2002. október - II. évfolyam 13. szám

 

Schauermann Péter: "...siránkozunk, hogy hogyan õrizzük meg identitásunkat..."

Hecker Héla: "...ajtó, amelyre ez van kiírva: Mr. Halál - Welcome to my home!..."

Csernák Zsófia: "„...A tábor - ha egy szóval akarom jellemezni - felejthetetlen..."

Lakatos Lilla: "...Jó tudni, hogy a környezõ országokban is vannak metodista..."

Mécs László: "...Eszmék emlõin nõttem, ereimbe csempészték az elmúlást..."

Vas Bence: "...felelõsségére bízom, hogy jelezze szá­munkra tévedéseinket..."

Gál Krisztina: "...nem szükséges feltétlenül minden vitába belemenni..."

Kiss Gyöngyi: "...idõben mûködött Ézsaiás próféta. Megtérésre szólítja a népet..."

John Wesley: "...törekedtem teljes törvényét megtartani külsõleg is, belsõleg is..."

 

Isten, az Ember és Jézus

Khaled Abdo László

 

Õszintén szólva volt szerencsém egy felemás családban felnõni. (Ennek a sokoldalú felemásságnak most csak egyetlen - mellesleg talán leglényegesebb - oldalával szeretném ezt a remélhetõleg nem haszontalan diskurzust útjának indítani. Egyfajta sorozat lenne ez, amelyben bátorkodnánk újságunknak, most már több mint egy éve írásba fektetett leglényegesebb szerepeit betölteni, miszerint célunk "az ifjúság látókörének és gondolkodásának szélesítése", a szerkesztõknek pedig "elsõ számú feladata az ifjúságokkal való kapcsolatok létrehozása és azok fenntartása". E feladat mögé természetesen mi adjuk meg azt a tartalmat, amelyet a "szélesítés" eszközének gondolunk. Ebben áll felelõsségünk. Mert ne feledjük el, hogy az újság is csak egy formája és lehetõsége annak, hogy párbeszédbe elegyedhessünk a körülöttünk állókkal, mondjuk például arról, hogy micsoda az ember, miben látható Isten, és ki lehet Jézus. Itt szeretném rögtön figyelmetekbe ajánlani, hogy a ZENE rovatban, Vas Bence vezetésével egy effajta diskurzus veszi kezdetét - ld. 7-8. oldalon "Beszéljük meg: a Liturgiát (avagy sorozat a kántorságról és a gyülekezet életérõl)" címû bevezetõ írást, "nyílt levelet".)

 

Nos, úgy alakult, hogy egy iszlám-keresztény családban nõttem (és növök)fel. Ezért, amikor 2002 szeptemberében a Pécsi Egyetemi Lelkészség ökumenikus mûködési keretei között, a pécsi metodista ifjúság lehetõséget kapott arra, hogy teaház-programjának nagyobb nyílvánosságot szerezzen - vagyis, hogy teaházat tartsunk az egyetem falain belül -, az indiai és irodalmi teaházunk tapasztalatai után, arra vetemedtem, hogy javasoljam egy arab teaház megtartását, és vállaljam a tartalom kidolgozását. No persze ki más is tehette volna? Nagyjából együtt élek az iszlám ún. tartópilléreivel. Itt kacskaringózok közöttük 2 és fél szobában. Látom az ötszöri imát a szõnyegen Mekka felé, látom a böjtnek tiszta egy hónapját (ramadán), hallom a szót: "Lá iláha illá Allah..." (Nincs más Isten csak Allah...)- hitvallás gyanánt. Gyakorlatként ott van még a pénteki közös ima, a Jakovali Hasszán dzsámiba’, alkohol- és disznóhús-hagyás, különben nincs ebéd...

 

Valószínûleg ez nagy dolog.. Átélni azt, amivel sokan csak együttélünk: ti., hogy egy olyan világfaluvá lett a Kék bolygó, ahol nem egyszerûen arról beszélünk - mellesleg csak egy-két száz éves örökségként -, hogy nagymamám római katolikus, hitvesem református, barátom adventista, magam pedig metodista vagyok, de korszerûen már arról van szó, hogy apám muszlim, a kertészbácsi buddhista, a Tompa Mihály utca 52-ben pedig éppen van egy metodista kápolna is. Így pedig már ezredévek fognak összetalálkozni küszöbünkön, s hogy ha ma még nem, akkor majd holnap, amikor este 6 órakor elkezdõdik egy arab teaház és megjelenik két arab család is (természetesen feleséggel és sok gyerekkel), vagy holnapután, amikor a kastélykertbe megérkezik a 68 éves kertész és a meditáció mélyén levõ tisztaságról mesél, vagy csak harmadnapra, amikor majd kezünkbe akadnak  könyvei a végsõ valóságnak, melyek szemtanúi és válaszadói a világnézeti verseny kérdéseinek.

 

Sorozatba kezdünk bele. Mert keresztényként kiállni, beszélni, és elõadni magunkat, ilyen körülmények között még pontosabban kellene tennünk. És van itt egy különös dolog. Mindenek gyökerén, számvetéseink legvégén úgy tûnik, hogy egyetlen személy fog állni: Jézus. Vajon egészen személyesen tisztában vagyunk-e vele ki õ? Vajon egészen tisztában lehetünk-e? Aggodalomra semmi ok: akikkel együtt élt, ez még azoknak is gyakorta problémát okozott. Haladásunkban legyen segítségünkre egy talán nem annyira ismeretlen nevû ember -John Wesley - ifjúkorának egy-egy darabkája, lépcsõje (ld. 11.oldal), és még valami: az a kinyújtott kéz, amely oly sokszor fordul barátságosan felénk valahol útban Samária felé - vagy Kapernaumban? Már nem tudom...