, és nem veszünk ki belőle.

Miért is írtam le az előzőket, hiszen látszólag semmi közük sincs a kérdéshez. Azért, mert ezen dolgok óriási mennyiséget képviselnek, és ezért nagy probléma a tárolás kérdése. De talán inkább nézzünk egy kicsit ismerősebb dolgot. Pl. floppyn tárolt adatok: ki ne járt volna úgy, hogy ezek eltűntek? Vagy csak nem voltak teljesen olvashatóak. A környezet mágneses hatása jelentős, és kb. két évet mondanak elévülési időnek erre az adathordozóra (a mágnesszalagra is). Azaz ennyi idő után igen nagy valószínűséggel hibák lesznek az adatokban. Egy wincseszterre (a számítógép háttértárolója azok kedvéért, akik kevésbé tudják) öt évet, egy cd-re 5-8 évet mondanak (bár volt olyan, hogy egy baktérium 3 hónap alatt megevett egy cd-t, na jó, eloxidálta, nekem meg a most 5-6 éves cd-im közül néhányat újra kellett írnom, mert jó néhány cd-olvasó nem látta őket). Tehát ezek messze nem örökéletűek. Manapság a tárolás során kb. 60%-ban mágneses adathordozót, kb. 35% optikai, és a fennmaradó részen egyéb (pl. lyukkártya) alkalmaznak.

A kérdés másik fele az az, hogy azon dolgok, amiket próbálunk megőrizni, mennyi ideig lesznek használatban. Ezt a digitális archívum példájával világítanám meg: kb. 2000 táján kezdődött, hogy rögzítsünk képeket, hangot, dokumentumokat digitálisan, hogy könnyebben kereshetővé váljon többek számára (pl. múzeumlátogatás az interneten keresztül, vagy kutatási célokra). A technika annyit fejlődött, hogy kb. 2 év után dobhattak ki mindent, és kezdhették elölről, mert annyival jobb minőséget tudnak most produkálni. De ha most eltennénk a meglévő fájljainkat a gépről az unokáink számára, azok tudnák olvasni? De csak kb. 10 évre előre gondolva? Vagy vissza? A dos alatti word dokumentum nem volt olvasható windows alatt. Vagy egy office xp-s winword 97 alatt. Mi a lényeg? Mi az, ami hordozható, ami időtálló, és használni is fogjuk?

Szöveg esetén az ASCII még mindig olvasható, pedig több, mint 40 éves, de más nem nagyon. Word dokumetumot láttuk, hogy nem az. Talán a POSTSCRIPT formátumok jobbak, de még azok sem az igaziak, mert pl. az ADOBE ACROBAT sem kompatibilis "lefelé". Ami talán kijelenthető, hogy az ASCII, XML, PS formátum néz ki nyertesnek az időtállóság terén. Mi van a képekkel? A képeket pixelenként (képpont) tároljuk, és ez csak veszteségmentes tömörítéssel oldható meg, amiből a TIF tűnik a nyerőnek. Kisebb indexkép készítésére a JPEG megfelelő, de a kép összes információját nem őrzi meg (ha otthon egy JPEGbe belenagyítunk, akkor hamar észrevehetők a 8x8-as kockák, amik a tömörítés során keletkeznek az átlagolás miatt)

A hangok területén a veszteségmentes tömörítés a WAV formátum, így az célszerű. Az MP3 az veszteséges, hiszen elfedi a fülünk által nem hallott tartományt a zenéből. Másrészt a gyártók saját veszteséges zeneformátumokat kezdtek gyártani, terjeszteni. (Minta megőrzésére jó az MP3.) Filmek, videók területén is az AVI formátum az, ami minden képkockát megőriz. Az MPG az veszteséges, és a különféle DIVX-ek is. Mi az, hogy veszteséges? Az utóbbi néhány sorban sokszor használtam ezt a szót, aminek a tartalmát sokan nem értitek. A kép tárolásánál helytakarékosságból becsapjuk a szemünket egy JPEG képen. A filmben is több képkockán néhány referenciakockához képesti eltéréseket tároljuk. A papír nem megoldás, mert a mai vegyileg fehérített papírok hamar megsárgulnak (kb. 10 év), a festék sem annyira időtálló, a színes nyomtatás színei idővel fakulnak.

