2002. április - II. évfolyam 8. szám

 

Schauermann Péter: "...igazat, de rész-igazat mond. Hát nem gyönyörû?..."

George: "...még nem ismerte a kereszténységet, természetvallások voltak..."

Csernák Zsófia: "...homoszexuális is lehet hívõ keresztyén, de nem szabad..."

Schauermann Andrea: "...mit választ a fõszereplõ barátaival együtt:a drogot..."

Urbán Tibor: "...csak menni már, mindegy-elõre!/Csak menni még, csak..."

Siptár Miklós: "...központba kerül, s az emberek tátott szájjal hallgatják..."

Gál Krisztina: "...jól felborítja egy szekrénybõl elõkerült holttest, majd..."

Lakatos Lilla: "...van, hogy inkább az érzelmeire kell hatni. Fontos dolog..."

Lakatos Judit: "...volt, ahol a szövetség katonái gyújtották fel a sátrakat..."

 

 

Memento

Khaled A. László

 

Hûvös volt a hajnal. Megborzongtak a testek s ezt három olajfalevél nem bírta tovább. Csöndben alászálltak. Zuhanóvitorlázás. De nem vette õket észre senki. Az ezeréves fák hallhatatlan morogtak. A lábdobogás lassan elhalt, a csapat távolodott.

 

Csak a legutolsó gyógyulás idõzött még magányosan a sötétben. Kevesen látták és még kevesebben értették, hogy a két és fél perc idõ, a fáklyavilágos tér, és az illanó szó miként lehet elégséges feltétele egy fül, egy kard és egy véresnek nevezhetõ félelem szerencsétlen konstellációjának megjavításához.

 

Alászálltak a hegyrõl. Gyors volt az út, hiszen éjszaka volt. Ilyenkor fürgelábú az óra és iparkodik a jó szándék is hazafelé. Õk nem ezért siettek. Nekik még dolguk volt, talán történelmi, talán emberi - ezt maguk sem tudták pontosan, de nem is kérdezte õket senki. Csak siettek.

 

Az udvaron megálltak. "Jó. Itt vagyunk. Dimenziót váltunk, megállítjuk az idõt, a hajnalt. És még valamit, csak azt nem tudjuk mi az." Kényelmesek lesznek. A köpés rutinból megy, és itt már könnyebb a körül nem határolt, indokolatlan formájú tett is - a pofon. A verés. A gúny.

 

A hallgatóság a fény köré gyûl, melegséget keresnek, de ettõl még nem lesznek jobbak. Olajlámpa körül repkedõ éjjeli bogarak, rovarok. Mély zümmögés. Sötét gyanakvás lepi el az udvart. Majdnem sötétebb, mint a szétterülõ füst. Fojtogató. S a szemeket mintha csípné is: összeszûkülnek. Kínos kérdésekre készülnek, anélkül, hogy bármiféle alapjuk is lenne ezt megtenni. Itt mindenki sokat hisz magáról. Itt senki sem ismeri magát.

 

Talán csak egy ártatlan kakas tesz szabadon. Nemsokára. Addig még mindenki elveszt mindent. Kérdések csattannak - öncsalás. Válaszok tagadnak. Hûtlenségdarabkákra törnek az egészek.

 

Végül a fegyveresek szennyes istenkísértései kopognak a falakon. A foglyon. Pofonos prófétaleckék. Most már semmije sincs. Most már elvesztett mindenkit - miközben még csak most kezdõdik. Az egyik pofonban törik össze a hajnal. Vége. Felsír a kakas. Felnéz. Fogoly. Falak. Semmi. Csak a tekintete maradt. És szeret. Gazdagon szereti. Mégis.

 

Õ zokogni megy.