Bizony, bizony, bizonyosság

Az elmúlt hónapban egy konferencián voltunk együtt. Mindig izgalommal kutatom egy ilyen eseményen azt a listát, amelyen a szobatársaim szerepelnek, mivel az esti alvás számomra mindig egy nagy megpróbáltatás. Sajnos ilyen irányú félelmeim beigazolódtak, így pihenés helyett táncolnom kellett, mert két szeretett metodista szobatársam olyan koncertet adott – horkolásával –, hogy arra mindent lehetett csak aludni nem. Amikor az egyik elhalkult, felerõsödött egy másik szólam. Voltak olyan idõszakok, amikor elkezdtem reménykedni, hogy vége, amikor újra rákezdett. Néha három-négy szólamban is szólt az elõadás. Ekkor eszembe jutott, hogy ez az érzés valahonnan ismerõs. Hánykolódni, nyugtalannak lenni egyszerûen nem találni a békességet. Igen, valahogy így néz ki a lelki életem is sokszor. Az alapja mindennek a bizonytalanság, tovább megyek a bizalmatlanság. Ki az, aki fél ? Az, aki nem bízik, vagy nem mer megbízni senkiben. Az ember pedig „gyárilag” ilyen: szeretne bízni, de mégsem tud, ebbõl kifolyólag pedig fél, és bizonytalan.
A bizonyosság soha nem egyedül az emberen múlik. Milyen sokszor mondjuk vagy gondoljuk, hogy hú akkora bizonyosságom van valami felõl, hogy a többiek hite az enyémhez képest kismiska. Késõbb pedig úgy kell összekaparni a földrõl, mert egy ember úgy nézett rám, hogy azonnal elvesztettem minden bizonyosságomat. Nem történt semmi különös, csak annyi, hogy felhangzott egy újabb „horkantás” miközben aludni szerettél volna. Azt látod, hogy csak táncolsz – mint én azon az estén, az amúgy kényelmes ágyban. Ne téveszd össze a bizonyosságot a magabiztossággal. Pál elmondja mi az a bizonyosság: „Isten Lelke a mi lelkünkkel együtt tesz bizonyságot arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk”. Saját magad erre képtelen vagy. A bizonyosság lényege az, hogy Isten elfogad, nem pedig az, hogy milyen nagyszerû srác vagyok; határozott és magabiztos.
Lehet, hogy eleged van az egészbõl. Megkérdezed magad, hogy miért vagyok bizonytalan, biztos én vagyok az egyedüli és a legszerencsétlenebb hívõ. Ami a legfontosabb ilyenkor, hogy Istennel van dolgod, és nem emberekkel. Õ akar megszólítani, Õ Téged akar megszólítani és nem a másik embert. Õ a Te válaszodra kíváncsi nem pedig a legjobb barátodéra. Ha azt szeretné tudni, akkor õt kérdezné. Szeretné, ha szabad lennél véleményektõl és érzésektõl függetlenül attól, hogy ezek építõk vagy éppen leépítõk. A szabadságot magadtól és másoktól az mutatja meg a legjobban, hogy tudsz-e ugyanarra igent és nemet is mondani. Amennyiben igen, akkor szabad vagy tõle, és a legnagyobb „horkolás” közben is képes vagy aludni, mert nem az adott helyzet tart a kezében Téged, hanem Te azt a helyzetet, és az Atya pedig téged.
Lehet a nagypárnád a fejedre húzni és azt mondani, hogy nem veszek tudomást arról, ami kint folyik, miközben szinte remeg a levegõ a horkolástól, aminek te vagy az epicentrumában. Attól még, hogy nem hallod, horkolnak. A bizonyosság nem annyiból áll, hogy na, legyen meg azután kész, jól van. Újból és újból próbáknak kell alávetned, kérdéseknek. Újból és újból olyan ajtókhoz érsz, amelyek zárva vannak és Te nem tudod kinyitni. Esetleg csapdákhoz, amiket nem látsz. Itt nem az a kérdés: észreveszed-e a sas tekinteteddel, gyõzelmes életet élsz-e, hanem az, hogy a kapcsolatod az Úr Jézussal megmarad-e ? Még egyszer hangsúlyozni szeretném, amit Pál mond: nem egy bizonyos dolog felõl van bizonyosságom (pl. Istentõl bizonyosságot kaptam, hogy Mariska lesz a feleségem, vagy Oszkár a férjem, – elnézést a Mariskáktól és Oszkároktól) hanem afelõl, hogy Isten gyermeke vagyok, Õ szeret engem, és ez mindennél jobb. Így az sem érdekel, ha Mariska nem jön hozzám feleségül, mert Isten a legjobbat akarja nekem. Szabad vagyok. Meg kell szoknom, szoknod a horkolást! Tudnod kell aludni mindeközben. Merj kérdezni, merj bizonytalan lenni és ne szégyellj erõt kérni!
Ki is lehet menni a szobából egy másik szobába, ahol esetleg nem horkolnak. Elegem van a hívõ életbõl, ha ez ilyen nehéz! Nem ilyen a keresztyén élet, jóllehet a harc saját magammal is része annak. Ugyanezek a nehezebb idõszakok megvannak a legnagyobb ateista ember életében, de õ így veszi fel: mivelhogy nincs Isten, ezért valahol biztos én hibáztam, de megfeszítem minden erõmet és jobban igyekszem, és jobban figyelek. Míg te: Mivel Isten része az életemnek tudja miért engedi meg. Ne menekülj el, hanem szokd meg a horkolást ! Bízzál Istenben!
Wesley Sámuel mondta fiainak a halálos ágyán: a bizonyosságotokat soha ne veszítsétek el, mert ez a legfontosabb. A legerõsebb vigasztalásod lehet: Isten alkotott, az Õ kezében vagy, csak bízd Rá magad!

• Kovács Zoltán

Hit-élet rovatcím: 1133 Budapest Kárpát u. 37. IV./16.
E-mail: kovacs.zoli@freemail.hu