Mit is keresünk? Optimális tárolási körülmények között időtálló eszközt, amibe egyszer beleírva valamit az megmarad, és az olvasása nem károsítja. Az nem feltételünk, hogy dekódolni tudjuk. Egyelőre elég kezdetleges megoldások vannak a témában (pl. fémlapokra gravírozás - kb. rézmetszet és mikrofilm keveréke, de ez csak fekete-fehér adatokra jó). Látni lehet, hogy az archiválás kérdése sokkal fontosabb probléma, mint a legtöbben gondolnánk elsőre, és még sok-sok probléma megoldásra vár ezen a területen.

RÓLUNK SZÓLVA

Hali: Még mindig egyedül

Előtte csak annyit, hogy vagy azért írok fedőnév alatt, mert szégyellős vagyok, vagy azért, mert azt gondolom, hogy másképp olvassátok a cikkemet így. Nem kell attól tartanom, hogy úgy reagáltok: "ja, ezt ő írja?" Pásztor Zsófi őszinte és hiteles cikke adta az utolsó lökést, hogy bátorkodjak útjára bocsátani levelemet, ami végül, ahogy megírtam, felhívássá is vált.

Egyre sűrűbben érzem úgy - és többen is így vannak, akikkel beszélgettem -, hogy eléggé egyedül vagyok. Nem igazán a társtalanságra gondolok, hanem ami majdnem ugyanolyan nyomasztó: azzal a gondolkodásmódommal érzem csodabogárnak magam a környezetemben, ahogyan a párkapcsolatokról gondolkozom. A kettő együtt néha elviselhetetlen. Hát nem lenne jobb feladni minden meggyőződést, és boldognak lenni, mint a többiek a suliban? Már szinte csak én vagyok egyedül a csapatból...

Aztán általában rájövök, hogy nem. ...Hiszen ők sem boldogok! Sőt... Néha egyedül boldogabbnak érzem magamat, mint azok, akik a maguk útján szereznek maguknak párt és páratlan élményeket. Mint azt a barátnőmet például, aki repült a boldogságtól, amikor végre egy srác kézenfogva kezdett sétálni vele, majd együtt jártak egy ideig... ma pedig az ötödik "igazival" azóta. Vagy a másik barátnőmet, aki kénytelen sűrűn látogatni problémáival a nőgyógyászát. Na nem részletezem tovább.

Miért is kezdtem el ezt a nagy őszinteségi rohamot? Nem akarok tovább egyedül küzdeni. Kérlek, segítsetek. És ezt a legőszintébben kérem. Szükségem van Rátok! És ha néha talán én is alkalmas állapotban vagyok, segíthetek én is annyival, hogy tudhassátok, legalább nem vagytok egyedül. Itt küzdök én is mellettetek.

Ezért írtam most - egyelőre bátortalanul névtelenül -, és arra kérlek, ha van mondanivalód, írj nekem a hali.1@uze.net címre. Várok minden bátorítást, véleményt, tapasztalatot, tanácsot, ami megerősíthet engem. Ja, arról azt hiszem nem sokat írtam, hogy konkrétan hogy is gondolkozom a témáról, de nincs is sok hely itt erre most. Talán sejthető, hogy megpróbálom komolyan venni, amit a Biblia, meg a tesók mondanak. Aki ír nekem, azzal úgyis beszélhetünk erről. Tényleg nagyon érdekel, hogy Ti hogy vagytok vele. Vagy én vagyok a hülye, hogy még így gondolkozom? Ezért vagyok még mindig egyedül?

RÓLUNK SZÓLVA

Uli Nater: Szombat esti szingli láz

"A művészethamisítók felállították a műhelyeiket a szépen renovált főteremben, és nagy erőfeszítéssel próbálnak visszaemlékezni a hamisítandó kép minden részletére." Ám nem a maffia, hanem a 30 FK buli kezébe esett a Budapest VI. kerületi skót templom. A "30 Feletti Keresztények Bulija" a 30 és 45 év közötti szingliknek szól, akiknek a legtöbb gyülekezetben nincs saját csoportja. Itt megismerkedhetnek egymással, és új barátságokat köthetnek. Erre a célra szolgálnak a játékok, mint pl. a képhamisítás játék, de sok idő jut a kötetlen beszélgetésekre, és (aki akar) a táncra is.

