2005. január - V. évfolyam 35. szám

   

"Isten legyen veled minden új reggelen, mikor várakozásteljesen veszed számba, hogy mit kíván tőled az új nap és mit akar neked ajándékozni."

  

(Chr. Spilling-Nöker)

  

Matusik Ágnes

Elmúltak az ünnepek

 

Leszedtük a karácsonyfát, a díszeket visszatettük a dobozba, a városközpontból eltűntek az árusok. A fahéj és vaníliaillat sincs már az orrunkban és a karácsonyi bejgli ízét sem érezzük már a szánkban. Türelmetlenül várjuk a következő fizetést, mert az ünnepi készülődés igencsak megcsapolta a pénztárcánkat. Hetekig heverjük ki a sütés-főzés, takarítás fáradalmait. Mérgelődünk, hogy a vadonatúj ajándék máris elromlott, nem szép, nem ilyenre gondoltunk. Ráadásul nem is garanciális.

 

Vajon ennyi lenne csak, erről szólna a karácsony? Ha a Megválót megkérdeznénk, mit szólna, mivé lett az Ő ünnepe? Vagy eszünkbe jutott más is? Egy olyan ismerősünk, barátunk, aki nem ünnepelhet úgy, ahogy mi megszoktuk. Akinek az ünnepekről a veszekedés, az alkohol, kiabálás jut az eszébe. Észrevesszük őket a hétköznapokon is? Annyira jó tudni, hogy van Vígasztalónk. Én ugyanis nehéz szívvel ünnepelek, évek óta. Mégis annyira jó arra emlékezni, aki most megszületett. Azért, hogy én már soha többet ne legyek egyedül. Nemcsak nekem, mindannyiunknak akar az Úr Jézus a családja lenni. Mégsem könnyű. Észrevenni azokat az ajándékokat, amiket az Úr Jézus elkészített. Érzékenynek lenni az apró örömökre. Meglátni másokat, akik talán még nálam is nagyobb nyomorúságban vannak. Úgy érzem, hogy az ünnepek elmúltával a felelősségünk is nagyobb. Eldől, hogy a szeretetünk csak egy cukormázzal leöntött szentimentális maszlag vagy van valódi tartalma. Az Isten-Gyermekre nem csak a születésnapján kell emlékezni. Ő már az életünk része. Ő ajándékot adott nekünk. Romolhatatlan, értékálló, felmérhetetlen értékű ajándékot, ami csak akkor lehet igazán a miénk, ha továbbadjuk. Ne menjünk el egymás mellett. Imádkozzunk azért, hogy észrevegyük, kivel lehet megosztanunk.

 

Annyira jó azt tudni, hogy most már van kibe kapaszkodnunk, és, hogy most már mi is kapaszkodók lehetünk. Talán egy osztálytársunk van ránk bízva, akinek örömet szerezhetünk azzal, ha megosztjuk vele a csokinkat. Talán egy barátunk, akit hazakísérhetünk. Ha csak egy kicsit sikerül ebből valamit megvalósítani, 365 napos karácsonyunk lehet.

 

Ajándék sokféle lehet. Van, ami idővel romlik, van, ami még értékesebbé válik, van, ami később térül meg. A cikkhez nyújtott segítségét köszönöm: Neked, Németh Iza, az ajándékod sokkal több, mint maci, mécses és szaloncukor. Szeghalmyné Ócsai Ilomának, nagyon tetszik a fenyőág. A mátrafüredi palóc múzeumban dolgozó néninek. Amikor a tolltartót szorongatom, úgy érzem, tényleg jó örömet szerezni. Balláné Gizinek, aki úgy jut eszembe a történtek ellenére is, hogy megsimogatta a fejem.  Gyurinak, köszi minden mosolyodat. És hogy megtanítasz túllátni magamon. Orsinak, aki emlékeztet arra minden beszélgetésünkkor, hogy honnan vezetett ki az Úr, és, hogy tudjak hálát adni. Munkatársaimnak, akik ráébresztettek arra, hogy milyen jó segíteni, köszi, hogy számítotok rám. És legfőképpen Neked Úr Jézus, legjobb barátomnak, aki megtanítasz megbocsátani. Köszi, hogy segítetek abban, hogy az ünnepek elmúltával is tudjak örülni az ajándékoknak.