2004. június

 

Orsós Krisztina

Lehajtott fejjel

 

Egy kedves barátom megkért, hogy írjak pár sort az áprilisban eltöltött egy hetes lengyelországi utamról.

Azóta eltelt már egy kis idő, de ez nem mindig számít! Ez a kirándulás nem egy egyszerű kis kirándulás volt! Mit jelentett ez számomra? Felmerült gondolom már bennetek az a kérdés, hogy miért is voltam Lengyelországban? Mit csináltam ott? Hogy kerültem oda?

Kezdjük az elején...

 

Gondolom sokan tudjátok, hogy ebben az évben volt a Holokauszt 60. évfordulója. Ez alkalomból az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programja és a Történelem Tanárok Egylete egy auschwitzi tanulmányi kirándulást írt ki, amit egy pályázat lévén lehetett megnyerni. A felhívásra velem együtt (az egész országból) 494 diák és 143 tanár küldte be pályázatát. A pályázatom megírtam, de eszembe sem jutott, hogy esetleg... talán megnyerhetem(?)! Mikor megtudtam, hogy mindössze csak 25 diák mehet az egész országból... nem adtam magamnak sok esélyt!

 

Olyan "nagy" ez az ország és csak 25 diák!!! 

 

A zsűri mégis... a legjobbak közé sorolt! Személyre szóló levelet kaptam az OM.-tól amiben értesítenek, hogy: "Pályázatát amelyet az auschwitzi tanulmányi kirándulásra kiírt felhívásra beküldött a bíráló bizottság elfogadta és a legjobbak közé sorolta. Így a 2004.április 13-17 között zajló kiránduláson Ön is részt vehet!"

Bekerültem! Megnyertem! Nagyon örültem! Tudom, hogy ez most furcsán hangzik, hiszen hogy is lehet örülni egy Auschwitzba szóló "kirándulásnak"! De örültem, hisz megcsináltam egyedül és ez számomra sokat jelentett!

 

Eljött az indulás napja. Budapestről a Hősök teréről indultunk egy nagy emeletes busszal. A társaság nagyon jó volt! Az ország minden részéből jöttek kezdve Szegedtől egészen Nyíregyházáig és persze jómagam Dombóvárról! Pontos egyeztetések és többszöri névsor olvasás után elindultunk Lengyelországba!! Krakkóban aludtunk egy Royal nevű háromcsillagos szállodában. A programok jól voltak összeállítva  a hét mondhatni eseménydús volt!

 

Az első nap megnéztük a Wawelt és az Óvárost, Délután pedig a Zsidó Kulturális központban Féner Tamás fotókiállításán vettünk részt, amelyen ott volt Schweizer József nyugalmazott főrabbi is! Este a sajtó részvételével a program szerint Magyar Bálint oktatási miniszterrel de sajnos helyette Vágó Istvánnal volt egy közös beszélgetésünk a dolgozataink alapján.

 

Másnap... AUSCHWITZ-BIRKENAU... ez a nap számomra... ezt nehéz megfogalmazni, hogy mit is jelentett. A pályázatomban nagyon sok miért hangzott el! Miért történt meg? Miért kellett meghalniuk? Miért? Miért? Miért? Mikor leszálltam a buszról megláttam Birkenau szögesdrótjait és a barakkokat... nagyot sóhajtottam és ismét egy miért hangzott el bennem. Birkenau kb.175 hektárnyi területen fekszik, ahol több mint 300 barakk állt! Nem mind maradt meg a mai napig, de majdnem éppen áll 45 téglabarakk és 22 fabarakk. Borzasztó volt látni azt a vasútisint melyen a "halálvonatok" befutottak, azon a rám-pán  állni, ahol kimondták a végső szót....  "élet" vagy halál?(!)

 

Megfogalmazódott bennem az a kérdés, túl éltem volna??? Bírtam volna mind fizikailag mind lelkileg??? Nem hiszem! Ahogy ott álltam és néztem a barakkokat, a sínt , a rámpát az őrtornyokat... akármerre néztem... úgy éreztem ismét lejátszódik előttem a történelem. Ott állok egyedül és nem tudok rajtuk segíteni... nem menthetem meg őket!!! Nem bírom! Elég! Lerogyok a sínre... Sírtam és közben ordítani szerettem volna... de nem bírtam megszólalni! Nem bírom egyedül... mikor úgy éreztem elveszek, odajött egy kedves barátom, leült mellém,  megfogta a kezem, megszorította és... együtt sírtunk csendben...

 

Valamivel később megtöröltem a szemem, felnéztem, sóhajtottam egy nagyot és megpróbáltuk az érzéseinket kicsit háttérbe szorítva együtt tovább menni az előttünk álló úton.

 

Birkenau és Auschwitz számomra megtanította, hogy a Holokauszt nem csupán csak egy szó! Ez a kifejezés történelmet rejt magában, ami rólunk emberekről, a múltunkról szól és amit sosem szabad elfelejtenünk!!! Birkenauban látott barakkok, lerombolt gázkamrák, fertőtlenítők... mind-mind tisztán tükrözik a múltat! Auschwitzban mit sem sejtve bementem egy terembe lehajtott fejjel. Felnéztem és kb. 7000kg haj! Ki kellet mennem csak nehezen tudtam újra bemenni, és felnézni. Látni a ciklon B gáz dobozait... ijesztő volt! Bőröndök névvel ellátva, fogkefék, mankók, szemüvegek... és minden darabhoz tartozott egy valaki! Ezeknek a tárgyaknak valaha gazdájuk volt. Fényképek melyeken életerős férfiak, gyönyörű nők, mosolygós gyerekek, kicsi babák, öreg bácsik és nénik és mind-mind halott! Nem élnek! Meg kel-lett halniuk! De miért?

 

Auschwitz-Birkenauban  a nácik mintegy fél millió zsidót és több ezer magyar romát öltek meg!!

 

Valaki megkérdezte tőlem: "Nem bántad meg, hogy kimentél?" NEM! Szembesülnöm kellett mindazokkal a borzalmakkal, melyek sajnos a történelem folyamán megtörténtek, hogy átérezzem azt, hogy mi is az a Holokauszt! Meg kellett tanuljam, hogy az életben vannak olyan kérdések, melyekre nincs válasz!

 

Ahogy a dolgozatomban feltett kérdésekre nincs válasz, úgy a Holokauszt kérdéseire sem kaphatunk talán soha megfelelő választ!