A január 15-én tartott buli az első ilyen alkalom volt. Több, mint 80 ember jött el, a többsége budapesti, de még Kiskunmajsáról is feljöttek Pestre, erre az alkalomra. Minden felekezetből érkeztek: egy sokszínű, "ökumenikus ember-keverék". A falon lógtak az érdeklődési körök listái. Oda feliratkozhattak a résztvevők, ha másokkal szeretnének kirándulni, moziba menni, bibliaórát tartani vagy társasjáték estét rendezni - hogy a sok lehetőségből csak egy párat nevezzünk meg.

Amikor véget ért a jó hangulatú buli, sokan megkérdezték: "Mikor lesz legközelebb ilyen alkalom?" Erre április 23-án kerül sor, részletek a www.geocities.com/harminc_fk honlapon. És közben senkinek sem kell magányosnak lenni, hiszen az érdeklődési körök listája alapján most már tudni lehet, hogy kiket lehet egy házibuliba vagy koncertre meghívni.

RÓLUNK SZÓLVA

Szabó Andor: Metodista vers

Valaha elhívtak

oda engemet,

de már nem érdekel

a gyülekezet.

Kedvesen fogadták

árva lelkemet.

Észrevettem azt, hogy

mindenki szeret.

De már nem érdekel

a gyülekezet.

Nagyon meghatódtam,

sírtam keveset.

Szólt az ige hozzám

jót, kellemeset.

Bűneimből Krisztus

hogyan menteget -

de már nem érdekel

a gyülekezet.

Éreztem szívemen

egy kis meleget...

Vittek ide-oda.

Mentem eleget.

Még meg is fizették

a szerepemet!

Ruha, kirándulás,

vendégszeretet...

De már nem érdekel

a gyülekezet.

Bizonyságot tettem...

Isten mit tehet!

Megkereszteltettem

a gyerekemet.

Imádkoznak értem,

senki se temet...

Persze számontartok

pletykahíreket.

Teszem otthonról a

megjegyzéseket.

De már nem érdekel

a gyülekezet.

Néha szidom őket,

rajtuk nevetek,

dolgozom vasárnap,

sosem pihenek.

Csontig kifacsarom

beteg... testemet.

Sokat nézek tévét,

sőt - rengeteget...

Vannak hobbijaim,

ásom kertemet.

Őszintén nem adtam

magam, s pénzemet.

De már nem érdekel

a gyülekezet.

Hűség és barátság?

Gyermekképzetek!

Hogy hiányzik az, mit

én megtehetek?

Süket fülre lel az

égi üzenet.

Elkopik lassan a

lelkiismeret.

Idővel halványul

az emlékezet.

Lehet, hogy nem tudom

mi hova vezet.

Hiába kérek majd

testvéri kezet...

De már nem érdekel

a gyülekezet.

RÓLUNK SZÓLVA

Szabadvélemény - Tavaszi Ifjúsági Konferencia

Piliscsaba, 2005. március 12-14.

"Összességében nagyon jól éreztem magam. Enyhe fenntartásaim vannak a délutáni előadással kapcsolatban. A téma jó, hasznos, de a stílus inkább az utca fiataljaihoz illik, mint egy keresztény közösséghez. Persze "értsd jól", de remélem senkit sem botránkoztatott meg az előadó társasága. A dicsőítések elég jók voltak (csak majdnem mindig akkor hagytuk abba, amikor épp belejöttünk volna). Az új énekek tanulása pedig tanulás legyen, ne pedig "egyszer megmutatjuk aztán tanuljátok meg" szindróma (nem konzervatóriumban vagyunk). Az észrevételek szigorúan jó szándékból javítani kívánás által születtek."

"Jó volt a dicsőítés, az előadó és az előadás, a hely kicsit drága. A filmszemle jó volt, meg is kellett volna dumálnunk de így is jó."

"Még soha nem voltam MEKDSZ táborban de az valami ilyen lehet."

