Sok szeretettel

köszöntelek Benneteket az Úr Jézus nevében a „hit-élet” rovatban. Nagyon nagy megtiszteltetésnek veszem azt, hogy felkértek ennek a résznek a szerkesztésére. Nem akarok nagy programokat írni, mint a választások elõtt, abból kaptok úgyis eleget jövõre. Mégis szeretnék valamilyen irányt meghatározni, amelyet késõbb, közösen úgyis alakíthatunk, formálhatunk. Ez nem az én rovatom lesz, nem én fogok nagy okosságokat írni, hanem azt szeretném, ha Ti tennétek ugyanezt! Jó lenne valóban együtt, közösen dolgozni!

1. Minden számban szerepelhetne legalább egy bizonyságtétel. Biztos sok érdekes, furcsa esetleg váratlan dolog történik Veletek egy hónap alatt. Ezeket nagyon szívesen veszem, ha elkülditek a címemre. A fogalmazásnál ne görcsöljetek! Gondoljatok arra, hogy a legjobb barátotoknak írtok, nem pedig egy felügyelõ-bizottság elõtt felvételiztek. Az Úr Jézussal való kapcsolatotokról írtok, nem pedig tudományos dolgokról.

2. Mivel ifjúsági újságról van szó, elengedhetetlen, hogy az ifjúság kérdéseivel ne foglalkozzon. Itt nincs hitetlen vagy eretnek. Ha valamilyen bibliai-, vagy hitbeli kérdés foglalkoztat, akkor kérdezz rá nyugodtan. Megpróbáljuk „szakértõk” bevonásával megválaszolni azokat a dolgokat, amiket egyáltalán meg lehet.

3. Nagyon érdekelne még az is, hogyan folyik egy ifi-óra egy-egy körzetben, milyen témákat dolgoztok föl, mi alapján. Egy-egy ilyen átdolgozott témát akár közre is adhatnánk, hogy mindenki épüljön belõle.

4. ??? Most Ti jöttök! Bármilyen ötletetek van, ami úgy gondoljátok, hogy belefér ebbe a rovatba, szívesen veszem. Amennyiben nem írtok, úgyis jó, de akkor unalmas teológiai és dogmatikai kérdéseket fogunk taglalni és senkit se fog érdekelni. Segítsetek, írjunk együtt!

Úgy gondolom, hogy a Krisztus-követés nem egy életidegen, szégyellni való dolog. Egy nagy gazdagság, és egy személyes kapcsolat valakivel, Aki ismer Téged. Aki nem azt várja, hogy mindig jó kedved legyen, hogy a legnagyobb fájdalmak között is örvendezzél. Nem egy természetfölötti, természetellenes dolgot kér, hanem azt, hogy bízzál Benne, és akkor õ tesz képessé arra, hogy örülj akkor, amikor éppen nem sikerül úgy, ahogy elgondoltad. Lehet beszélni nagy hitkérdésekrõl, lehet teológiai vitákat folytatni, lehet bizonyítékokat felhozni Isten létezésérõl, illetve be lehet bizonyítani azt, hogy nem létezik, de egy dolgon ez nem változtat: „Az a szeretet, hogy õ szeretett minket és elküldte a Fiát engesztelõ áldozatul bûneinkért.” Tehát szükségünk van Õrá, és Õ maximálisan segíteni akar mert szeret. Errõl szól a mi hitünk, az én hitem; hogy Valaki engem és én is õt, nem pedig arról, hogy nekem van igazam mindenkivel szemben, és ezt be is bizonyítom. Az Úr Jézus adjon nektek erõt az elkövetkezendõ évre, mindenféle vizsgánál, felvételinél, utazásnál és bizonyságtételnél!

• Kovács Zoltán

A cím, ahová a leveleket várom:
1133 Budapest Kárpát u. 37. IV./16.
E-mail: kovacs.zoli@freemail.hu

Hagyd, hogy szeressen az Isten!

Február óta egy könyvtárban dolgozom. Ez életem elsõ igazi munkahelye. Mondanom sem kell, mekkora kihívás volt ez számomra. Valamit évekig tanulsz, elméletben már mindent tudsz, és most ezt a tudást kell megmutatnod ország-világ elõtt. Bizonyítanod kell a fõnököd, a munkatársaid és egy kicsit talán Isten elõtt is.
Az elsõ hetekben nagyon sokat imádkoztam és olvastam a Bibliát, mert úgy éreztem, óriási szükségem van Istenre. Olyan bizonytalanak éreztem magam, mint egy kisgyerek az elsõ lépéseknél, és Isten pont így gondoskodott rólam. Bátorságot adott, észt, hogy minden új dolgot a fejembe tudjak vésni; munkatársaim türelmesek és segítõkészek voltak. Sikerült beilleszkednem, és a munkába is egyre jobban belejöttem. Magabiztosabbá váltam, és kezdtem elfelejtkezni Istenrõl. Nem volt már olyan fontos, hogy a segítségét kérjem, mint a járni tanuló gyermek, minél biztosabban lépked, annál gyakrabban utasítja el a szülõi segítséget.
Egy idõ után úgy éreztem, hogy valami hiányzik. Egyre fáradtabb és üresebb lettem. Tudtam, hogy Isten az, aki hiányzik, de hiába kapkodtam fûhöz-fához, vagy épp a Bibliámhoz, úgy éreztem: csapdába kerültem. Már csak kiáltani tudtam: Segíts rajtam, Istenem!
Isten válaszolt. Eljött augusztus hatodika, és vele a Benkõbokorban megrendezett tábor. Mindenképpen menni akartam. Azt mondtam: itt történnie kell valamilyen változásnak. Ha itt nem, akkor sehol. Tudjátok soha sem gondoltam volna, hogy Isten még ilyen állapotban is meg tud engem szólítani. Nem arra készültem, hogy személyesen hozzám – Kovács Ilonkához – beszélni fog, csak valami változást akartam. Miközben a Bibliát olvastam, az elõadást hallgattam, vagy közösen beszélgettünk, nagyon sokszor ráismertem magamra a szavak mögött. Akkor például, amikor elhangzott ez a mondat: Azt, hogy Isten szóljon hozzád, hogy feladatot bízzon rád, hogy rajtad keresztül másokat megszólítson; semmivel sem tudod kiérdemelni. Azért van ez így, mert számára Te magad vagy a fontos, és nem az, amit úgy érzed, hogy tenned kell.
„…hogy megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét…aki mindent megtehet, sokkal bõségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk” (Efezus 3,19-20)
A hét végére világossá vált számomra, hogy Isten bármilyen állapotomban számít rám. Felemel és használ, még ha nem is látom az eredményét.

• Kovács Ilona