Kedves Olvasók!

A most induló ifjúsági újságban helyet kapott egy olyan állandó rovat, amelyben kulturális eseményekrõl, a színészek világáról (...) kaptok beszámolót. Már az elején azzal szeretném kezdeni, hogy nem áll szándékomban csupán saját szerzeményeiket közölni, hanem módot kínálunk arra is, hogy Ti kedves olvasók egy-egy témáról elmondhassátok saját véleményeteket, hozzászólásotokat (...) Szeretnénk vitafórumot is indítani, ahol egy-egy esemény, személy, alkotás illetve közrebocsátott témák kapcsán bárki közölheti meglátásait. Igyekszünk nemcsak híres, de egyéni és érdekes színészek életútjairól is beszámolni, (...) a kultúrtörténet emlékei között is kalandozni, illetve napjaink aktuális irányzatairól, elõadásairól és a kultúra fellegvárairól is ismertetõt adni. Az is szerepel elképzeléseink között, hogy riportokat készítenénk (...) Remélem segítségünkre lesztek mindezek megvalósításában, és bízom benne, örömmel olvassátok majd ezt az oldalt.

Eltelt a nyári idõszak és én gondolkodóba estem mirõl is írjak. A nyár, a millenniumi év keretében telítve volt szebbnél szebb kulturális programokkal, de én csupán egyetlen eseményen vettem részt, melyrõl elmondhatom élményeimet. Ez a Budapest 2001 Nyári Opera- és Balettfesztivál volt. Számomra állandó nyári program, mivel mindkét mûfaj nagyon közel áll a szívemhez és túlnyomóan klasszikus zenei beállítottságomnál fogva ezekre szívesebben szakítok idõt. A két héten át tartó fesztiválon öt különbözõ darabot mutattak be, illetve gálaestet szerveztek, ebbõl kettõt nézhettem meg.
Az Operaház, vagy másként az Andrássy úti Ybl palota már önmagában is lenyûgözõ és fenséges, de valahányszor oda megyek, mindig csodálatra indít. Valódi palota ez, melyben – s úgy érzem az épület erre kötelez – mindenki megpróbál illendõen viselkedni.

Az egyik darab, amit láttam P. I. Csajkov-szkij: Hattyúk tava c. balettszvittje volt. Világhírû zenéjébõl sok részletet hallottam már, de egészében látni és hallani mégis más volt. A zeneszerzõrõl azt olvastam, hogy kortársai szerint is tragikus beállítottságú ember volt, de mégis érdeklõdéssel fordult a játékos-komoly gyermekvilág felé. A mese-balett gondolatához a jóság, ifjúság és szépség erejébe vetett hite vezette.
A Hattyúk tava a jó és a rossz harcáról beszél a tánc nyelvén. Az õszinte érzelmek erejének állít példát. Története arról szól, hogy a szépséges, elvarázsolt hattyúlányt – Odettet – csak az igazi szerelem ereje válthatja meg. Természetesen színre lép a megváltó herceg, a gonosz varázsló, a királyi palota vendégserege, varázsíj, hattyúk csoportja, melyeket a rendkívül kifejezõ muzsika varázsol tökéletes egésszé. A zene középpontja Odette bájos és hajlékony alakja, melyet Csajkovszkij emberi vonásokkal is felruházott. Felismerhetõ benne a leánysorsról való elmélkedése. A koreográfusok érdeme az, ahogyan a táncoló hölgyet szinte valódi hattyúnak láttam. A balettnak fontos része a történetnek keretet adó bál. Különbözõ karakter-táncokat adtak elõ, különbözõ nemzeti színezetben. Az elsõ és a harmadik képben fényes táncmulatság keretében orosz, spanyol, nápolyi táncokat és még magyar csárdást is. A tóparti környezet váltotta fel ezt a színes forgatagot kecsesen suhanó hattyúk sokaságának különféle táncformációval illetve a gonosz varázslatával. A végsõ képben ugyanitt teljesedik ki Odette és a herceg vonzalma és a varázslat legyõzése is.

A másik elõadás jóval könnyedebb hangvételû volt. Johann Strauss tollából a Denevér c. operett. Kérdezhetnétek, hogyan került bele ebbe a komoly fesztiválba egy lezserebb darab. Meglátásom szerint a mû majdnem felér egy vígoperával. Komoly erõfeszítést igényel az énekesektõl és a darab nagyon nagy volumenû.
A történet lényege eléggé egyszerû: egy vicces bosszúállás és megleckéztetés. Egy jelmezbálon denevérnek öltözött úriembert barátja egy árokban hagyva nevetségessé tette az emberek elõtt. Egy évvel késõbb ugyanezen úriember barátját, annak feleségét és szolgálóleányát egymás tudta nélkül meghívja ugyanarra a bálra és igencsak kínos helyzetbe hozza õket. A végén természetesen mindenre fény derül és mindenki megbocsát a másiknak. Az egész rendezés nagyszerû volt, emlékszem arra a pillanatra, mikor a báli jelenet elkezdõdött a közönség óriási tapsviharban tört ki, ahogy a felgördülõ függöny mögül elõbukkantak a pompás díszletek és jelmezek.
Strauss zenéje, mint mindig most is telítve volt érzelmekkel. Romantikus, amikor szükséges, pajkos és csintalan is, és nem kicsinyes, ha el akarja kápráztatni a hallgatót. Valahányszor ilyen darabot látok, mindig eszembe jut – és most közhelyek következnek –, hogy micsoda ajándékot kaptak Istentõl ezek a zeneszerzõk, és ezt jól ki is használták. Igaz, mûveik témája nem mindig komoly és nem közvetlenül Istent magasztaló, ám szépek, igényesek, van üzenetük és megörvendeztetik a közönséget. Nem tartom hát hiábavalóságnak meghallgatni. Ösztökél, hogy a dolgainkat én is és Ti is, kedves Olvasók – igyekezzünk minél tökéletesebben végezni, örömet szerezve embertársainknak és Istennek. Bármilyen ajándékot vagy képességet kaptunk Tõle, ne rejtsük, se ne tékozoljuk el.

• Gál Krisztina