"Jók voltak a kiscsoportos beszélgetések. Nagyon gyakorlatiasak, életszerűek, őszinték voltak. Kár, hogy nem volt itt egy lelkész sem. Az énekek nem voltak most túl jók. Mármint lehetett volna több ismert ének. Az újak közül nem mindegyik tetszett. Jó volt a közösség. Szuper volt a vasárnap esti spontán dicsőítés. Az volt a legnagyobb kár, hogy nem volt MIX koncert. Nagyon hiányzott, mert szeretjük Őket."

"Egy 5-ös skálán, dicsőítés 3, előadás 3, Speilhózni 2. A társaság nagyon jó volt, csak kevesen voltunk (fele annyian mint tavaly). A hétvége kicsit hosszú volt és drága. Az előadás nem volt rossz, kicsit általános ("Isten szeret" - sokszor), kevés volt az igazán lelki dolog. Talán a téma nem volt az igazi. A Spielhózni egyszerűen leírhatatlan volt. (Negatív vélemény) A dicsőítéseken miért nem a Robi énekelt? A kaja tökéletes volt! (Pozitív vélemény) A hétvégén a dicsőítő kívánságműsor volt a legjobb és a táncházon kívüli tánc: (Gyengébbek kedvéért: Robi és Bence)"

"Nagyon jók voltak a programok, élveztem az utolsó napi éneklést és maffiát. Csákány Tamás előadásai építően hatottak rám, a Spielhózni már nem tetszett annyira, de csak az előadó stílusa miatt. A dicsőítéseket nem tudtam jól átérezni az ének összeállítás miatt. Egyébként szuperül éreztem magam. A WC papír azért hiányzott."

"Gratulálni szeretnék a szervezőknek! Örülök az átgondoltan felépített hétvégének. A dicsőítő csoportra azt hiszem idén senki sem mondhatja azt, hogy nem készültek előre. Aki nem vette volna észre: a csoportnak saját, a táborra összeállított - minden napra előre válogatott - "énekrepertoárja" volt, Szabó Palinak köszönhetően a kivetítés azonnal készen állt. A zenekarból a billentyűs srácnak külön köszönöm, hogy tehetségében, jó hangjában részesülhettünk. Felkészültek voltatok. Mi talán kevésbé: az új énekeket esetleg gyakorolhattuk volna többet is, s nem tudom, hogy kell-e erőltetni az angol nyelvű, eredeti szövegek éneklését, ahasználatát. S hogy ezt ráadásul éppen az újonnan előszedett daloknál, ahol még a magyar szöveggel is csak ismerkedőben, "köszönőviszonyban" vagyunk. Vagy ez most "trendi"? Na persze, a nyelvlecke sosem árt, és lehet, hogy most már ez is EU szabvány... Nagyon hasznosnak tartottam azt az 5-8 perc elcsendesedést, amelyet Schauermann Peti reflektálásnak nevezett, s amely alatt mi, a "hangosan betoppanók" esélyt kaptunk az átgondolására annak, hogy miből érkeztünk, hol vagyunk, s mit keresünk. Ez jó volt, s talán hasznosnak tartanék többször beiktatni hasonló pauzákat, önreflexiós szünetjeleket. Azt gondolom, hogy ez nem csak lelki igényességünket, de egymásra figyelésünket is mélyítené. Az első este játékos alkalma ezúttal valóban szórakoztató, felszabadult óra volt. Köszönöm a Szabó-lányoknak. Az étkeztetésünk már-már valóban pazar "élménynek" számított. Csákány Tamásnak református lelkésznek hálás vagyok mély és friss gondolataiért, s hogy súlyos vesekő problémái ellenére vállalta velünk a hétvégét. Különös volt, de azt hiszem egyáltalán nem haszontalan, ahogy Schaeurmann Peti az első előadást megelőzően, a hallgatóság elé felálló előadóval amolyan beszélgetős bemutatást tartott. Élveztem. A Varga Péter előadáson már nem voltam ott, remélem, hogy a hosszú hétvége résztvevőiben nem ő maradt a maradandó emlék. A Spielhoznit azt gondolom nem kell kifejezetten szeretni, mint ahogy valószínűleg Varga Péter sem vár személyének szóló rajongó tiszteletet - az életben egyszer azonban talán meghallgatásra érdemes az, amiről ez az ember szól. Végezetül hadd említsem meg, hogy a fiú kollégium belső környezetével, szálláshelyünkkel kapcsolatban vannak fenntartásaim. Kicsit lepukkant, kicsit igénytelen. Jó ez nekünk? Piliscsabán a szomszédos evangélikus otthon tisztább, "lelkibb" környezete drágább lenne?"

