Kedves mindnyájatok!

Nyakig benne vagyunk – ha szabad ilyet mondani – a hálaadás idõszakában. Legtöbb gyülekezetünkben ilyenkor tartjuk a jól megszokott ünnepségeket. „Jól megszokottan” adunk hálát? A következõ bizonyságtételek segítségetekre lehetnek annak átgondolásában, hogy mi késztethet belülrõl az Isten felé való igazi hálára.
„Ha életem már Tenéked adtam, mi érdekelne még egyéb?” – gondolatok a mindennapi hálaadásról. „Köszönöm a hetet..., a családot..., az iskolát... – és légy velem.” Mondod a reggeli imádban, miután valahol felütötted a Bibliád és elolvastál egy fél fejezetet. Álmosan kimászol az ágyból és még félig csukott szemmel hozzáteszed: „Uram, segíts túlélnem ezt a napot is.” Reggeli, rohanás, az iskolába beesel, dolgozat, eleged van. Haza, tanulsz, éjfél, lefekszel – „majd holnap imádkozom”, mondod minden este megfogadva a javulást, pedig tudod, hogy nem fog változni semmi. Mentegeted magad és helyzetedet. „Miért legyek hálás és mit köszönnék meg? “– kérdezed. „Ez a nap is olyan, mint a többi. Olyan, amilyen a holnapi és az azutáni lesz. Pedig én mindent megpróbáltam!”
Meddig jutott el a reggeli ige, amit olvastál? Talán bedobtad a Bibliád az ágyba, mikor felkeltél és még este is ott találtad a bevetetlen takaró és párnakupacon egy elhagyott csatatér egyetlen reménységeként. Hol van már az az üzenet, amit az Úr a vasárnapi prédikációban neked ígért? Hol van már az az ígéret, amellyel elindultál hívõ életed útján és amely ígéretre támaszkodol minden dolgodban? Nem örülsz, hogy futhatsz pályádon, nem örvendezel, nem adsz hálát és egyébként sem vagy hõs. Lerovod a kötelességedet, megteszed, amit a közösség és a család kíván, de ez is inkább teher, mint lelkesedésbõl jövõ szolgálat.
„...borulj le Istenednek az Úrnak színe elõtt. Azután örvendezz mindannak a jónak, amit Istened az Úr ad neked...” Mit jelent számodra a hálaadás? Mivel van tele a szíved? A hálaadás örvendezés Isten elõtt, amibõl a mi erõnk fakad. Nem csak a mindennapi teendõkhöz és feladatokhoz, hanem hívõ életünk beteljesítéséhez, átadásához és megéléséhez is.
Most, a hálaünnepek sorozatában, gondold végig mindazt, amin átmentél! Állj meg, fordulj vissza és nézd meg honnan indultál és hogyan kezdted ezt az évet! Emlékezz vissza, mit vártál és mi az, amit azóta változott benned és körülötted. Mi az amit ettõl az évtõl kaptál, amit ebbõl az évbõl a magad számára learattál. Vizsgáld meg önmagad! Hányszor volt a hála csak a mindennapi kötelesség, hányszor koppant üresen a köszönet a porblémáid rideg falán és hányszor lehettél volna telve örömmel, ha észre veszed a mindennapi csodákat?
Ne nagy dolgokat keress. Az életed Istennél van elrejtve. Õ tudja minden gondolatodat és ismeri minden lépésedet. Lehet, hogy ad nehézségeket, de neked bizalmad lehet Õbenne és gondjaid között is hálát kell adnod mindenért, mert ez a mi hívõ életünk mozgatórugója.
„...és hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem.”

• Kiss Gyöngyi

Mindvégig az igére...

Tök normális életem volt mindig is, a szüleim keresztyének, és az õ elmondásuk szerint már három éves koromban megtértem. Én ezt el is hittem, sokkal egyszerûbb volt azt mondani, hogy: Már megtértem három évesen!, mint belegondolni abba, hogy ez tényleg így van-e. Aztán végül kénytelen lettem elgondolkodni azon – cseppet sem kellemes körülmények között –, hogy vajon Istené-e már az életem. Az iskolaév befejezése elõtt cisztát találtak a szervezetemben, amit azonnal ki kellett vágni. Nem volt egy halálos dolog, másfél hét alatt meg is gyógyultam. Akkor kezdõdött az egész hercehurca, amikor a begyógyult seb magától összehúzódott. Sajnos nem véglegesen, és a legközelebbi kifakadásnál már el kellett menni az orvoshoz. Õ azt mondta, hogy a legjobb lenne 4 napon belül megmûteni, mert úgyis ez lesz a legjobb megoldás. Adott gondolkodási idõt másnapig. Nagyon veszekedtem Istennel, mert nem akartam már másik mûtétet. Aztán, mikor végre abbahagytam a bõgést, elõvettem a Bibliát, hogy Isten vezetését kérjem. Azt a történetet olvastam, mikor Pál a viharban bíztatja az embereket, hogy ne féljenek, Isten vigyáz rájuk, egy hajuk szála sem fog meggörbülni. Rettentõen megnyugodtam, és a dokinak másnap azt mondtuk, hogy a mûtéttel várunk a nyár végéig. Én mindvégig arra az igére támaszkodtam, amit Isten adott nekem. Azt, hogy meg fogok gyógyulni, bár ez orvosilag képtelenség. Nem volt könnyû, mert a sebem a nyár alatt többszöris begyógyult, majd újra kifakadt, és sokan mondták, hogy úgyis mûtété lesz a vége, de erre megpróbáltam nem odafigyelni. A papám mondta: Ha kaptál Istentõl egy ígéretet, akkor kapaszkodj bele, kérd számon Istenem, és ne bizonytalanodj el!
Meggyógyultam. Nem mûtöttek meg. Élõ példa vagyok arra, hogy megéri Istenben „állatira” megbízni, mert nem fog becsapni, sohasem...

• Hecker Héla