"Számomra a legtöbbet a vasárnapi dicsőítős est jelentette. Amivel úgy nem tudtam megbarátkozni az a Spielhózni. Összességében a hangulatnak örültem a legjobban. Ilyen hangulatot csak Isten adhat."

"Kicsit zavart a lelkészek és a teológusok hiánya, ez minket is minősít. Mi az hogy nincs reggeli áhítat? (Ezt tudja meg a Gyurkó Józsi!) A bemutatkozás legyen bemutatkozás! Drága volt. Ez az erőltetett dicsőítés nem volt valami szívből szóló!"

"Tetszettek a délelőtti előadások. A délutáni Spielhózniról úgy éreztem a stílusa nem ilyen táborba való. Fáj, hogy az egészből kimaradt Isten. Jó volt, hogy az utolsó este sokat énekeltünk és játszottunk."

"Jó volt itt veletek. Örültem, hogy olyanokkal is tudtam beszélgetni akikkel eddig még soha. Az tetszett még, hogy volt pár alkalom, amikor a zenélésen túl tudtunk igazán dicsőíteni. Gyerekek, csak így tovább!"

"A hangulat jó volt, fiatalos. Számomra mindig meghatározók az előadások, örültem az elhangzott jó, építő gondolatoknak, és az utána következő kiscsoportos beszélgetésünkön is jól éreztem magam. Varga Pétert délutánra nem kellett volna meghívni - ez az én véleményem, mert az ő gondolatai kevésbé voltak építőek."

"Ami jó volt: a kaja, és a társaság. A fix dicsőítés szerintem nem csak nekem nem tetszett. Ha kötetlen lett volna, akkor annak nagyobb értelmét láttam volna. A táncház sem volt olyan jó, mert nem mindenki élvezte. A kiscsoportos beszélgetések jók voltak. De a Spielhózni nem nyerte el tetszésemet, és nem találtam ebbe a táborba valónak. A kívánságest jó volt. A sok próba helyett lehetett volna spontán éneklést vagy kötetlen programot szervezni de összességében jó volt. (Minden ami kötetlen és spontán volt)."

"A kaja kiváló! A fix dicsőítésnek nem volt semmi értelme (borzalom) Ha kevesebb pénzért többen eljönnének akkor inkább legyen rövidebb az ifi. A sok próba helyett lehetett volna spontán dicsőítés. A Spielhózni előadásokat szívesen kihagytam volna az életemből. A táncházat legalább olcsón megúsztuk. A filmek tök jók voltak, e nem ezzel kellene a szabadidőt tölteni."

"Érdekes volt a fix dicsőítés, mivel így azt az 5-6 dalt, amit 9-1/2 10-ig énekeltünk vagy tanultunk, már legalább ötödszörre hallottuk az állandó próbálások miatt. Jobb volta spontán dicsőítés Ilus vagy Pisti vezetésével, mikor ha valakinek volt egy kívánsága, ami illett is a reggeli alkalomra, akkor azt spontán bevettük a reggeli áhítatba. A délutáni Spielhózni előadások szabadossága a tűréshatárt súrolta legtöbbször. Jó hogy hosszabb volt az ifi de kár hogy ez a résztvevők számának csökkenését vonta maga után."

"Minden jó volt. De a kaja lehetett volna több, és a fűtés is lehetett volna jobb. Na és a tisztaság..."

"Nagyon örültem, hogy itt lehettem és köszönöm a szervezőknek ezeket a szép napokat. Ittlétem során pár dolgot megtanultam: finoman csomagold körbe, amit mondani szeretnél és mégis légy őszinte, illetve vannak olyan fantasztikus képességű emberek akiknek nincs szükségük vagy nem lenne szükségük mikrofonra (max. énektanárra) A Spielhóznival kapcsolatban csak annyit hogy remélem nem találkozom többet ezzel a rendkívül humoros úriemberrel és mégis néhány dologban igaza volt, de nem hinném hogy az életben bárminemű utasítását követném. Ja és a fűtés! Gyerekek és kedves portás bácsi! Odakinnt fagy jég és hó van, idebennt csak jégcsapok. És a melegben talán a furulya is melegedett volna. Nekem a vasárnap este tetszett a legjobban. Erről csak annyit hogy levetkőztük az Úr előtt a gátlásainkat, felszabadult volt és szívből jött. És ez a legfontosabb."

LAPZÁRTA

Sztupkai Gergő: Néhány vidám sor

- Jézus a kenyérszaporításával kapcsolatban azt írja az evangélista, hogy "Az asszonyokon és a gyermekeken kívül mintegy ötezer férfi evett" - mondja a hitoktató.

- Mit gondoltok, miért csak a férfiakat számolták össze?

- Mert a nők szinte mindig fogyókúráznak, és ezért keveset esznek, a gyerekek pedig mindenhol csak fél adagot kapnak!

Jézus és az apostolok vándorúton voltak eljutottak egy folyóhoz. Jézus száraz lábbal kelt át rajta, Péter mögötte. Ám a többiek alig tettek egy-két lépést, hangos csobbanással derékig merültek a vízben. Péter megfordult, és így szólt hozzájuk:

- Hol a ti hitetek? Bízzatok Istenben és imádkozzatok!

Az apostolok megint nekirugaszkodtak, de újra vízbe merültek.

Péter ismét hátrafordult, de Jézus rászólt:

- Péter, ne prédikálj annyit, hanem mutasd meg nekik, hol vannak a kövek!

Katolikus pap odamegy a szószékhez, és félhangosan odaszól a sekrestyéshez:

- Baj van a mikrofonnal.

- És a te lelkeddel. - felelte a gyülekezet

A temetőben diófák kínálták gyümölcsüket. Két fiúcska sötétedésig gyűjtötte a termést, majd pedig leültek osztozkodni. Két dió kigurult a magas kerítés alatt. Ugyanekkor kívül egy fiatalember haladt el a közelükben, aki rémülten hallotta a hangot:

- Egy a tied, egy az enyém, egy a tied egy az enyém...

A férfi fejvesztve elmenekült onnan.

- Mi történt? - kérdi tőle egy idős ember, akivel összeütközik a temető kapujánál.

- A temetőben a jó Isten és az ördög osztozkodik a lelkeken!

- Ugyan már ezt nem hiszem.

- No ha nem fél, jöjjön és halgassa meg!

Amint visszaérnek a kerítéshez, hallják:

- Egy a tied egy az enyém... ez volt az utolsó itt bent. Van még kettő a kerítésen kívül, abból az egyik a tied, a másik az enyém.

LAPZÁRTA

Sztupkai Gergő: Recept MIX az újesztendőre

Veszünk 12 hónapot,

megtisztítjuk minden helytelen nézettől,

szeretetlenségtől, önzéstől.

Minden hónapot szétvágunk 30-31 részre.

Ezután minden napot úgy formálunk,

hogy veszünk egy rész munkát,

egy rész jókedvet és humort.

Hozzáadunk három púpozott kanál optimizmust,

egy adag bizalmat,

egy teáskanál összeférhetőséget,

egy mákszem türelmet,

egy csepp tapintatot.

Az egészet bevonjuk szeretettel,

földíszítjük a figyelem csokrával.

Kedves mosollyal,

illatos, szívélyes szóval szervírozzuk.

LAPZÁRTA

Szabó Andor: Kedves metodista női társaság

Al Ibi

Alk Aida

Alkalo Ida

Alufó Lia

Elektrom Ágnes

Heu Réka

Hitta Nóra

Hatós Ági

Flor Ida

Katasz Teri

Lezu Hanna

Lera Kata

Luc Erna

Karam Ella

Mangal Ica

Pav Ilon

Presbi Teri

Para Zita

Robb Anna

Szaba Dalma

Szalmon Ella

Szem Eszter

Szerd Adél

Ügyet Lenke

Vám Piros

Ipsz Ilon

Veg Eta